Pénteken 16 órakor zárulnak a választói névjegyzékek

2014. április 03. 07:52

Több határidő is lezárul pénteken 16 órakor: ezt követően már senkit nem vesznek fel a választói névjegyzékbe, eddig lehet mozgóurnát igényelni. A levélben szavazók Magyarországon csütörtök éjfélig adhatják fel voksaikat, a külföldről feladott levélszavazatok esetében pedig csütörtök éjfélig kell átvenni a Magyar Postának. A külképviseleteken ezt követően is lehet majd szavazni, akár április 6-án is.

2014. április 03. 07:52

Pénteken 16 órakor lezárul az országgyűlési választáson szavazásra jogosultak névjegyzéke, ezt követően abba senkit – így a vasárnapig lakcímet létesítőket – sem lehet felvenni. A szavazásra jogosultakról folyamatosan vezették a központi névjegyzéket: átvezették benne a többi között, ha valakinek megszűnt a választójoga vagy éppen visszakapta, átköltözött másik településre, vagy jelezte, hogy külföldön kíván szavazni, esetleg Magyarországon, de egy másik településen. A szavazóköri névjegyzékeket és a mozgóurnát igénylő választópolgárok jegyzékét pénteken 16 órakor lezárja a Nemzeti Választási Iroda, utána azokba választópolgárt felvenni és azokból törölni már nem lehet (kivétel, hogy a szavazatszámláló bizottság a szavazás napján a szavazóköri névjegyzékből törli azt, akit egyidejűleg felvesz a mozgóurnát igénylők jegyzékébe).

Aki tehát április 4-én 16 óráig bejelenti új lakcímét és ezt rögzítik is a rendszerben, az már az új lakóhelyén szavazhat. Aki azonban csak ezt követően kapja meg lakcímkártyáját a rendkívüli nyitva tartással működő okmányirodáktól, az nem voksolhat az új helyen. 

A zárás után az addig kizárólag elektronikus úton vezetett, lezárt szavazóköri névjegyzéket és a mozgóurnát igénylő választópolgárok jegyzékét a helyi választási iroda kinyomtatja és hitelesíti. A szavazás napját megelőző napon pedig átadja a szavazatszámláló bizottsági elnököknek a szavazóköri névjegyzéket, a mozgóurnát igénylő választópolgárok jegyzékét, a szavazólapokat és az egyéb kellékeket.

Zárul a levélszavazás is

Ma éjfélig kell feladni Magyarországon a levélszavazatokat, hogy szombat éjfélig megérkezzenek a Nemzeti Választási Irodához (NVI). A magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok az országgyűlési képviselők választásán levélben szavazhatnak. Ehhez előbb névjegyzékbe kellett vetetniük magukat, majd az NVI eljuttatta hozzájuk a szavazási levélcsomagot az országos pártlistás szavazólappal, a szükséges borítékokkal és a választót azonosító nyilatkozattal. 

A kitöltött szavazólapot és a nyilatkozatot kell visszajuttatni az NVI-hez a mellékelt válaszborítékban. A választópolgár dönthette el, hogy milyen módon akarja visszajuttatni szavazatát. Választhatta a postai kézbesítést, ebben az esetben Magyarországon csütörtök éjfélig fel kell adnia a levelet, a környező országokban feladott leveleket pedig ugyaneddig kell átvennie a Magyar Postának a szomszédos országok postai szolgáltatójától. A posta ezeket a levélszavazatokat szombat éjfélig kézbesíti az NVI-nek. 

A választópolgár dönthet úgy is, hogy a külképviseleteken adja le a szavazatát, erre március 24-től van lehetősége, munkanapokon. Egyes külképviseletek meghosszabbított nyitva tartással várják a levélszavazatokat. A választópolgár úgy is dönthet, hogy a szavazás napján adja le a voksát a külképviseleteken vagy az országgyűlési egyéni választókerületek székhelyein is, 6 és 19 óra között.

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
m0rog
2014. április 03. 08:17
Odakellene figyelni. Az a rengeteg èrvènytelennek nyilvànìtott levèlszavazatokra.Sok FIDESZ re leadott szavazatot veszìthetünk el ily mòdon,a hatàron tùlròl. 30%meg 10%nagyon nagyon sok. Nem hiszem el hogy nem voltak leragasztva a borìtèkok kellökèppen. Egy ügyes mozdulat ès ki van nyitva,màris eldobjàk?? A rossz,gyenge ragasztò a bünös. Hiszem hogy mind le voltt ragasztva szèpen,de ha gyenge a ragasztò szallagragasztòt,celukszot hasznàltak sokan mèg plussz.Mondom.Egy ügyes mozdulat ès nyitva is van a borìtèk. Nem hiszem el hogy ennyien nem ügyeltek a szabàlyokra. A hatàron tùli magyarok szavazatait nem kellene eldobàlni,mert sok-rengeteg FIDESZ re leadott szavazatot dobnak el ily mòdon. Kèrnèm szèpen kameràk elöt bizotsàg elött kellene e munkàt vègezni. Minden pàrtbòl vannak ott emberek,de nem politikusok,csak emberek akik e munka elvègzèsère vàllalkoztak.A kezeket a munkàlyukat kellene figyelni.Elfogadhatatlan a szàmomra e nagy szàzalèk aràny hölgyeim ès uraim. Hajrà FIDESZ! Hajrà Magyarorszàg!!!!Csakis a FIDESZ kell hogy gyözzön!!!!!Adja a jò Isten! Mindent bele MAGYAROK!!!! Egy az akarat,egy a zàszlò. Hajrà FIDESZ-KDNP KORMÀNY tovàbbra is!
kamasuka
2014. április 03. 08:14
http://mno.hu/magyar_nemzet_belfoldi_hirei/tavaresek-tamadasra-keszulnek-1219339
kamasuka
2014. április 03. 08:09
Minden napra valami. ORIGO! NEM MN! :D Őket is lehet perelni! :D http://www.origo.hu/gazdasag/energia/20140402-milyen-dossziet-hagyott-bajnai-zagrabban.html
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!