Mi is válaszokat követelünk, azonnali tisztázást!

2021. július 21. 19:44

A Szabad Városok polgármesterei szolidárisak Gémesi Györggyel.

2021. július 21. 19:44
Wittinghoff Tamás
Facebook

„Mi, a Szabad Városok polgármesterei megdöbbenve értesültünk arról, hogy Magyarországon titkos kémprogramot vetettek be újságírók, jogvédők, ellenzéki politikusok, ügyvédek és üzletemberek megfigyelésére. A megfigyeltek között szerepelt Gémesi György, Gödöllő polgármestere is, szövetségünk tagja, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének vezetője is.

Elfogadhatatlannak, sőt bűnnek tartjuk, hogy 2021-ben, Európa közepén ilyen megfigyelési botrány megtörténhet, és a felelős állami szervek, a Belügyminisztérium, a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint az Igazságügyi Minisztérium semmilyen érdemi információval nem szolgálnak az ügyben, a Fidesz, mint kormányzó párt pedig “nem tartja indokoltnak” a nemzetbiztonsági bizottság összehívását. Mi is válaszokat követelünk, azonnali tisztázást!

A Pegasus kémszoftver alkalmazása városvezetőkkel szemben olyan antidemokratikus cselekedet, amely súlyos támadást jelent az önkormányzatiság és a szólásszabadság alkotmányos értékeivel szemben. Ezért a Szabad Városok polgármesterei mélyen elítélik ezt a nemtelen, minden korábbi határt átlépő tettet, szolidárisak Gémesi Györggyel és minden erejükkel kiállnak az önkormányzatok autonómiája mellett.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 98 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gonterl
2021. július 24. 10:16
Tegyük fel, hogy ez az egész Pegazus ügy igaz. A muszlimok közt elterjed ennek a híre, amitől ők visszafogják az okos telefonok használatát, és nekifognak a saját Pegazusuk kifejlesztésének, ami lehetővé teszi a keresztények lehallgatását. Erre, az okos telefonok használata visszaszorul, ezen a területen a fejlődés megáll. A megállításban a magyaroknak része lesz, amit úgy lehet értelmezni, hogy a magyarok gátolják a fejlődést.
akiaki
2021. július 22. 21:42
áfát visszakaptad?
balsors
2021. július 22. 15:31
Előbb a bizonyítékot, hogy az excel tábla valóban NSO-tól van.
gyaloggos
2021. július 22. 12:01
GÉMESIVEL én is szolidáris vagyok! AZÉRT, mert értelmes ember, és tényleg Gödöllő és az önkormányzatiság érdekli, és nem hazudozik, mint pl. te! SZOLIDÁRIS vagyok vele, mert kénytelen olyan gazemberekkel együtt dolgozni, mint amilyen HARÁCSONY, vagy te vagy! Ő maga sem tartja valószínűnek, hogy lehallgatnák, mert minek! S MÁR kiderült, hogy ez a lehallgatásos mese is LIBERÁLBALFASZÉK aljas, mocskos próbálkozása, MELYIK seperc alatt röhejes lett, abszurd AMATŐR próbálkozás!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!