Mi folyik itt, Gyöngyösi? – nagy bajban van a Jobbik

2023. augusztus 28. 15:25

A Jobbik elnöke új irányvonalat hirdetett meg: leválnának a balliberális erőkről és jobboldali arcéllel jelennének meg, de addig is lapátra tették a párt egykori szürke eminenciását, Szabó Gábort.

2023. augusztus 28. 15:25

Ha nem is bombaként, de kisebb petárdaként robbant a hír a minap, hogy Gyöngyösi Márton, a Jobbik – Konzervatívok elnöke 

megkérte Szabó Gábort, hogy mondjon le az országos választmányi elnöki tisztségéről.

Ezzel a sajtóban ritkán szereplő, de a párt működésének meghatározó figurája bukott bele a párt tragikus közvélemény-kutatási adataiba; úgy fest, neki kell elvinni mindenért a balhét. Szabó Gábor ugyanis – a MIÉP-ből érkezve – a Jobbik Magyarországért Mozgalom alapító tagja, gyakorlatilag „örökös” pártigazgató, s a politikai alakulat talán legjelentősebb szürke eminenciása. Volt.

Szabó Gábor
Budapest, 2017. június 10. Szabó Gábor, az országos választmány elnöke a Jobbik 16. országos kongresszusán a Budapest Kongresszusi Központban 2017. június 10-én.
Forrás: MTI 

Gyöngyösi egy, a napokban nyilvánosságra került levél szerint azért rúgta ki Szabót – bár a politikus önként távozott a posztjáról augusztus 24-én, de valójában lapátra került –, mert 

eltérően ítélik meg a párt elmúlt években véghez vitt politikáját és annak sikerességét, 

továbbá a jövő évi választásokon történő indulás módját is. A pártelnök pedig végzetesnek tartaná, ha ismét a 2022-es ellenzéki összefogás „mérgező receptjét” alkalmaznák. 

Gyöngyösi Márton ugyanis úgy véli, nem léphetnek ismét a baloldali pártokkal való összefogás bizonyítottan kudarcos útjára. Ehelyett önálló jobboldali arcéllel és konzervatív küldetéstudattal új szövetségi rendszert kell építeni.

Ezt is ajánljuk a témában

Annak, hogy a Jobbik készül valamire, voltak kisebb-nagyobb jelei a nyáron. Gyöngyösi keményen beleállt a guruló dollárok ügyébe, nekiment Bajnai Gordonnak és Márki-Zay Péternek, felelősségre vonva őket az amerikai kampánytámogatások miatt. 

Nagyon zokon vette ugyanis, hogy a Jobbikot is megbüntethetik a tiltott pártfinanszírozás miatt,

holott állítólag ők olyan ártatlanok az ügyben, mint a ma született bárányok, hiszen semmit nem tudtak az egész akciósorozatról. 

De a pártelnök Karácsonyék félmilliárdos „pénzezgetése” miatt is nagyon felháborodott – vagy legalábbis úgy csinált –, a főpolgármestertől is választ vár arra, hogyan sikerült összedobozolni ezt az irdatlan nagy összeget.

Ezt is ajánljuk a témában

Azt persze nehéz eldönteni, hogy a Jobbik újabb irányváltása mennyiben tekinthető elvi alapúnak, s mennyiben pragmatikusnak. De nem kell Török Gáborba oltott Nagy Attila Tibornak lenni ahhoz, hogy valaki a pártok népszerűségi adatai alapján megállapítsa, 

a Jobbik elképesztően nagy bajban van, 

az elmúlt hónapok mérései szerint – ebben gyakorlatilag egyetértenek a különböző intézetek – nem érik el a parlamenti küszöböt. 

Ezért a párt vezetői minden bizonnyal kétségbeesetten keresik a választ arra, hogyan tudnak ebből a helyzetből kitörni. 

Ha ugyanis nem kapnak legalább öt százalékot jövő tavasszal, akkor gyakorlatilag értelmetlenné válik a párt további működése. 

Az ős-Jobbik politikai irányvonalát ugyanis meggyőzően, hitelesen viszi tovább a Mi Hazánk, s erre van is kereslet a választók részéről – ezt bizonyítja, hogy Toroczkaiék már hosszú ideje stabilan a parlamenti bejutás határa fölött tanyáznak. Az pedig, hogy Gyöngyösiék képviselik az igazi keresztény-konzervatív, jobboldali értékeket, azt a párttagokon kívül más aligha hiszi el, de talán még ők maguk sem, hiába egészítették ki a nevüket nemrég a „Konzervatívok” szóval.

Ráadásul Gyöngyösi Mártonnak rendkívül fontos egzisztenciális kérdés is, hogy júniusban elérjék a parlamenti küszöböt, s ő bejusson az Európai Parlamentbe. Ugyan hivatalos döntés még nincs a listavezető személyéről, szinte kizárt, hogy ne ő álljon az élén. Ha ugyanis elbuknak, a jelenlegi pártelnök elköszönhet a nagy presztízsű és busásan fizető állásától, másrészt politikai holttérbe kerül, hiszen 

EP-képviselőség nélkül súlytalanná válik, s a következő tisztújításon valószínűleg megpecsételődne a sorsa.

Ám az EP-választással egy időben, jövő júniusban önkormányzati választásokat is tartanak. 2019-ben nagyon sok településen közösen indultak az ellenzéki pártok, és így több helyen – különösen a nagyobb városokban – meglehetősen jól szerepeltek. 

Ezért nagy kérdés, hogy a Jobbik országos szintű leválása a balliberális erőkről mennyiben érinti a helyi ügyeket. Ha ugyanis a falvakban, városokban külön indulnak, akkor alig lesz olyan képviselő-testület, ahova bekerülnének, ha viszont közös listán szerepelnek a többi ellenzékivel, akkor nem túl hiteles a meghirdetett „önálló jobboldali arcél és konzervatív küldetéstudat”.

A Mandiner kereste Szabó Gábort, hogy mondja el, mi van a lemondásának hátterében, úgy érzi, valóban ő tehető-e felelőssé a tavalyi bukásért, a mostani helyzetért; de nem sikerült őt elérnünk, hiába kerestük.

 

Nyitókép: Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnöke, beszédet mond pártja évadnyitó rendezvényén 2023. február 25-én. (Fotó:MTI/Balogh Zoltán)

Összesen 67 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
simonpali
2023. augusztus 30. 08:14
Mi folyik itt Gyöngyösi? A szar.
Teringettét
2023. augusztus 29. 10:42
Szegény szerencsétlen Tunyacsáp végtelenül szomorú lehet... :D
Janika50
2023. augusztus 29. 08:40
Sz. G, lemondása, lemondatása nagyon időszerű volt. Már a MIÉP-ben is furcsa dolgai voltak, de ott kevesen voltunk, kerültük az összeütközést. A ballikjobbikban aztán kiterebélyesedett. Már amit kivülről látni lehetett. Ha jól tudom a Fővárosi Önkormányzatnál is szerepelt. De Gy. M. úgy tünik, rajta is túl tesz. Gondolom érvényt kell szerezni a Spinózában, Szabadság téren adott igéreteknek.
Welszibard
2023. augusztus 28. 20:00
Ahol Havas Henrik a háttér tanácsadó ott már a Jobbik készülhet a ravatalra. Ezen még Pressmann asszonyság széder esti maceszgombóc levese sem igen tud segíteni, hacsak nem Gyöngyösi is beadja a derekát és inkább genderfluid lesz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!