Több mint duplájára emelkedett a beiskolázatlan gyermekek száma Romániában

2023. április 24. 15:00

Egyre nagyobb a szakadék az ország fejlett és elmaradaott területei között.

2023. április 24. 15:00
null

„Míg 2010-ben Romániában 100 ezer olyan gyermeket tartottak nyilván, aki nem vett részt a kötelező iskolai oktatásban, 2021-ben megkétszereződött a számuk, 2022-ben pedig már 250 ezerre emelkedett”írta a Transtelex. A portál Alina Savat a Világbank oktatási szakértőjét idézte, aki a román Hotnewsnak nyilatkozott.

A szakértő szerint a közoktatásból kimaradó gyermekek számának növekedéséhez hozzájárult az is, hogy a járvány idején sok külföldön dolgozó romániai család hazatért, és ha azóta vissza is tértek, a gyermekeiket nem vitték magukkal.

Rengeteg gyerek marad Romániában, miközben a szüleik külföldön dolgoznak

A Mentsük meg a Gyermekeket romániai szervezete arra hívja fel a figyelmet, hogy az országban 21 ezer 276 olyan gyermek van, akinek mindkét szülője külföldön dolgozik, és 79 százalékuknak nincs lehetősége arra, hogy magával vigye gyermekét - írja a Székelyhon, hivatkozva a szervezet szerdai közleményére, amelyet az Agerpres hírügynökség szemlézett.

Emellett mintegy 30 ezer Ukrajnából menekült gyermek tartózkodik Romániában, közülük csak hatezren járnak iskolába – tette hozzá Sava. A Hotnews emlékeztetett arra, hogy

ez a különbség pedig az oktatáson mérhető le a leginkább: az Eurostat adatai szerint a vidéken élő gyermekek körében ötször nagyobb az iskolaelhagyás veszélye mint a városon élők körében.

A Világbank és a román oktatási minisztérium közös jelentés szerint a 7500 vizsgált tanulóból szinte minden második besorolható legalább egy olyan kategóriába, amely összekapcsolható az iskolaelhagyás veszélyével: gyenge az iskolai teljesítménye, sokat hiányzik, évismétlő vagy volt már része szankciókban. A veszélyeztetett kategóriába sorolt diákok 60 százaléka fiú és 40 százaléka lány.

Nyitókép: Daniel MIHAILESCU / AFP

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jason Bourne
2023. április 25. 07:29
Finn modell?
robertdenyiro
2023. április 24. 18:36
Nembaj. Majd a romentum megnyeri a romániai választásokat és ez lesz az első amit megoldanak. A környezetvédelmi kérdések mellett.
LipcsiSzopato
2023. április 24. 17:01
Gherghiou-Negrescu Andreas!?!?!?!? mi a faszom, hol vagy!?!?!? nem kéne az anyaországoddal foglalkozni te nyomentumos balfasz Fegyőr!!!??!?!?!
Oldalkosár
2023. április 24. 16:36
"Több mint duplájára emelkedett a beiskolázatlan gyermekek száma Romániában" Nincs mese: Románia megelőzött minket.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!