Demokratikus, de nem egyenlő – állítja az áprilisi választásról az EBESZ

2018. augusztus 29. 21:36

A szervezet elemzésében számos ajánlást is megfogalmazott a kormány számára, amely azt válaszolta az EBESZ felvetéseire, hogy az „hatáskörén túlterjeszkedően politikai véleményt alkot”.

2018. augusztus 29. 21:36

Demokratikus volt, de nem volt egyenlő a pártok közötti verseny – véli az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) az áprilisi magyar parlamenti választással kapcsolatosan az RTL Híradója szerint.

A szervezet jelentésében több dolgot is kifogásolt a választási kampánnyal kapcsolatosan, szerintük ugyanis: 

  • a választás hiába volt demokratikus, az esélyek egyenlőtlenek voltak,
  • összemosódott a kormányzati kampány a Fidesz kampányával,
  • a kettős állampolgárok, és a külföldön élő, de magyar lakcímmel rendelkező magyarok nem egyenlő feltételek mellett, csak pár kijelölt helyen voksolhattak,
  • elfogult és egyoldalú volt a közmédia
  • ezáltal a választók számára nem volt biztosított a megalapozott döntés meghozatala.

Ezért a szervezet ajánlásaiban azt is javasolta, hogy a magyar kormány függetlenítse a közmédiát, ne kampányoljon közpénzből, biztosítsa mindenkinek a szabad részvételt a közéletben, adjon azonos lehetőségeket minden külföldön élő magyarnak, és ne korlátozza a civilek jogait.

A Demokratikus Koalíció szerint ezzel kiderült, hogy a választás „sem szabad, sem tisztességes nem volt”. Gréczy Zsolt szerint ezen felül választási csalás is történt. 

A Kormányzati Tájékoztatási Központ az RTL kérdésére közleményben reagált az EBESZ kritikáira: szerintük a szervezet „hatáskörén túlterjeszkedően politikai véleményt alkot”, ezzel pedig más nemzetközi szervezetekhez hasonlóan nyomást akart gyakorolni Magyarországra.

Összesen 175 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
OberEnnsinnen
2018. augusztus 30. 11:35
"Demokratikus, de nem egyenlő – állítja az áprilisi választásról az EBESZ" Hát, ez régi hiátus, nemcsak nálunk. Még a legnagyobb, az utolérhetetlen demokráciában is, ahol elnököt lehet lepuffantant, nem mindenki megy szavazni Aston Martinnal. Pedig alennea zegyenlő. Sajna, ha, nem R-rel kezdődik a neved, és nem otschilddal folytatódik, erre kevés az esélyed. Ettől ne lenne egyenlő?..., baromság... Dehogynem: ki bizonyítaná be, hogy pl. a Rotschild nem azér megy szavazni, hogy hitet tegyen a kamat, sőt, a kamatos kamat ellen. Hogy mindenki mehessen Aston Martinnal.
Berecskereki
2018. augusztus 30. 11:14
• …. az esélyek egyenlőtlenek voltak, Az állítás nem igaz. Mindegyik induló pártnak megfelelő lehetősége volt a kampányolásra. A parlamenti ellenzék már a 2014-es választástól kampányolt. A közmédiában is, csak a kampányolás 90 %-ban abban merült ki, hogy a Fideszt, a kormányt ekézték. • összemosódott a kormányzati kampány a Fidesz kampányával, Az állítás nem igaz. A kormány tájékoztatott és egyetlen tájékoztató sem tartalmazta a FIDESZ/KDNP listára, jelöltre történő szavazásra való felhívást. • a kettős állampolgárok, és a külföldön élő, de magyar lakcímmel rendelkező magyarok nem egyenlő feltételek mellett, csak pár kijelölt helyen voksolhattak, Nem valós állítás, hogy nem voltak egyenlő feltételek, ha a körülményeket figyelembe vesszük. A külföldön dolgozóknak, élőknek lehetőségük volt a magyarországi lakcím megszűntetésre és így levélben is szavazhattak volna. Amennyiben magyarországi lakcímmel rendelkezve levélben is szavazhattak volna, akkor ez a Magyarországon élő és lakcímmel rendelkezők tekintetében diszkriminatív lenne. • elfogult és egyoldalú volt a közmédia Az állítás nem igaz. A közmédia a kormány tájékoztatását közölte és lehetőségük volt a pártoknak a programjuk megjelenítésére. • ezáltal a választók számára nem volt biztosított a megalapozott döntés meghozatala. Az állítás nem igaz. A választók többsége több tényező együttes figyelembevételével dönt. Ennek során figyelembe veszi a kormányzás minőségét, hatását a saját sorsára. Ugyancsak figyelembe veszi a parlamenti pártok négy éves munkáját. A visszaélés és a tájékoztatás negatívuma a 2006-os választásnál érhető tetten, ahol a kampányban a kormány és a kormányt támogató pártok hazudtak. Igen hazudtak, ahogy ezt Gyurcsány Ferenc Öszödön megfogalmazta. Valótlan adatokat közöltek a konvergencia beszámolóban és ezt az unió is elhallgatta. Ezzel pedig döntően befolyásolták a választás eredményét uniós segítséggel. Erről mit írta az EBESZ?
Bokros Birka
2018. augusztus 30. 11:10
2014 választások után addig mocskolódott Goodfing rabbi Amerikából még engedtek nekik a 2/3.os többségből, most meg ez az EBESZ keveri szart, mert libernyákjai nem képesek a hatalom közelébe kerülni. Emlékezzünk csak majdnem 3 emelet fülű Gyurcsány elvtársra akkor hol volt az EBESZ, amikor a baráti médiát készítette fel Gyurcsány elvtárs nehogy kiderüljön mire készülnek? Na ez az EBESZ is csak egy libernyák propaganda gépezett lejtős pályán.
puszika
2018. augusztus 30. 10:38
Honjaim! Íme a baromság csúcsa!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!