Eltávolították a választmány éléről Szabó Gábort, a Jobbik egyik legbefolyásosabb háttéremberét

2023. augusztus 24. 17:27

A párt közleménye szerint a politikus távozása Gyöngyösi Márton kérése volt.

2023. augusztus 24. 17:27

Szabó Gábor távozik a Jobbik Országos Választmányának elnöki tisztségéből – írja a 444 a párt csütörtöki közleményére hivatkozva. A lap megemlíti, hogy a politikus korábban a MIÉP-ben politizált, majd alapítója volt a Jobbiknak 2003-ban, ezt követően 

 

másfél évtizeden keresztül volt a Jobbik pártigazgatója, egyben az egyik legbefolyásosabb háttérembere. 

 

Szabó 2009 júniusa óta vezette a választmányt. 

Gyöngyösi kérése volt

A közlemény úgy fogalmaz, hogy mivel a pártelnök szerint eltérően ítélik meg a Jobbik elmúlt egy éves politikai teljesítményét, és az előttük álló önkormányzati választás főbb kérdéseit is, 

Gyöngyösi arra kérte Szabó Gábort, hogy mondjon le a Jobbik-Konzervatívok Országos Választmányának elnökségéről.

„Szabó Gábor – politikai közösségünk érdekeit szem előtt tartva – kérésemet elfogadva augusztus 24-i hatállyal távozik az Országos Választmány éléről. Ezúton is szeretném megköszönni Szabó Gábornak a bölcs és önzetlen, a jobbikos közösség tagjához méltó döntését, amellyel saját elképzelésein felülemelkedve közösségünk stabilitását tette az első helyre. Tapasztalataira a Jobbik-Konzervatívok közössége természetesen továbbra is számítani fog” – idéz a közleményből a 444.

Nyitókép: MTI / Szigetváry Zsolt


 

 

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gebsi1
2023. augusztus 25. 19:50
érdemei elismerése mellett.......távozik a patkány
letsgobrandon-2
2023. augusztus 24. 18:41
van még jobbik ?
Kanmacska
2023. augusztus 24. 18:22
Gyöngyösi Márton a magyar politikai élet egyik legundorítóbb, szar alakja.
Kanmacska
2023. augusztus 24. 18:17
Mit szólna Tunyacsáp ahhoz, hogy Szaszát leváltotta a Mozgalom?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!