A hazai cégek lépteitől hangos az ország: talpra álltak és milliárdokat költenek fejlesztésekre

2021. július 16. 16:14

A Széchenyi Kártya Program keretében idén befogadott ügyletek száma – az újraindítási konstrukciókat, a krízistermékeket és a klasszikus hiteleket egybevéve – megközelítette a 24 ezer darabot, értéke pedig több mint 641 milliárd forintot tett ki – mondta Krisán László, a Széchenyi Kártya Programot működtető KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója abból az alkalomból, hogy a CIB Bank is csatlakozott a programhoz.

2021. július 16. 16:14
null

A vezérigazgató a bank közleménye szerint megjegyezte: hisznek abban, hogy a program hitelcéljainak, termékeinek és a részt vevő intézmények folyamatos bővítésének köszönhetően eljutnak minden magyar vállalkozáshoz, hogy fejlődésükben, likviditásukban támogathassák azokat.

A CIB Bank július elejétől három finanszírozási konstrukciót, a Széchenyi Kártya Folyószámlahitel GO!-t, a Széchenyi Likviditási Hitel GO!-t és a Széchenyi Beruházási Hitel GO!-t vezette be a Széchenyi Kártya Újraindítási Program elemei közül

– tájékoztatott a pénzintézet. Ezek a hiteltermékek széleskörűen felhasználhatók, kedvezményes, a futamidő végéig fix kamattal igényelhetők, miközben akár 90 százalékos intézményi garanciavállalás is kapcsolódik hozzájuk. A CIB Bank jelezte, hogy az év további részében újabb konstrukciókkal tervezi bővíteni az elérhető termékek körét.

A pénzintézet közölte, hogy a mikrovállalatoknak kihelyezett hitelállománya 36 százalékkal nőtt tavaly az előző évhez képest. A CIB Bank kis- és középvállalkozói hitelállománya – a faktoringgal és a lízinggel együtt – a március végéig számolt egy év alatt 13 százalékkal nőtt, csak a bankhitelt figyelembe véve viszont a 19 százalékot is elérte az emelkedés.

(MTI, borítókép: kavosz.hu)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!