Harminc év távlatából nagyon más lesz

2013. július 17. 09:31

A holokauszt esetében kellett harminc év ahhoz, hogy a közvélemény felfogja, mi is történt. A kommunista bűnökkel kapcsolatban sem lesz másként. Interjú.

2013. július 17. 09:31
Schmidt Mária
Magyar Nemzet

Az '56-os megtorlásokat belügyminiszterként irányító Biszku Béla a valóságban is bíróság elé állhat, igaz, egyelőre a kommunista bűnök tagadása miatt.

Kicsit szkeptikus vagyok, hiszen 90 év felett van már. Ilyen idős embereket bíróság elé állítani azért rizikós, mert nem biztos, hogy olyan állapotban vannak, hogy egy ilyen eljárásnak legyen értelme. Fontos, hogy mindez ne forduljon az ellenkezőjére, ne keltsen szánalmat. A magyar ember hajlamos arra, hogy annak, aki idős és magatehetetlen, megadja a tiszteletet, és megszánja, akármit is tett.

Biszku esetében is kell ettől félni?

Nem tudom megmondani. Egyrészt szeretném, ha elégtételt kapnánk, és érvényesülne az igazság, másrészről ezek a félelmeim is megvannak. (…)

A kommunizmus szimbóluma, a vörös csillag itthon ugyan büntetendő önkényuralmi jelkép, ám láthattuk Vajnai Attila, a Munkáspárt egyik vezetőjének a példáján, hogy Európa erről nem így gondolkodik. Ön szerint fog ez változni?

Ebben egészen biztos vagyok. Idő kell még hozzá, de szerintem egy évtizeden belül változni fog Nyugat-Európa hozzáállása is. Abban is teljesen biztos vagyok, hogy akkor a Heineken le fogja cserélni címkéjéről a vörös csillagot, mert reményeim szerint előbb-utóbb olyan bojkottal kell majd szembenéznie, ami nem fogja megérni a cégnek.

Mitől változna Nyugat-Európa hozzáállása?

Az időtől. Attól, hogy azok az egykori kommunisták és szimpatizánsaik, akik nem akarják feltenni maguknak a kérdést, miért nem emeltem fel a hangom korábban, amikor lehetett és kellett volna, a meghatározó értelmiségi és közírói körökből kiöregszenek. Ez ugyanígy volt a holokauszttal. Ott is kellett majdnem harminc év ahhoz, hogy a közvélemény felfogja, mi is történt. A kommunista bűnökkel kapcsolatban sem lesz másként. Húsz év telt el, harminc év távlatából már nagyon más lesz.”

Részletek a 2013. július 17-i Magyar Nemzetben megjelent Schmidt-interjúból.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 108 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vén Csataló
2013. július 17. 15:49
Csakhogy. A holokausztot abban a 30 évben sem próbálta bagatellizálni senki. Nem voltak ún. "reformnácik", akik megpróbálták volna szalonképessé tenni a gyilkos rendszerüket - egyébként ócska anyagi, egzisztenciális okokból. A kommunizmus nevű pestissel nem így vagyunk. Itt élnek közöttünk a rendszer haszonélvezői, akik örömmel árulják el a hazájukat immár a nyugatnak, ami meg ahelyett, hogy az oly sokszor hangoztatott európai értékeknek megfelelően elhajtaná ezeket csatornatöltelékeket a vérbe, inkább - a hazaárulókon keresztül megszerezhető előnyök érdekében - beáll magyarázni a kommunista gazemberek bizonyítványát.
Sovereign
2013. július 17. 11:53
Egyetértek Schmitt Máriával, hogy bizonos idő kell, míg az eseményeket a maga valóságában tudjuk szemlélini. Így lesz a holokamu esetében, melyben legföljebb egy-másfélmillió zsidó pusztult meg. Hamarosan leomlanak a hazugságból épített falak, és végre szabadon lehet erről beszélni Magyarországon. A folyamatos zsidó hazugságot minden úton és módon el kell ítélni, le kell leplezni!
tevevanegypupu
2013. július 17. 11:18
Nem kellett hozza sehany ev, iskolaban tanultuk, elhittuk, szornyulkodtunk es ennyi volt, orultunk, hogy annak a korszaknak vege, de gyerekkent nem fogtuk meg fel - csak kesobb, tizeneveskent - hogy nincs vege, folytatodott csak eppen a szocializmus epitese alca alatt tesznek tonkre, gyilkolnak, bortonoznek..ha szabad a tenyeket kozolni, akkor altalaban avh-s zsidok es moszkovita zsidok meg utodaik - ugyanugy tovabb, a nyugatnak ugyanolyan csendes szemlelodese kozben mint ahogy a munkataborok is letrejottek..sot mondhatni helyeslese kozepette..ami a rendszervaltas utan is tetten erheto.Szoval nincs egyforma megiteles, nincs egyforma elbiralas, nincs igazsag..meg mindig nincs.
Thomas Müller
2013. július 17. 10:52
Én eddig azt hittem, a kommunizmus 1917 körül kezdődött, és milliók haltak meg már az első években is, tehát majdnem 100 év telt el azóta. Egyébként kicsoda is Schmidt Mária apósa? A holokauszton nincs mit felfogni, egy ázsiai, hívatlan, jelenleg épp népirtó nép tragédiája, ami többször is lezajlott már, semmi köze Magyarországhoz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!