Van amiben még az Európai Bizottság szerint is sikertörténet lett Magyarország az uniós tagállamok között
Egy olyan rendszer lett sikertörténet, ami 2010 előtt nem volt hatékony, azóta pedig az EU legjobb gyakorlatává vált.
Dani Rodrik sztárközgazdász megfigyelte, hogy a fejlett világban szétszakadt a munkapiac. Szemléletesen fogalmazva, a takarítók és a kutatók száma nőtt, de a közöttük lévő álláshelyek eltűntek, azaz egyre kevesebb olyan állás van, amely a középosztályt erősíti és közepes végzettséggel, készségekkel betölthető. Így viszont a munkapiac már nem lesz inkluzív, azaz bevonó, hiszen a tömegeket nem felemeli, hanem két táborra osztja.
Magyarországon csökkent a leginkább az alacsonyan fizető állások aránya,
egy évtized alatt, derül ki az OECD korábbi adataiból.
Itt tényleg hatalmas csökkenés látható nemzetközi összevetésben, miközben az országok többségében a közepes végzettségű állásokban is az alacsony bérű állások aránya nőtt.
Magyarországon nőtt a második legnagyobb mértékben az OECD országok között a közepes fizetést nyújtó munkahelyek aránya, a közepes végzettségűek körében.
A közepes készségeket megkövetelő állásokat nálunk sikerült megőrizni, másoknak sokkal kevésbé. Egyedi jellemző, hogy sikerült csökkenteni az alacsony készségű állások arányát is Magyarországon. Ez az OECD országok közül csak a cseheknek sikerült.
Magyarország és Csehország tehát szembement a nemzetközi trenddel és úgy őrizte meg közepes készségű állásait és növelte a magas készséget igénylő állások arányát, hogy közben csökkentette az alacsony készségű állások arányát. Ez egy nagyon kedvező szerkezeti változást eredményezett, ahol többen végeznek a korábbinál magasabb hozzáadott értékű munkát, de úgy, hogy közben nem szakad szét a társadalom.
Így elmondható, hogy
amiről az ellenzéki portálok, elemzések és politikusok általában téves információkat közölnek.
Dani Rodrik tanulmánya megjegyzi: az oktatásra, képzésre, progresszív adózásra és társadalombiztosításra fókuszáló eszközök nem hatékonyak, azok nem segítenek a munkapiaci polarizáció megelőzésében. Ezek egyébként épp azok az eszközök, amelyeket a baloldal rendszeresen felemelni igyekszik, amikor oktatásról és a gazdagok megadóztatásáról beszél.
Rodrik szerint ugyanis
a társadalmi középosztályunk számára.
Rodrik úgy látja, stratégiai szinten
ami érthető is, hiszen bármit képezhetünk és oktathatunk, ha egyszerűen a cégek nem hoznak létre ehhez illeszkedő munkahelyeket.
Ha le kívánunk számolni a baloldali közgazdasági naivitással, akkor érdemes pragmatikus iparpolitika keretében beavatkozni, mégpedig az alábbi eszközökkel.
Rodrik szerint biztosan szükség van:
– a munkáltatókhoz kapcsolódó aktív munkaerő-piaci politikákra;
– a jó munkahelyek létrehozását közvetlenül célzó ipari és regionális politikákra;
– olyan innovációs politikákra, amelyek ösztönzik a munkaerőbarát technológiák elterjedését;
– olyan nemzetközi gazdaságpolitikákra, amelyek elősegítik a magas nemzeti munkaügyi/szociális normák fenntartását.
Úgy tűnik, a nemzetközi közgazdászok közössége mindinkább rájön, hogy a szabadpiaci politikák helyett határozott, pragmatikus, célzott iparpolitikára van szükség, amely keretében igenis tudatosan és aktívan kell támogatni a hazai ipart. Ezt immár abban a szellemiségben és céllal érdemes tenni, hogy
egy szűk, értelmiségi elitcsoportra és az alacsony bérű, alacsony fizetésű, lehetőségektől eleső csoportra, amit egyesek prekariátusnak is neveznek.