Felsőoktatási törvény: tiltakoznak a hallgatók

2010. október 22. 19:45

A HÖOK elnöke szerint a professzorok élet-halál uraivá válnának az egyetemről való elbocsátás megkönnyítésével, „kivégzőosztag elé állítva" a vizsgázó hallgatókat. A vitairatot kidolgozó bizottság elnöke szerint a vizsgalehetőségek korlátozása a valóban tanulni vágyó hallgatók érdekét szolgálja.

2010. október 22. 19:45

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke tiltakozását fejezte ki a felsőoktatási törvényről szóló vitairatban megjelent jelentős vizsgaszabályzati szigorítások ellen. Körösparti Péter elmondása szerint a témáról tartott augusztusi tanácskozáson ezek az elemek még nem kerültek szóba. Körösparti hangsúlyozta: a professzorok az egyetemek élet-halál uraivá válnának a fenti intézkedésekkel, „kivégzőosztag elé állítva" a vizsgázó hallgatókat.

Náray-Szabó Péter egyetemi tanár, az augusztusban ülésező bizottság elnöke pénteken elmondta: a vizsgalehetőségek korlátozása a valóban tanulni vágyó hallgatók érdekét szolgálja, és azt szeretné elérni, hogy a tanulók már az első vizsgaalkalomra megfelelően felkészüljenek.

Abban Náray-Szabó és Körösparti is egyetértett, hogy legalább két emelt szintű érettségihez kellene kötni a továbbtanulást, sőt a hallgatók képviselője szerint a felvételizőktől egy nyelvvizsga felmutatását is el lehetne várni.

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
valv
2010. október 24. 21:36
Kérdezem én: Minek kell annyi hallgatót felvenni az egyetemre, ha nem szándékozunk eljuttatni a diplomáig ennek legalább a felét? És a kapacitásunk sincs meg rá? (Amúgy már megválaszoltam: a hallgatói normatíváért amit az állam fizet az egyetemnek) Nem kellene-e az államnak érdekeltté tennie az egyetemet abban, hogy aki elkezdte az egyetemet az fejezze is be? (Válasz: Ezzel a (hallgató szempontjából) elpocsékolt államilag fizetett féléveket lehetne csökkenteni. Na de aki egyetemet vált, az az új egyetemét is költségtérítésesen fejezi majd be (néhány félévet) ezáltal a hallgató perkálhat az új egyetemnek. Ez az államnak azért jó mert nem neki kell fizetni! A kör tehát bezárult: Mind az egyetemnek, mind az államnak az az érdeke, hogy minél több elsőéves hallgató kerüljön be és többet rúgjanak ki! Más szakokon (pl. tanári, közgáz) miért nem így van? Ott a képzés homogén: a képzés elején és végén is ugyanolyan fajlagos költséggel lehet képezni a diákot, nincsenek laborgyakorlatok, a tanulmányok végén sem szükséges lényegesen nagyobb tanári kapacitás stb...
valv
2010. október 24. 21:20
De miért csinálják ezt? Nagyon egyszerű, vélhetően a rektor vagy dékán vagy nemtudoménki kiadta az ukázt: - a felvett hallgatók 50%-át meg kell buktatni és ki kell rúgni az egyetemről. Miért? -Felveszik a hallgatót az egyetemre, és mellé a hallgatói normatívát. Az első évfolyamokon még nem baj, ha sokan vannak. Alapozótárgyak vannak. Sokszáz fős előadótermekben vannak az előadások, arra elég egy tanár, gyakorlatok egyáltalán nincsenek -> az egy hallgatóra jutó képzés összege alacsony - Felsőbb évfolyamokon viszont nincs meg a szükséges kapacitás annyi ember megfelelő oktatására: nincs elég labor (drágán felszerelt műszerek kellenek...) , tanári kapacitás ( pl. diplomaírásnál minden hallgatóhoz kell egy konzulens) Az egy hallgatóra jutó képzés ára ezekben az években magas. Nagyobb kapacitás megteremtése pedig nehéz, sok ráfordítást igényelne, de azért néha sikerül külső cégeket bevonni pl. a műszerpark fejlesztésére.
valv
2010. október 23. 01:16
Kurvára bírom hogy a tanárit végzett Pokorni meg a Közgázon végzett sok baromarcú politikus akarja megmondani, pl. egy BME-nek, hogy hány félévben lehessen felvenni egy tárgyat és hányszor lehessen elmenni vizsgázni. Írásba adom neked hogy a Pokorni az egész oktatásügyi államtitkárság emberei nem bírnának elvégezni egy nehezebb szakot a BME-n, kirúgnák őket első félév után. Eleddig úgy volt a szakunkon, hogy az egyetemre bejutóknak az 50%-a végzi el az egyetemet és diplomázik le. (Igen, többségük félévhalasztással.) Ha bevezetik a hülye törvényüket, majd lemegy 10%-ra. Gratulálok!
valv
2010. október 23. 01:09
Héhéhé álljon meg a verekedés! Vegyük csak az én szakomat, BME villamosmérnöki. Vegyük a legnehezebb tárgyat. Friss adatok (2010): Elektromágneses terek tárgyból (másodéves tárgy) 385 emberből 15-nek sikerült az első zh 4.25%, 2 embernek az aláírás is! (mehet vizsgázni) Előző félévben ez az arány 10% volt. Két zh van. http://psat.evt.bme.hu/emt_eredmeny.pdf A legjobb jegy két 3-as, van pár kettes, a többi karó! Érdemes megfigyelni hogy sokan az előző félévekről hozzák az aláírást, azaz már min. 1 félévben vették fel a tárgyat. És akkor még nem beszéltünk arról hogy eddig még csak eljutott a vizsgáig, de a vizsga is atomdurva ám! Úgy kell kalkulálni, hogy az első vizsgán nem lehet átmenni ha nem vagy zseni, többedszörre sikerülhet. Én az első félévben megszereztem az aláírást, abban a félévben egy vizsgára mentem el amin természetesen meghúztak, következő félévben az első vizsgán megint, és második alkalommal mentem át... Én - sok éves ösztöndíjátlagok alapján, tanulmányi szempontból - az évfolyamom első harmadának alján vagyok, azaz az évfolyam 2/3-a tanul 'rosszabbul' . Volt szobatársaim tán 3-szor 4-szer vették fel a tárgyat (3-4 félévben) a BME-n minden tárgyból egy félévben kétszer lehet próbálkozni, és egy tárgyból harmadjára. A tanárokról annyit, hogy őket nem nagyon érdeklik még az egyetemi szabályzatok sem, az állami se nagyon érdekelné ha bevezetnék, hiába írod le a tételt, ha belekérdez valahova és nem válaszolsz rögtön vagy nem kristálytiszta, kirúg.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!