Döntés elé állították a corvinusosokat CEU-ügyben

A szakkollégisták által alapított „Szabad ország, szabad egyetem” mozgalom tartott flashmobot csütörtökön a Budapesti Corvinus Egyetem épületei között.
 
42

Mozgalom indult a CEU védelmében

„Szabad ország, szabad Egyetem” névvel indítottak mozgalmat a szakkollégiumok a CEU ügye miatt. Elsőként a Corvinuson tartottak hallgatói fórumot.
 
45
Lex CEU?

Törvénytervezet: nekimennek a CEU-nak?

Balog Zoltán miniszter kedden este benyújtott egy törvényjavaslatot, miszerint az EU-n kívüli, harmadik országokban székhellyel rendelkező egyetemek csak kétoldalú kormányközi megállapodás alapján működhetnének Magyarországon. Az Origo szerint a CEU szebálytalanul működik és kérdés, hogy bezár-e az intézmény. Az egyetem rektora szerint hamisak az Origo állításai, valamint úgy fogalmazott, hogy rájuk szabták a törvénytervezetet.
 
23
BME-ELTE

A BME megtartja a gazdasági karát

A jövőben is a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen működik majd a a gazdaság- és társadalomtudományi kar, nem csatolják a képzéskört az ELTE-hez – tájékoztatott csütörtökön az oktatási államtitkárság.
 
1
ELTE-BME

Az ELTE befogadja a BME Gazdálkodás és Társadalomtudományi Karát

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem szenátusa megszavazta, hogy a BME Gazdálkodás és Társadalomtudományi Karát az intézménybe integrálják. Maga a kar kérte az áthelyezését az ELTE-re a fenntartótól. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkársága előző héten kezdeményezte a kar áthelyezését. 2017. augusztusától már az ELTE-n belül folyhatnak a BME érintett képzései.
 
8
Elitképzés Felvidéken

Magyar szakkollégiumot alapítottak Pozsonyban

Ünnepélyesen felavatták a Pozsonyi Magyar Szakkollégiumot szerdán. A szakkollégium első évfolyama, tizenöt egyetemista költözött be a napokban a Pozsony belvárosában megalakult kollégiumba. A két éve felmerült ötlet a magyar állam támogatásával valósult meg. A magyarságtudat, társadalmi érzékenység, szakmai kiválóság és a közösségi élmények fontosságát hangsúlyozták az alakulási beszédekben. Tudósításunk.
 
1

Nyolcmillió forinttal támogatja a felvidéki szakkollégiumi rendszert a Pallas Athéné

A pozsonyi szakkollégium működése hozzájárul a felvidéki magyar társadalmi és közéleti elitképzéshez, valamint közösségi célokat is szolgál. A Pallas Athéné Alapítvány most több mint nyolcmillió forinttal támogatja a felvidéki szakkollégiumi rendszer működését és kiépítését.
 
1

Lehet jelentkezni a középiskolás Szabó Kálmán Tehetségprogramra

Anyagi gondokkal küzdő, közgazdásznak készülő középiskolásokat támogatna a Rajk László Szakkollégium és a Budapesti Corvinus Egyetem. Azok jelentkezését várják, akik kimagasló tanulmányi eredménnyel rendelkeznek és az ELTE vagy a Corvinus alkalmazott közgazdaságtan szakán szeretnének továbbtanulni.
 

Régiós éllovas a Corvinus menedzsmentképzése

Vezeti a régiós listát a Corvinus Egyetem menedzsmentképzése a Financial Times listája szerint: a budapesti egyetem 70. helyen áll a 90 képzésből álló globális mezőnyben; míg ár-érték arányban az 5. helyre került a Corvinus, amely évek óta megelőzi a prágai és varsói intézményeket is.
 
2

Nem lesz „safe space” a University of Chicago területén

Az akadémiai szabadságot veszélyezteti, így nem lesznek „safe space-ek” és „trigger warningok”, de még a vitát esetleg kiváltó előadók meghívását sem mondják le – tájékoztatta a gólyákat a University of Chicago vezetősége.
 

Alvin E. Roth kapta a Rajk László Szakkollégium Neumann-díját

Alvin E. Roth Nobel-díjas közgazdász az idei díjazottja a Rajk László Szakkollégium Neumann János-díjának. A professzor kedden tart előadást a Magyar Tudományos Akadémián, legismertebb kutatási területe a mechanizmustervezés.
 
5
Középiskolás Program

MCC-pótfelvételi középiskolásoknak

A Mathias Corvinus Collegium augusztus 26-áig pótfelvételit hirdet Középiskolás Programjába. A felvett diákok négy- és nyolchetes e-learning kurzusokon, valamint hétvégi tréningeken mélyedhetnek el az őket érdeklő témakörökben.
 
1

Ösztöndíjat hirdet a Danube Institute

2016 őszére ösztöndíjat hirdet a budapesti székhelyű, konzervatív-szabadelvű nézeteket képviselő Danube Institute.
 
1

Értékre nevelni – Szegeden találkoztak a szakkollégisták

Az esélyegyenlőség, a fenntarthatóság és az oktatás kérdéseit járták körül augusztus 3. és 7. között a szegedi XIX. Nyári Szakkollégiumi Találkozón, amelyen a magyarországi és kárpát-medencei szakkollégiumok tagjai vettek részt. A szervezők idén is azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy a szakkollégiumok társadalmi szerepvállalásának formáit találják meg a mai Magyarországon.
 

Augusztus 20-ig lehet jelentkezni az új pozsonyi szakkollégiumba

Húsz Pozsonyban tanuló magyar egyetemistával indul ősztől a Pro Collegio Posoniensi Alapítvány intézménye Pozsony belvárosában. Még két hétig várják a jelentkezőket.
 
MCC

Indul a Mathias Corvinus Collegium juniorképzése

Tehetséges diákok jelentkezését várja az MCC egyetemi programjának juniorképzése. A programra sikeresen bekerülők egyetemi tanulmányaik idejére bentlakási lehetőséget kaphatnak a Gellért-hegyen található Collegiumba.
 

Három rektort nevezett ki Áder János

Átadta a kinevezésükről szóló dokumentumokat Áder János köztársasági elnök Lánczi Andrásnak, a Budapesti Corvinus Egyetem; Heidrich Balázsnak, a Budapesti Gazdasági Egyetem és Réger Mihály Antalnak, az Óbudai Egyetem új rektorainak.
 
4
Narancs a fájától

Narancs helyett Alma Matert szeretne a mobilitást hiányoló Jobbik

A társadalmi mobilitás csökkenését kifogásolta a Jobbik a mostani felsőoktatási felvételi statisztikáit értelmezve. Több mint tízezer fővel csökkent hat év alatt a szeptemberben állami képzést elkezdők száma az egyetemeken. A párt a Fidesz oktatáspolitikáját hibáztatja: a meritokráciát és a szegények továbbtanulási lehetőségeit hiányolták. Dúró Dóra egy abakuszt vitt be az oktatási államtitkárságba tiltakozásul.
 
2

Törökország: kiutazási tilalmat rendeltek el az akadémikusoknak

Minden külföldi felsőoktatásban oktató tanárt hazarendeltek, a hazai akadémikusoknak pedig megtiltották a kiutazást Törökországban. A múlt pénteki puccskísérletet követően egyébként már 1577 dékánt is lemondásra kényszerítettek, valamint számos tanárt letartóztattak és felfüggesztettek a nagy tisztogatás részeként.
 
13

Nyomoznak a sümegi főiskola ügyében

A sümegi közösségi főiskola ügyében ismeretlen tettes ellen indult nyomozás sikkasztás bűntettének gyanúja miatt.
 
Iskola a határon túl

Magyar elitképzés indul Pozsonyban

Húsz fős szakkollégiumot indít a Pro Collegio Posoniensi Alapítvány szeptembertől Pozsonyban magyar egyetemi hallgatók számára. A Pozsonyi Magyar Szakkollégiumba a Gombaszögi Nyári Táborban tartják a felvételit.
 
4

Nem vicc: menstruációs múzeum nyílik a CEU-n

A menstruációról nyílik minimúzeum a CEU-n, azaz a Közép-Európai Egyetemen május 25-26-án, a menstruációs higiénia május 28-i napjához kapcsolódva.
 
43
Bővülés

Ősszel már Budapesten is elindul az MCC Fiatal Tehetség Programja

Szeptembertől Budapesten is is lehet jelentkezni a Mathias Corvinus Collegium Fiatal Tehetség Programjára, ami a felső tagozatos képzést egészíti ki. A képzés most bővül majd az e-learning lehetőségével. A védnökök közt szerepel Kádár Annamária és Bagdy Emőke neve is.
 
Egyetem

Ellenjelölt nélkül lett Lánczi András a Corvinus rektora

A Budapesti Corvinus Egyetem Szenátusa megválasztotta Lánczi Andrást az intézmény rektorának. A Századvég kuratóriumi elnöke húsz igen, nulla nem és három érvénytelen szavazattal lett az egyetem vezetője.
 
7

Még egyszer megmentik a diplomamentősöket

E-learning alapú távoktató felkészítő tanfolyamot kínál az egyik nyelvvizsgaközpont a Diplomamentő program minden olyan résztvevőjének, aki eddig sikertelenül próbálkozott a nyelvvizsga megszerzésével. Az új tanfolyam neve Mentőöv lesz. A sikeres vizsgában a nyelviskolák is érdekeltek, hiszen állami támogatás teljes összegét csak a diákok hetven százalékának sikeres vizsgája után kapják meg.
 
4

2,2 milliárd forint jut az Új Nemzeti Kiválóság Programra

A kormány célja, hogy erősítse a tudományos utánpótlást Magyarországon. Ennek érdekében az idei költségvetésből 2,2 milliárd forintot fordít az Új Nemzeti Kiválóság Programra – mondta Palkovics László. A keretből jut az alapszakos és a mesterszakos hallgatóknak, emellett emelkedni fog a doktoranduszok ösztöndíja és a pedagógusok bére is.
 

Kunhalmi szerint nem lenne jó, ha Lánczi lenne a Corvinus rektora

Külön sajtótájékoztató szervezett a Budapesti Corvinus Egyetem elé az MSZP-s Kunhalmi Ágnes, ahol kijelentette: nem csak a BCE-re, de az egész magyar felsőoktatásra rossz fényt vetne, ha Lánczi András lenne az egyetem új rektora. A Corvinus minderre úgy reagált: a politikának nincs beleszólása a rektorjelölt megválasztásába, Lánczi pályázata pedig mindenben megfelelt a kiírás feltételeinek.
 
60
Vizsgálat

Véletlenül égett le a Testnevelési Egyetem sportcsarnoka

A tűzvizsgálati jelentés szerint egyértelműen kizárható, hogy gyújtogatás okozta a Testnevelési Egyetem sportcsarnokában keletkezett tüzet; a tűz a fűtési-vezérlő szekrényben, a villamos áram gyújtóhatása következtében keletkezett.
 

Éveken át lopta a miskolci egyetemisták pénzét egy volt hallgató

A Neptun rendszeren keresztül éveken át csapolta meg a miskolci egyetemisták számláit egy volt hallgató. Mivel alkalmanként csak kis összegeket lopott, ezért az sokáig nem tűnt fel az érintetteknek. 2012 és 2014 között összesen mintegy hatvanezer forintot szerzett meg ily módon.
 

Huszadik alkalommal rendezik meg a Budapesti Pszichológiai Napokat

A Pszichodiák Alapítvány immáron huszadik alkalommal rendezi meg a Budapesti Pszichológiai Napokat. A háromnapos Pszinapszis Európa legnagyobb, kizárólag diákok által szervezett tudományos-kulturális rendezvénye.
 
Oktatás

VS: Még az egyetemeket is kezelné a Klik utódja

Bár Rétvári Bence, az Emmi államtitkára egy héttel ezelőtti kijelentése alapján megszűnik a Klik, a helyét már ősztől másik intézményfenntartási rendszer veheti át – írja a vs.hu.. Kevésbé centralizált lenne, mint a Klik, viszont az egyetemek is betagozódnának az új rendszerbe.
 
9

Másodszor rendezték meg a MUNAPEST nemzetközi ENSZ modell konferenciát

Idén márciusban immár második alkalommal rendezték meg a MUNAPEST 2016 nemzetközi ENSZ Modell konferenciát. A Model United Nations mozgalom során a világ minden pontjáról érkező fiatalok szimulálják az ENSZ munkáját.
 

Az emberi hülyeség pszichológiáját kutatják az ország egyik legsikeresebb laborjában

Az emberi hülyeség három típusát kutatják Magyarország egyik legsikeresebb kutatólaboratóriumában. Az Aczél Balázs vezette Döntéspszichológiai Laboratóriumban a kritikai gondolkodásmód és a gondolatok egyenlősége alapfeltétel. A laboratórium tagjai a sikeres munkaközösségen túl baráti társaságot is alkotnak. Az Oxfordi Egyetemen végzett Aczél Balázs szerint egy csoport csak úgy működhet hatékonyan, ha a közösen végzett tevékenységek nem csak a munkára korlátozódnak. Riportunk.
 
10
Bringa

UniBike: közbringarendszert indított a Debreceni Egyetem

Négy helyszínen, összesen kilencben, GPS-nyomkövetővel ellátott egyetemi kerékpár áll március 30-tól a hallgatók és az oktatók rendelkezésére, hogy gyorsan és környezetbarát módon közlekedhessenek az egyetemi helyszínek között. A beruházást saját forrásból valósította meg a Debreceni Egyetem hallgatói önkormányzata. Az egyetem kancellárja elmondta: szeretnék bővíteni a rendszert a jövőben.
 
1
Eszmetörténet

Kutatók számára hirdet ösztöndíj-pályázatot a Molnár Tamás Kutatóközpont

Kutatók számára hirdet pályázatot a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Molnár Tamás Kutatóközpontja elsősorban a névadó munkássága, 18-20. századi magyar eszmetörténet és politikai gondolkodás témakörében. Az ösztöndíj ideje alatt részt kell venni az intézet munkájában, a végére le kell adni a teljes tudományos munkát.
 

Küldjünk hárommillió embert Amerikába!

Mit kellett volna tennie Ferenc Józsefnek a königgrätzi csata után? E kérdés ejtette gondolkodóba az Országos Középiskolai Problémamegoldó Verseny márciusi döntőseit. A Mathias Corvinus Collegium és a Case Solvers által rendezett versenyt a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium diákjai, Almási Dániel, Baracz Kornél és Szilágyi Botond nyerték.
 
1

MNB-ösztöndíjakat kaptak a Corvinus hallgatói

Második alkalommal vehették át a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatói a Magyar Nemzeti Bank ösztöndíjainak megszerzését tanúsító okleveleket Budapesten, a jegybank központi épületében.
 
3

Felsőoktatási szórványkollégium létesül Temesváron

Felsőoktatási szórványkollégiumot hoznak létre magyar állami támogatással Temesvárott ötven főre, a katolikus püspökség által biztosított épületben – írja a Nyugati Jelen. A célok közt szerepel, hogy a román nyelvű egyetemi képzéseken résztvevő hallgatók magyar tudását elmélyítsék
 

Jótékonysági bált szerveznek az MCC-s diákok

Március 5-én immáron kilencedik alkalommal rendezik meg a Mathias Corvinus Collegium jótékonysági bálját, a Corvin bált. A jótékonysági koncerttel egybekötött rendezvényen befolyó összegből a Csodák Csodája Alapítványt támogatják az MCC-s diákok.
 

Lánczi: Az ökonomizmus a közgazdász machiavellizmus

A Budapesti Corvinus Egyetemen mutatták be John D. Mueller A közgazdaságtan megváltása című könyvét. A bemutatót követő beszélgetésen Csaba László felidézte Mátyás Antal professzor eszmetörténeti előadásainak szemléletformáló erejét, Lánczi András pedig arról beszélt, hogy a többi társadalomtudomány is hadilábon áll az elmélettörténettel.
 
6

Mezei Balázs
(PPKE BTK)

Mindig formabontó voltam

Különösen büszke vagyok Vallásbölcselet – A vallás valósága című kétkötetes munkámra, mely tíz éves munka után jelent meg. Magyarul ez az eddig egyetlen, átfogó vallásfilozófiai mű, amely a témát teljességre törekvően, ám nem száraz, formális értelemben tekinti át.
 
6

Kőszegi Botond
(Facebook)

Visszalépek a corvinusos TT tagságomtól

Visszalépek a Tudományos Tanács tagságomtól. Az utóbbi napokban személyesen tapasztaltam, hogy sok corvinusos diák és oktató fél az egyetemen belüli megtorlástól a CEU melletti kiállása miatt.
 
66

Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete
(fdsz.hu)

Állásfoglalás a felsőoktatási törvény módosításáról

Tiltakozunk a törvénymódosítási javaslat benyújtásának módja ellen és mivel tartalma sérti az egyetemi autonómiát, az akadémiai szféra szabadságát, veszélyezteti integritását.
 
25

Mathias Corvinus Collegium
(Facebook)

Közlemény a felsőoktatásról

Meggyőződésünk, hogy Magyarország jövőbeli versenyképességének egyik fő biztosítékát a nemzetközileg beágyazott, magas színvonalú oktatást és képzést, ezáltal magas szintű tudást és szakértelmet nyújtó intézmények jelentik.
 
15

Szakkollégiumok
(Közlemény)

Állásfoglalás a CEU mellett

A tehetséggondozás a CEU és a szakkollégiumok közös missziója.
 
40

Szűcs Donát
(Facebook)

Kinek árt, ha nem lesz CEU?

Kuncoghat majd az egész magyar jobboldal, hogy jól kikardlapozták ezeket a vinnyogó liberálisokat, csak úgy nyüszítve menekülnek a belvárosi safe spaceükből. Jó mulatság, férfimunka volt!
 

Lovász László
(168 Óra)

Sok probléma van az egyetemi rendszerünkkel

Irreális, hogy három évbe sűrítjük azt, amit korábban öt évig tanítottunk. A Bologna emiatt visszafelé sült el. Interjú.
 
5

Sümeghi Lóránt
(888)

A Gender Studies a világ legnagyobb áltudománya

Hol vannak már azok az idők, amikor olyan kommunista áltudományokból, mint a „tudományos szocializmus” hivatalos képesítést lehetett elnyerni. Úgy tűnik, az ELTE nosztalgiázni szeretne ez ügyben.
 
5

Balogh Ákos Gergely
(Lumens)

Hatalmas a potenciál az egyetemben

Alapvetően azt kell biztosítanom, hogy az egyetemen zajló kutatásokból, hallgatói és oktatói teljesítményekből jóval több látsszon a külvilág, illetve a hozzánk érkező vendégelőadók számára. Interjú.
 
3

Deczki Sarolta
(hvg.hu)

Mit ér az ember, ha magyar tudós?

A bűvös kétszázezres számjegy még bruttóban sem tűnik fel a fizetési papírján, de ekkor már megjelennek az első ősz hajszálak is a fején.
 
21

G. Fodor Gábor
(888)

G.Fodor Gábor és az ELTE

Az Egyetem nevében fellépőkkel szemben is meg kell védeni az Egyetem szellemiségét. Nem fogadom el az Egyetem nevében fellépők eljárását. Ezennel megválok az egyetemi katedrámtól.
 
33

Török Márk
(Eduline)

Nyílt levél a dékánoknak

Ezért is szeretném javasolni, ne támadjanak minket a sajtóban, ne használjanak fel egzisztenciálisan függő embereket, hogy rossz hírünket keltsék.
 
64

Pető Andrea
(Reflektor)

Az intellektuális bojkott, és ami mögötte van

A tiltakozó diákok szerint a feminizmus mára már passzé, mert a férfi/női binaritáskerete kizárja a sokféle más identitást, és amely ráadásul a nőket szükségszerűen áldozati szerepbe helyezi el, mondván, ők szenvedik el főleg az elnyomás különböző formáit.
 
58

Lánczi András
(hirado.hu)

Erős egyetemi vezetést fogok létrehozni

Közép-Európa legjelentősebb egyetemévé szeretném tenni a Corvinust. Interjú.
 
18

Kőszeghy Miklós
(PPKE BTK)

Gyengébb képességűnek nem mondanám a diákokat

Az itthoni és a külföldi legjobbak között azért óriási a különbség, mert a kinti könyvtárak sokkal nagyobbak, így összehasonlíthatatlanul nagyobb tudást szerezhetnek meg azok a diákok, akik ott tanulnak. Interjú.
 
5

Pető Andrea
(Mandiner)

Collegium Talentum: amire nincs pénz

Az önmagát a nemzeti ügyek kormányának nevező rendszernek nincsen pénze egy valódi nemzeti ügy, a határon kívüli magyar értelmiség utánpótlásának támogatására, ösztöndíjára.
 
61

Tóta W. Árpád
(hvg.hu)

Kutyák dala

Nem Kunfalvi Nóra érdekes, hanem a rendszer, ahol az aljasságért katedra jár. Hol fér el ennyi frissdiplomás gazember?
 
150

Zsigmond és Péterfy
(Mandiner)

Így oktatják a holokausztot a Pázmányon

Nekünk sem tetszett annak idején a holokausztoktatás ötlete, így nagy kíváncsisággal vártuk, mi lesz belőle a gyakorlatban, Péterfy kollégával ezért beültünk az első órák egyikére.
 
25

Kármán Judit
(Cigánymisszió)

Mindenki csak gazdagodhat a romológia képzés által

A magyar társadalom túlnyomó többsége nem ismeri igazán a cigányságot. Közel húsz éve tanítok romológiát a felsőoktatásban többnyire szabadon választható kurzusként, tapasztalatból mondom, hogy a többségi társadalomban hamis és főképp negatív cigánykép él. Interjú.
 
43

Lakner Zoltán
(Népszabadság)

A tiltakozás iskolája

Ha egy tiltakozássorozat következménye pusztán annyi lenne, hogy kinő belőle egy újabb, ahelyett, hogy évekre megszakadjon a történet, már az is mindent megváltoztatna.
 
17

Tibi atya
(Tibi atya blogja)

Királyak a corvinusos cigányviccek

Valahol a világban van egy arctalan troll, aki ezzel a két viccel tolta a középsőujját egy olyan rendszer arcába, amit már tökéletesen ivartalanított a politikai korrektség.
 
15

Lattmann Tamás
(Facebook)

Csak azt nem értem

én igazán örülök neki, hogy az ELTE etikai eljárást indítana GFG ellen. Csak azt nem értem, hogy anno miért nem történt semmi, amikor Morvai Kriszta az ennél sokkal gusztustalanabb dolgait az „ELTE büntetőjogi docenseként” tolta elő.
 
39

Pál Benedek
(Danube Institute)

Miért tolódik balra az amerikai szellemi élet?

A kánonháború a „tradicionalisták” és „multikulturalisták” között zajlott, az általános vélekedés pedig az, hogy a „multikulturalisták” megnyerték a kánonháborúkat.
 
5