A bakonybéli keresztút stációiért versel Hobo

2012. december 29. 11:43

Látja Isten, hogy állok napon címmel Pilinszky János verseit adja elő Bakonybélben vasárnap Földes László Hobo.

2012. december 29. 11:43

A bakonybéli Szent Mauríciusz Monostor a helyi önkormányzattal együtt három éve határozta el, hogy a Borostyán-kúti kápolnát megpróbálja felújítani, ezt a kezdeményezést Cseh Tamás családja és barátai is támogatták - mondta el Varga Róbert, az egyik szervező az MTI-nek.

Az elmúlt két évben a településen két nyári, szabadtéri jótékonysági koncertet tartottak, amelyeken az előadók tisztelegtek Cseh Tamás előtt, aki a falu díszpolgára; a koncerteken többek között fellépett Novák János, Víg Mihály, Kisfaludy András, Pitti Katalin, a fővédnök Bereményi Géza volt. A nézők összesen 1,1 millió forint értékben vásároltak téglajegyeket, Hobo pedig egy év alatt négy önálló estjét hozta el a településre, amelynek egymillió forintos bevételét a kápolna felújítására ajánlotta fel. A Bakony Erdő Zrt. és a Pannonhalmi Főapátság mellett magánszemélyek és a Bakonybéli Szent Mauríciusz Alapítványra befizetett egy százalékokból további 4,7 millió forint gyűlt össze a munkálatokhoz. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium pályázatán pedig 3,5 millió forintot nyert a Szent Mauríciusz Monostor a kápolna felújítására.

Most a kápolna melletti stációk renoválására gyűjtenek adományokat; Hobo jótékonysági estje vasárnap 18 órakor kezdődik a bakonybéli faluházban.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!