Itt vannak a szerződések! – Karácsony a koalíciós válságot is megszakértette a Gyurcsány-kormánynak

2021. szeptember 29. 09:41

2004-től végzett tanácsadói munkát a Gyurcsány-kormánynak Karácsony Gergely, a lapunk által megszerzett szerződések alapján lényegében annyi dolga volt, hogy „figyelemmel kisérje az eseményeket és konzultáljon”. Tízmilliókért. A koalíciós válság idején fizették meg a legjobban.

2021. szeptember 29. 09:41
null
Kacsoh Dániel
Kacsoh Dániel

Megírtuk: Karácsony Gergely a Gyurcsány-kormány tanácsadójaként is tevékenykedett a 2010 előtti években. Erről ő maga vagy például Horn Gábor egykori államtitkár is nyilatkozott korábban, de az ellenzéki miniszterelnök-jelölt-jelöltek második előválasztási vitáján is szóba került.

A miniszterelnöki székbe készülő főpolgármester ritkán és nem szívesen beszél erről az időszakről.

A Mandiner az Adatradarral együttműködésben kikérte az Igazságügyi Minisztériumtól az egykori megbízási szerződéseket, és egyéb, Karácsony tanácsadói munkájához kapcsolódó dokumentumokat. Fontos megjegyezni, hogy eközben a 2010-ben már az LMP-frakcióban parlamenti képviselőként ülő politikus ekkoriban a Mediánnál dolgozott főállásban, sőt – mint utóbb kiderült, jogtalanul – a Corvinus Egyetemen is oktatott. Korábbi sajtóbeszálolók szerint a Medián a 2010 előtti MeH legfőbb partnere volt, és „ebből 716 millió bevétele származott a cégnek”.

Megbízási szerződés 2005-ből. A feladat: a szakértő kisérje figyelemmel a történéseket!

Nézzük a részleteket!

A megküldött iratok alapján 2004-ben január 1-től március 31-ig végzett „politikai-tanácsadást” a Karácsony-féle Social Report Bt. Ez a cég egyébként szinte kizárólag a jelenlegi Párbeszéd-társelnök tanácsadói időszakában működött, nem sokkal utána megszünt. Karácsony teendője egész pontosan a következő volt: „Kisérje figyelemmel a magyar közélet politikai relevanciával bíró jelenségeit, és azokról a megbízó egyedi igénye szerint készítsen elemzést, vagy a megbízóval konzultáljon azokról.” Ezért akkor havi 350 000 forint + ÁFA megbízási díj járt.

2005 januártól március 31-ig összesen 1 millió 50 ezer forint + ÁFA járt azért, hogy a Social Report úgynevezett „Egyéb gazdasági, társadalmi tevékenységet segítő szakmai tervezés, szakértés” címén bedolgozzon a Miniszterelnöki Hivatalnak (Meh), egész pontosan a Koalíciós Politikai Államtitkárságnak, illetve az azt vezető SZDSZ-es politikusnak, Horn Gábornak. Horn később arról beszélt, sok tehetséges elemzőt és szakértőt ismert meg akkoriban, Karácsony egy volt közülük.

Egy dokumentum szerint 2005 júniusában a MeH, azaz a Gyurcsány-kormány úgy módosította a megbízási szerződést Karácsony cégével, hogy egy áprilisi, július 31-ig szóló másik megállapodás időtartamát december 31-ig meghosszabbította,

az összeget pedig a hosszabb időtartamra tekintettel 3 millió 150 ezer forint + ÁFA növelte.

Ezért cserébe továbbra is „gazdasági, társadalmi tevékenységet segítő szakmai szakértői tevékenységet” kellett végeznie a bt.-nek. Vagyis 2005-ben lényegében végigszakértősködte az évet Karácsony, míg korábban volt némi megszakítás, legalábbis a lapunknak megküldött szerződések alapján.

Újabb szakértés és tanulmány a „szélsőségességről”

De jött is a folytatás: egy újabb megbízási szerződés szerint 2006. január 1. és április 30 ugyanez volt a teendő, s erre az időszakra 1 millió 400 ezer forint + ÁFÁT számlázhattak Karácsonyék.

Egy másik, ugyancsak a MeH által jegyzett kontraktus a 2006. július 1. és 2006. december 31. közötti időszakra vonatkozik. A szolgáltatás megnevezése ebben az esetben: Üzleti és vezetői tanácsadó szolgáltatások. Részletesebben pedig a már ismerős meghatározás: Karácsony mint tanácsadó

figyelemmel kiséri a magyar közélet politikai relevanciával bíró jelenségeit a sajtóban és a médiában, és azokról a megbízó egyedi igénye szerint konzultál.

Ennél pontosabb feladatkör nem szerepel a papírokban. Ezért akkor már 1 millió 800 ezer forint + ÁFA járt. A megbízással kapcsolatos feladatok ellátásáért elsősorban maga Karácsony volt a felelős, a számlázás alapdokumentuma pedig a kapcsolattartó által igazolt teljesítés.

A következő évben, 2007. március 15-től december 31-ig ugyancsak a koalíciós koordinációért felelős államtitkárság megbízásából dolgozhatott Karácsony cége, mégpedig szaktanácsadás formájában. Az összesen 3 millió forint + ÁFÁÉRT megint csak az volt a dolga: figyelemmel kísérni a magyar közélet jelenségeit és azokról igény szerint konzultálni.

A Social Report még abban az évben, 2007 decemberében megbízást kapott az „F-Skála és a szélsőségekre való hajlam” elnevezésű, 80-100 oldal terjedelmű tanulmány elkészítésére is, ezért 3 millió forint + ÁFA jogdíjat volt köteles kifizetni a felhasználó – azaz a kormány. Az elkészült anyag tartalomjegyzékében ilyen címek szerepelnek: Tekintélyelvűség és szélsőségekre való hajlam jelentése és jelentősége, Tekintélyelvűség és idegenellenesség: magyarországi vizsgálatok, Tekintélyelvűséggel kapcsolatos legújabb magyarországi vizsgálatok eredményei. Stb.

Szerződésmódosítás koalíciós válság idején

Következett a koalíciós válság!

Aztán 2008. április 28-án – egy megbízási szerződés dokumentuma alapján – a januárban kötött szerződést hosszabbította meg a MeH Karácsonyékkal – április 30-ig. Ezzel a felek kijelentették, hogy „jelen szerződésmódosítás a közöttük 2008. március 31. napja óta fennálló jogi helyzet írásban történő rögzítése”. A szerződés teljes időtartamára 1,5 millió forint + ÁFA volt a díjazás. A feladat viszont némileg megváltozott: Karácsony „lássa el a kialakult kormányválság kezelésével kapcsolatos konzultációs és kommunikációs feladatokat, továbbá a felmerülő kérdések egyeztetések érdekében álljon rendelkezésre napi 24 órában a koalíciós koordinációért felelős államtitkár számára”.

Emlékezetes: Horn Gábor akkoriban a Hír Tv kamerája által rögzített felvétel szerint sajátos stílusban üzent a miniszterelnöknek, a Fidesz által kezdeményezett, 2008 márciusi szociális népszavazás eredménye kapcsán.

A „segítségért” Karácsonynak csak áprilisban, vagyis a (formális) felbomlással járó koalíciós feszültség idején nettó 600 000 forint járt.

Miután írásos anyagok elkészítésére csak elvétve kötelezték a szerződéset a Karácsony-féle céget (ez tanácsadói megbízások esetén korántsem meglepő), kiváncsiak voltunk, esetleg maradt-e bármi konkrét nyoma a későbbi politikus a Gyurcsány-kormyány számára végzett munkájának. Ezért ismét a jogutód igazságügyi tárcához fordultunk, amit válaszokat kapunk, azokról is beszámolunk!

Nyitókép: Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke és Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje a Válasszunk! 2018 (V18) fórumán a budapesti Benczúr szállodában 2018. április 4-én (MTI/Balogh Zoltán)

Összesen 62 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ronee
2021. szeptember 29. 13:40
https://www.origo.hu/itthon/20210929-gyurcsany-ferenc-a-kilepo-dksoknak-ha-most-elmennek-maguknak-nincs-politikai-jovojuk.html Hát ennyi kb a fleto
lofejazagyban
2021. szeptember 29. 12:51
a demokrata gyerek egy docensi fizetésért figyelemmel kísérte az eseményeket. Gondolom a 40 rabló a Városházán is hasonló szerződéseket kapott tőle 19 után. Belegondolni is rossz, hogy mennyi bajt csinálnának, ha még szorgalmasak is lennének.
Pitypangocska
2021. szeptember 29. 12:48
Ne felejtsük el, hogy az említett összegek azokban az években komoly vásárlóértékkel bírtak. (Ezt csak a fiataloknak jelzem.)
fonak
2021. szeptember 29. 12:33
"2007 decemberében megbízást kapott az „F-Skála és a szélsőségekre való hajlam” elnevezésű, 80-100 oldal terjedelmű tanulmány elkészítésére is, ezért 3 millió forint + ÁFA jogdíjat volt köteles kifizetni a felhasználó – azaz a kormány. " Érdemes utánanézni, mi ez az F-skála. Geri gondolom kijegyzetelte Adornót meg még pár kultúrmarxistát amolyan szakdoga szinten, és ezért kapott 3 misit.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!