Négy hónapja maradt a fővárosi korrupciós bizottságnak, egyelőre nincs sok eredmény

2022. május 04. 17:00

A testület momentumos elnöke szerint a jelentésből ki fog derülni, kit és miért terhel felelősség, a kormánypárti tag viszont úgy véli, a bizottsággal megpróbálják elterelni a figyelmet Karácsonyék alkalmatlanságáról.

2022. május 04. 17:00
null
Almási B. Csaba
Almási B. Csaba

Az elmúlt 20-25 év legnagyobb korrupciós ügyeit vizsgáló fővárosi bizottságnak a meghosszabbított határidőig, idén augusztus 31-ig kell letennie a jelentését a Fővárosi Közgyűlés asztalára. Elvileg tavaly év végéig kellett volna végezniük a munkával, de a koronavírus-járványra hivatkozva hosszabbítást kértek, mondván, a veszélyhelyzet alatt nem tudtak ülésezni, formális döntéseket hozni. Ez persze igaz, de egyébként is elég rosszul állnak, hiszen alaposan túlvállalták magukat, ugyanakkor a pandémia jó hivatkozási alap a csúszásra. Havasi Gábor bizottsági elnök azt mondta a Mandinernek, most már rendben, az ütemtervnek megfelelően haladnak, így négy hónap múlva mindenképp lesz eredmény, amellyel kiállhatnak a nyilvánosság elé.

Nyögvenyelősen működik

A kérdés csak az, hogy milyen eredmény. Már többször írtunk a testület nyögvenyelős működéséről. Eleve reménytelen volt az az elképzelés, hogy a felderítéshez szükséges speciális szakismeretekkel nem vagy alig rendelkező, ellenérdekű és nagyon elfoglalt politikusokból álló bizottság ilyen súlyú ügyeket alaposan fel tud térképezni. Ráadásul a hatásköre is meglehetősen korlátozott, nem nyomozhat, s arra sincs lehetősége, hogy beidézze a meghallgatandókat, legfeljebb megkérheti őket, akik azután vagy megjelennek az ülésen, vagy nem. S ez utóbbi eset gyakran előfordult, például amikor a parkolásról tárgyaltak, egyetlen meghívott sem jelent meg az ülésen.

Pedig épp a parkolás az egyik legszerteágazóbb, legösszetettebb ügy, amelyben brutálisan nehéz kibogozni a szálakat, és mindezt tetézi, hogy 25 év történéseit kellene elemezni. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy pár héttel ezelőtt a zuglói vesztegetési botrányban meggyanúsítottak több szocialista politikust, egyikük,

Korábban a parkolási ügyek kivizsgálásáért felelős Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester elkente a választ, azt mondta a Mandinernek, Horváth felelős politikus, helyes döntést fog hozni.

A momentumos Havasi Gábor szerint nem kellene az MSZP-s politikusnak távoznia a bizottságból, úgy érvelt, mindenkit, így Horváthot is megilleti az ártatlanság vélelme. Ugyanakkor azt a testület elnöke is helyesnek tartaná, ha összeférhetetlenség miatt Horváth nem szavazna saját magáról, azaz arról, hogy – mint ahogy ezt Bagdy Gábor, a bizottság kormánypárti tagja kérte – őt, illetve a további gyanúsítottakat, Tóth Csabát, Molnár Zsoltot is meghívja-e a bizottság. Az viszont különösen érdekes – fogalmazott Havasi –, hogy épp Bagdy Gábor vetette fel, kiket kellene meghallgatni, hiszen a kormánypárti képviselő a 2010-19 közötti időszakban pénzügyekért felelős főpolgármester-helyettes volt, ilyen értelemben gyakorlatilag az összes tárgyalandó ügyhöz volt valamilyen köze.

A Biodómmal kapcsolatban súlyos megállapítások hangzottak el

Havasi minden olyan javaslatot támogatni fog, amely alapján közelebb kerülhetnek az igazsághoz, de ahhoz nem szeretne asszisztálni, hogy a „Fidesz a politikai céljaira használja fel a zuglói esetet”. Egyébként az elnök nagyon bízik benne, hogy az újabb „idézésre” már többen meg fognak jelenni a bizottság előtt, így a parkolási ügyben is elkészülhet egy korrekt jelentés.

Amikor azt kérdeztük Havasitól, hogy a tíz vizsgálandó ügy közül melyikben állnak jól, hol várható érdemleges eredmény, elismerte,

de minden területen sikerült olyan releváns információkhoz jutniuk, amelyek újdonságnak számítanak. Ilyen például az – jelentette ki –, amit Szegvári Péter, a bizottság fideszes tagja elismert, hogy a 3-as metrót az Orbán-kormány tette kényszerpályára, amikor kikötötte, hogy új kocsik helyett a régieket kell felújítaniuk az oroszoknak. Minderről kért a bizottság a kormánytól is dokumentumokat, de a Miniszterelnökségtől azt a választ kapták, hogy a kérdésben nem számítanak adatkezelőnek.

A bizottság elnöke ezenkívül megemlítette, a legutóbbi ülésen, amelyen a Biodóm került terítékre, nagyon súlyos megállapítások hangoztak el, és szakértői vizsgálat is készült. Kiderült többek között, hogy a Városligetben felépülő attrakció előkészítése rengeteg sebből vérzik. Eleve hiba volt rábízni a projekt irányítását az Állatkert vezetésére, akik nem értenek hozzá, súlyos tervezési hibák történtek, rossz volt a szakértői becslés – eredetileg 16 milliárdos beruházási költségből indultak ki, ami azután felment 45-re –, s nem készült üzleti terv. A patkányirtással kapcsolatban pedig nyilvánvalóvá vált – erről azóta már bírósági ítélet is született –, hogy jogszerűtlen volt az ominózus 2018-as közbeszerzési eljárás. Ezért a főváros felülvizsgálta a korábbi rendszert, kibővített műszaki tartalommal írták ki az új pályázatot és módosítottak a bejelentés módszertanán is – állítja Havasi Gábor.

BKV-s botrányok, Combinók beszerzése

A bizottság elnöke úgy véli, az, hogy az elektronikus jegyrendszer ügyében a minap úgy döntött az ügyészség, a rendőrségnek mégis nyomoznia kell – holott korábban azt állapította meg, nem történt bűncselekmény –, azt bizonyítja, érdemes volt ezt a területet is górcső alá venni. Arra a felvetésre, hogy a hatóságokhoz képest a laikus testület mi újat, pluszt tudna mondani, Havasi azt mondta, ők inkább az ügy politikai vetületét vizsgálják, az esetleges politikai felelősséget tudják megállapítani. Egészen döbbenetes ugyanis – jelentette ki –, hogy több milliárd forintot költöttek el eddig, s alig néhány kaput, illetve szervert szereztek be ebből a rengeteg pénzből, s gyakorlatilag az egész projektet újra kellett kezdeni.

Havasi ugyanakkor kijelentette, vannak olyan területek, ahol nem hiszi, hogy újabb, nyilvánosságra még nem került terhelő adatokat tudnának feltárni. Ilyen a BKV-s botrányok, valamint a Combino villamosok beszerzésének az ügye, hiszen például a közlekedési céggel kapcsolatban már jogerős bírósági ítéletek is születtek. Érdekes – vetettük fel –, hogy épp ezt a két ügycsoportot említi meg, hiszen ezek nem Tarlós Istvánhoz és a kormánypárti többséghez, hanem még

Demszky Gáborhoz, illetve az MSZP-SZDSZ-városvezetéshez kötődnek,

ráadásul most ezeket a fideszes Szegvári Péter menedzseli. A bizottsági elnök erre azt mondta, akkor megemlít egy olyan területet is, ahol szintén nehéz dolga van a bizottságnak, s amelynek a gazdája egy momentumos delegált. Ez pedig a 4-es metró, amely mindkét érához kapcsolódik, hiszen 2006-ban kezdődött el az építkezés és 2014-ben indult meg a forgalom.

A bizottság elnöke biztos abban, hogy a nyár végéig minden ügyben elkészítik a jelentést, amelyekből megtudhatja a közvélemény, hogyan működött a Tarlós-féle városvezetés, milyen szabálytalanságok, jogszerűtlenségek történtek, s mindezért kit terhel a felelősség.

Volt főpolgármester-helyettes: a fővárost irányító ellenzéki pártok politikai akciójáról van szó

Bagdy Gábor azt mondta a Mandinernek, már a bizottság megalakításakor is az volt a véleménye, hogy szakmai szemmel nézve egy nagy butaság az egész, a fővárost irányító ellenzéki pártok politikai akciójáról van szó, amelynek az lenne a célja, hogy találjanak a Tarlós-érát érintő kompromittáló adatokat. Ám a KDNP-s képviselő már akkor biztos volt benne, hogy kudarcot vallanak. Több mint másfél év működés után pedig egyértelműen kiderült – fogalmazott –, hogy igaza volt, mert semmiféle terhelő információ nem került elő abból a korszakból. A testület eddigi ténykedése legfeljebb arra volt alkalmas szerinte, hogy valamennyire megpróbálják elterelni a figyelmet Karácsonyék alkalmatlanságáról, arról, hogy

nem értenek a város irányításához és gyakorlatilag nem csináltak semmi érdemlegeset, holott már a ciklus felén is túl vagyunk.

A kormánypárti politikus szerint az sem véletlen, hogy a bizottságnak eredetileg az elmúlt év végéig kellett volna letennie a jelentését, éppen azért, hogy az idei áprilisi parlamenti választáson a feltárandó törvénysértésekkel, botrányokkal tudjanak kampányolni.

De miután ilyenekkel nem tudtak előrukkolni, sőt, semmilyen eredményre nem jutottak, a Fővárosi Közgyűlés meghosszabbította a mandátumukat. Bagdy úgy véli, az augusztus végéig fennmaradó pár hónapban sem lehet semmi újdonságra, a fiókok mélyéről előbányászott szenzációs leleplezésre számítani, így egyáltalán nem tart attól, hogy az ő jogi vagy akár csak a politikai felelőssége bármiféle formában is felvetődne. Persze születik majd valamilyen, elmarasztaló megállapításokat is tartalmazó anyag – állítja –, amelyet a bizottsági és közgyűlési többség el fog fogadni, ám ennek ellenére teljesen egyértelmű, hogy végül kudarcot vall ez a komolytalan lejárató akció.

Jegyrendszer: Bagdy reméli, kiderül, hogy mi történt

Azt pedig kifejezetten üdvözli, hogy a rendőrségnek újra nyomoznia kell az elektronikus jegyrendszer ügyében – jelentette ki –, hiszen ebben az ügyben Tarlós István főpolgármester és ő maga tettek feljelentést, miután azzal szembesültek azzal, hogy a BKK és BKV által menedzselt projekttel komoly problémák vannak, s örülne, ha a hatóságok kiderítenék, mi történt.

(Nyitókép: A Fővárosi Közgyűlés ülésén a Városházán 2021. szeptember 1-jén: Havasi Gábor momentumos képviselő, fővárosi egészségügyi tanácsnok, a vizsgálóbizottság elnöke /b3/, Karácsony Gergely főpolgármester /j3/, Gy. Németh Erzsébet humán területekért felelős főpolgármester-helyettes /k/, Horváth Csaba, a fővárosi MSZP-frakció vezetője, Zugló polgármestere /b4/, , Soproni Tamás, a VI. kerületi polgármester /j/. MTI/Kovács Attila)

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zsolt75
2022. május 04. 20:24
A folyamat folyamatban van .
Lenyeg Telen
2022. május 04. 20:10
Nincs eredménye? Szerintem már régen megvan, csak nem hozták még nyilvánosságra a tartalmát... :) A tartalma kb. ez: 01G ...csak egy kicsit hosszabban kifejtve...
nempolitizálok
2022. május 04. 19:48
Kecskék viszgálják kik lopják a káposztát. Mondjuk az sem volt komplett, aki tényleg azt hitte, Gyurcsányék nem esnek neki a főváros értékeinek.
cutcopy
2022. május 04. 19:04
"nem értenek a város irányításához és gyakorlatilag nem csináltak semmi érdemlegeset, holott már a ciklus felén is túl vagyunk" Kár hogy a fővárosi szavazók többségének ez még nem világos..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!