Médiaszakik

2015. március 12. 10:35

Legyünk őszinték: a magyar sajtóban a kommunikációs és médiatudományi diplomák értéke vetekszik az egykori Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem (Foxi-Maxi) papírjáéval.

2015. március 12. 10:35
Tóth Levente

Ettől azonban ez még egy fontos szakma, a média egy fontos és jelentős gazdasági ágazat. Az állam megteheti, hogy nem járul hozzá az erre a hivatásra vágyók felsőfokú képzéséhez, de ha még önköltségesen sem hagyja, hogy a közszolgálati egyetemen kívül ezt a szakmát felsőfokon oktassák, azzal súlyos ítéletet mond magáról is.

Ahhoz, hogy a média be tudja tölteni a társadalmi és üzleti szerepét, nem kevesebb, alacsonyabb színvonalú és elismertségű képzésre van szükség, hanem éppenséggel többre. Nem több helyen és diákkal, mint amennyit a piac fel tud szívni, de éppenséggel az állam hathatós támogatásával. A sajtó ugyanis ma az elhivatottakon kívül kevesek számára vonzó karrierlehetőség, ha az elhelyezkedési, fizetési lehetőségeket nézi valaki, akkor nem érdemes éveket fektetni egy ilyen végzettséget adó diplomába.

A felsőfokú médiaoktatás sikertelensége még nem jelenti annak szükségtelenségét. A média üzlet, de nem csak az. Ahhoz, hogy a sajtó üzleti és társadalmi szerepét is képes legyen betölteni, nem médiaszakikra, hanem képzett, elhivatott, szakmájukra és tudásukra okkal büszke kollégákra van szükség. De értem én, hogy ez nem mindenkinek érdeke.

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2015. március 15. 20:45
Mi a fenét tanulnak 4 évig?
Szúnyog
2015. március 12. 22:18
Az, hogy be akarják terelni a szakot a közszolgálati egyetemre, felháborító és ostoba dolog.
Rike
2015. március 12. 19:28
Ő az aki tudja. Oda járt.
TAVIROZSA
2015. március 12. 18:49
pontosan az intézménynek jó, az oktatónak jó, a szülő fizet, a hallgató pedig nem tudja használni semmire a diplomát ! (Árufeltöltő)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!