Corvinus: Töretlen az egyetem népszerűsége

2013. július 25. 21:36

A Corvinus Egyetem szerint az intézmény népszerűsége töretlen, mivel két százalékkal többen jelentkeztek az egyetemre, és négy százalékkal több hallgatót fogadnak be.

2013. július 25. 21:36

Az intézmény csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a jelentkezések száma az előző évhez képest közel két százalékkal emelkedett, és a szakos kapacitások, valamint a jelentkezők számának országos csökkenése ellenére is több hallgatót vettek fel az idén. Szeptembertől az egyetemen 3815 alap- és mesterszakos gólya kezdheti meg tanulmányait. Agrártudományi területen 14, műszakin 13, pedagógus képzési területen pedig 20 százalékkal több hallgató tanul majd – közölte a felsőoktatási intézmény, hozzátéve: a legnépszerűbb a gazdálkodástudományi kar, ahová 5129-en felvételiztek, közülük ősszel 1750-en kezdhetik meg tanulmányaikat.

A legmagasabb pontszámra a gazdasági képzésekhez és a nemzetközi tanulmányokhoz volt szükség, az alkalmazott közgazdaságtan és gazdaságelemzés képzéshez, valamint a magyar és az angol nyelvű nemzetközi tanulmányok szakához is 465 pont kellett. Az egyetem közleményében megjegyezte: váratlanul néhány önköltséges szakra való bejutáshoz jóval magasabb pontszámra volt szükség, mint a legtöbb állami ösztöndíjas képzéshez. Az országos összjelentkezés tekintetében idén a vezetés és szervezés mesterszak áll az élen 1452 felvételizővel. Ebből a pályázók legnagyobb számban a Budapesti Corvinus Egyetemre adták be a jelentkezéseket; állami ösztöndíjas helyre 490-en felvételiztek.

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tapsihapsi
2013. július 26. 12:58
nagy kalap szar a corvinus! csak a hírneve nagy...
bolá
2013. július 26. 10:01
Ott képzik a globális imperialista finánctőke lokális komprádor kollaboránsait.
kuwiq
2013. július 26. 05:57
Összeomlott a felsőoktatás, a fidesz egyre több fiatal elől zárja el a tanulás lehetőségét - olvastam tegnap valamelyik maszop röffenést. Ehhez képest az üldözött corvinusra több diákot vettek fel, mint tavaly...
OrangeOrder
2013. július 25. 23:54
Na, akkor nincs semmi baj. A diplomagyárak kihullanak, a jók még népszerűbbek lesznek. Ennyike!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!