Így váltak a politikusok a választók helyett az újságírók rabszolgáivá

2018. július 24. 19:06

Egyre több és több figyelmet kaptak az újságírók a politikusoktól, hogy kifürkésszék, mit akarhatnak, hogyan kerülhetnék el a negatív kommenteket, jelzőket.

2018. július 24. 19:06
Szakács András
Mérce

„A hazai ellenzéki pártok pedig elkezdtek alkalmazkodni, mivel saját felületeik nem mérvadóak társadalmi szinten, az új játékszabályokhoz: úgy kell politikai eseményt csinálni a választóknak, hogy minél kevésbé torzuljon, főleg negatív irányba az üzenet. Tehát ki kell, hogy küszöböljék az újságíró kommentárját, véleményét, legalábbis a negatívat, a róluk szóló anyagokban, ezért a pártok és politikusok elkezdtek megpróbálni megfelelni a vélt, vagy éppen kimondott újságírói kívánalmaknak, hogy elkerüljenek egy lesújtó tudósítást.

Egyre több és több figyelmet kaptak az újságírók a politikusoktól, hogy kifürkésszék, mit akarhatnak, hogyan kerülhetnék el a negatív kommenteket, jelzőket. Ezzel a növekvő figyelemmel pedig egy buborékot is fújtak maguk köré a politikusok, ahol az újságírói vélemények visszhangzanak, ma már olyan erősen, hogy a választók hangja alig hallatszik.

De hát az újságíró is választó, mondhatnánk, igen ám, azonban az újságíró hivatásos kétkedő is egyben, olyan kétkedő, aki folyamatos önvizsgálatot tart, és környezetét se hagyja nyugodni: azért, mert ma a rendelkezésre álló információ alapján »A« következtetést kell levonnunk, nem jelenti azt, hogy holnap nem lát napvilágot olyan tény, aminek hatására már »B«  következtetést kell levonjuk. Sőt, mint a tudományban, az újabb és újabb információk keresésével jutunk majd közelebb az igazsághoz, jutunk előbbre a történelemben. Ehhez azonban nem csak egy folyamatosan kételkedő attitűdre van szükség, hanem rugalmasságra is, képesnek kell lenni arra, hogy könnyedén túl tudjunk lépni előző napi következtetésünkön és véleményünkön.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zolizolizoltan
2018. július 25. 15:13
A "liberálisnak" mondott újságírók már régóta nem objektívek, hanem harcosok, a politikusoknál is keményebb harcosok. Egy szocdem álláspontot képtelen elmondani a "liberális" TV-ben, rögtön megszakítják. Miért teszik? Mert a "liberális" média célja a szociáldemokrácia visszaszorítása és a liberális eszmeiség propagálása. Azonban rendkívül silány, átlátszó propagandát csinálnak ezek az újságírók (pl KőOlga, Rónai Egon) és ezáltal nemcsak a saját liberalizmusukat tapossák le, hanem sajnos elérik a céljukat is, nem engedik fórumhoz jutni a magyar szocdem gondolatot.
catalina9
2018. július 25. 11:12
mert ma a rendelkezésre álló információ alapján »A« következtetést kell levonnunk, nem jelenti azt, hogy holnap nem lát napvilágot olyan tény, aminek hatására már »B« következtetést kell levonjuk." hát ez azért nem okoz megoldhatatlan feladatot a libsiknek. Még emlékszem mikor Gyurcsánnyal az élen 23 millió románnal ijesztegettek, majd szintén Gyurcsánnyal, és az inasával, Niedermüller Péterrel kitárt karokkal fogadták /volna/ a szír agysebészeket. De a Jobbikos libsi firkászok is, Kálmán Olgával, Alindával az élen gyorsan állítottak a vitorlákon a G-nap után.
catalina9
2018. július 25. 09:58
ja kérem, hát elmúltak a daliás idők.... „De vannak ennek az elképesztő öntudatnak ennél sokkal durvább megnyilvánulásai is. Azé a Gádor Iváné, aki a /régi/ Magyar Hírlap vezérpublicistájaként 1993 szeptemberében a Visegrádról Budapestre tartó Médiahajó fedélzetén a sokadik pohár után úgy este tíz körül az arcába mondja pár elképedt fideszesnek: Mi csináltunk belőletek nagy pártot. De most összegyűrünk és visszadobunk titeket oda, ahonnan egykor előszedtünk: a szemétkosárba." a korábban ÁVH-s libsik előbb átmentek függetlenbe, aztán meg mártírba....
Antigoné
2018. július 25. 09:10
Nem értem a fenti negatív kommenteket. A Mércéhez mérten(!) ez egy nagyon is objektivitásra törekvő és kiegyensúlyozott cikk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!