„Valamikor jövő tavasszal ennek a háborúnak véget kell érnie” – Kis-Benedek József a Mandinernek
2023. július 26. 06:04
Addig mindkét részről lehet még egy-egy utolsó nagy támadás, viszont ez az ukránoktól még több áldozatot követel, a nyomás pedig már óriási az orosz elnökön, hogy sikert érjen el. Kis-Benedek József egyetemi tanárt, az MTA doktorát kérdeztük a Stratéga minapi adásában. Összefoglaló.
2023. július 26. 06:04
6 p
4
2
43
Mentés
„A fronton nincs uborkaszezon”
– kezdte meg a beszélgetést Kis-Benedek József, arra utalva, hogy a háború nem olyan, mint a politika, mivel a harctéren csak a katonák rotációs pihentetése jelent valamiféle szünetet, de a harcok nem állnak le, mindkét fél bármi áron célt akar érni. Jelenleg háromszáz kilométeres sávban folyik a harc, és összesen 12 dandár áll rendelkezésére az ukránoknak. Rámutatott, hogy az ukránok új taktikája abból áll, hogy a logisztikai pontokat próbálják támadni, hogy elvágják az oroszok utánpótlási útvonalait. Az ukránoknak komoly stratégiai kihívás, hogy nincs megfelelő légitámogatásuk, amely nélkül a szárazföldi csapatok nem képesek jelentős előretörésre.
Robbantás történt július 17-én a Kercsi hídon, amelynek következtében két civil vesztette életét. Moszkva közölte, hogy az ukránok hajtották végre tengeri drónok segítségével.
Az ukránok próbálják azt bizonyítani, hogy még képesek odacsapni”
– kommentálta Kis-Benedek József az eseményeket, hozzátéve, viszont számítani kell a Fekete-tenger felől az orosz haditengerészet támadásaira.
A vilniusi NATO-csúcs
A hetekben megtartott Vilniusi NATO-csúcs után már elhárult az akadály Svédország NATO- csatlakozása elől, mivel a törökök bejelentették, hogy nem nincs ellenükre a skandináv ország felvétele. Ukrajnával kapcsolatban jövőbeli cél a NATO-csatlakozás, viszont konkrét céldátumot nem határoztak meg a tagállamok.
„Ukrajna NATO-tagságáról szó nincsen”
– értékelt az MTA doktora, szerinte a csatlakozás, mint lehetséges forgatókönyv, csupán a médiának, valamint a lakosságnak szólt, komolyan fel sem merülhetett az illetékes szervek részéről, hogy Ukrajnát jelen állapotában felvegyék a katonai szövetségbe. Hozzátette:
Az egész háború azért kezdődött, mert Ukrajna NATO-tag akart lenni.”
Törökország beleegyezésével minden akadály elgördült a svéd NATO-csatlakozás elől, amelyben - Kis-Benedek József szerint – az amerikai nyomás is közrejátszott, hiszen számos modern haditechnológiai eszközt is biztosítanak a törökök számára. „Nem látom azt, hogy a törökök, illetve a magyarok egyeztettek volna.” Szerinte a magyar politika nem jól érzékelte ezt a szituációt, már előbb be kellett volna jelentenie, hogy elfogadja a svédek NATO-csatlakozását.
Valamikor jövő tavasszal ennek a háborúnak véget kell érnie
– mondta Kis-Benedek József, aki szerint az Amerikai Egyesült Államokban a jövő évi választások el fogják vonni a figyelmet és a pénzügyi juttatásokat Ukrajna elől. Úgy értékeli, hogy mindkét részről lehet még egy utolsó nagy támadás, viszont ez az ukránoktól még több áldozatot követel, ugyanis óriási a nyomás Vlagyimir Putyin orosz elnökön, hogy sikert érjen el. Az USA a hetekben adott kazettás bombákat Ukrajnának, amelyek óriási pusztításra képesek.
Egy bombával egy focipálya nagyságú területet lehet megtámadni, ahol kő kövön nem marad”
– magyarázta az MTA doktora. A kazettás bomba valójában az emberek elpusztításáról szól, és nem véletlen, hogy a nemzetközti közösség döntő többsége ellenzi azok használatát. A kazettás bombák bevetése esetében azonnali válasz várható a másik fél részéről – figyelmeztetett a szakértő az újabb eszkalációs spirálra.
A mindössze 20 éves tehetség egyetemi tanulmányai mellett igyekszik felvenni a versenyt a világ legjobbjaival. Beszélgetés a sportágáról, annak fejlődéséről, emberi értékekről, közös szurkolásról és álmokról.
Persze, ha a Kremlben bizonyíték kell, akkor előbb-utóbb majd kreálnak egyet.
p
0
0
0
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 43 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Illieral
2023. augusztus 10. 23:37
Emlékszem Kiss Benedek József tavaly is azt mondta, hogy idén tavasszal vagy nyáron véget ér a háború.
Amúgy bírom az öreget, de pont olyan mint a többi szakértő ő sem sok mindent talál el.
Találgatnak ezek csak össze vissza.
"pipa89
2023. július 26. 07:43
Nem tudom, hogy az oroszoknak lesz-e annyi türelme a jenkikhez és a brüsszelita Európához, vagy elszakad a cérna..."
Ha Putyinon múlik, nem fog elszakadni a cérna, mivel ez már megtörtént volna, ha ennek a veszélye fennállna. Csak abban az esetben fognak nukleáris eszközhöz nyúlni, ha Oo fennmaradása kerül veszélybe, vagy a másik fél ilyen eszközhöz nyúl.
Kazettás bombát is csak válaszcsapásként vetnének be.
De ha Putyin helyébe lép valaki, nem biztos, hogy Ő is így gondolkodik.
Martell 2
2023. július 26. 08:51"Akkor lesz vége a háborúnak ha összeomlik az ukrán hadsereg...">>>vagy amikor a farokpianista, időben ez lehet a legközelebbi
Nem létezik ilyen határidő, a demokrata és republikánus politikusok többsége a mélyállam csicskája, ami háborút akar, az afgán háború is 20 éven át tartott és nem érdekelte az USA állampolgárokat. Akkor lesz vége a háborúnak ha összeomlik az ukrán hadsereg.