A magyarok kevesebb, mint 10 százalékának okozhatna gondot a hitelek törlesztése

2020. október 06. 19:19

A jelzáloghitelezésben már majdnem visszatért a járvány előtti szintekre a hitelezési aktivitás, a személyi kölcsönök kihelyezése ellenben 20-30 százalékkal csökkent – mondta Simák Pál a Növekedés.hu-nak adott interjúban. A CIB Bank elnök-vezérigazgatója szerint a magyar családok hiteltörlesztési képessége jobb, mint a régiós háztartásoké.

2020. október 06. 19:19
null

Visszapattanás jön

„Magyarország vonatkozásában az alapforgatókönyvünk szerint 4,5 százalékos recessziót várunk az idei évre, melyet jövőre 4 százalék körüli visszapattanás követhet, és előreláthatóan 2022-ben érjük utol a tavaly év végi szinteket. Meglátásom szerint a régiós országokban többnyire hasonló evolúció várható a gazdasági mutatókban” – mondta a vezérigazgató.

Moratórium

„A CIB Banknál azon portfólióra vetítve, melyre érvényes a moratórium, a lakossági hitelállomány 54 százaléka nem lépett ki a moratórium alól, míg a vállalati hitelállomány esetében 31 százalék van jelenleg is moratórium alatt” – árulta el a hitelezési folyamatokról, hozzátéve, hogy „a jelzáloghitelek esetében az év eleji szintek 85-90 százalékánál járunk. A Babaváró hiteleknél is hasonlóan kedvező tendenciák figyelhetők meg. A személyi kölcsönök kihelyezése ellenben 20-30 százalékkal csökkent. Ez többnyire a megnövekedett bizonytalansággal magyarázható.”

„Nem számítunk a nem teljesítő hitelállomány számottevő megugrására a CIB Banknál. A vállalati ügyfeleknél nem látunk olyan faktort, ami jelentősen növelné a késedelmes hitelek arányát. A lakossági oldalon azonban már sokkal nehezebb előrejelzésekbe bocsátkozni. A nemzetközi összehasonlításokból az látszik, hogy azokban az országokban, ahol az adósoknak kellett jelentkezniük a moratóriumba, sokkal alacsonyabb a résztvevők aránya. Szlovákiában például a lakossági ügyfelek megközelítőleg 10 százaléka került olyan nehéz helyzetbe, hogy igénybe kelljen vennie a hiteltörlesztési moratóriumot. Megítélésem szerint

Magyarországon a lakosság ennél is jobb állapotban van,

azaz a hitelfelvevők kevesebb, mint 10 százalékának okozhatna gondot a törlesztőrészletek fizetése” – mondta Simák.

„A CIB Banknál a 90 napon túli késedelmes hitelek aránya mindössze 1,5 százalék, míg a teljes bank nem-teljesítő hitelállomány-rátája 4 százalék körül mozog. 

Nem számolunk tehát jelentős hitelportfólióminőség-romlással.

A leginkább bajba jutott ügyfeleket pedig a moratórium után is megpróbáljuk átsegíteni a nehéz időszakon” – tette hozzá.

Sokat segített a jegybank

„A tőkepufferek csökkentése növeli a bankok hitelezési lehetőségeit, kevesebbet kell tartalékolniuk a pénzintézeteknek. A hiteltörlesztési moratóriumot is pozitív intézkedésnek tartom, mely részben jegybanki kezdeményezésre jött létre. Ezenfelül természetesen az egyik legfontosabb program az NHP Fix, illetve az NHP Hajrá, amelyben 6-7 százalékos piaci részesedés elérése a célunk. Véleményem szerint ez egy rendkívül jó termék, mely segít fenntartani a hitelezési aktivitást” – húzta alá a bankvezér a kedvező jegybanki intézkedésekkel kapcsolatban.

Fotó: MTI, Soós Lajos.

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szemlelo
2020. október 08. 19:51
Szóval szerinted 10 millió magyarnak mind van adóssága... No comment.
Gombóc XVI. Artúr
2020. október 08. 19:50
Hát, az a 10% is egymillió ember...
gyaloggos
2020. október 08. 18:07
S MIÉRT jutott eszébe most ez a Simák annak a növekedésnek? Hm....? TUDOMÁSOM szerint a CIB valamikor a legsikeresebb magyarországi kereskedelmi bank volt, arányosan jobb, mint az OTP! AZ évek során pedig egyre csak süllyedt a színvonaluk, teljesítményük, ma már a középmezőny legalján van!
Royce2.0
2020. október 07. 15:17
Ha olvasnál is, nemcsak írnál, akkor láttad volna, hogy a linkelt stati EURÓBAN van...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!