Fogalma sincs jogállamiságról és demokráciáról az ellenzéknek, ha „felcsúti pert” ígér

2021. március 25. 12:28

Mert amúgy kicsoda Fekete-Győr András, hogy előírja, mit csináljon a bíróság?

2021. március 25. 12:28
Balavány György
Balavány György
24.hu

„Most épp az elszámoltatásról, a »felcsúti perről«, úgy általában a politikai tisztogatásról beszélek, amit az ellenzék kilátásba helyez. Nemcsak Fekete-Győr András, bár mostanában ő ebben a legradikálisabb, és a Momentum programjában szerepelnek tételesen a hatalom prominensei elleni szankciók. Effajta felelősségre vonásról beszélt az utóbbi időben Jakab Péter és Ujhelyi István is; korábban a kormánytagok bebörtönzéséről álmodozott nyilvánosan Kunhalmi Ágnes és Gyurcsány Ferenc. Márki-Zay Péter már olyan kijelentést is tett, miszerint listába gyűjtené a »vérbírókat«, azokat a bírákat, akik szerinte politikai megrendelésre dolgoznak, vagyis neki nem tetsző ítéleteket hoztak. (Márki-Zay láthatóan listamániás, nemcsak a »migránsokat« kezdte számolgatni polgármesterként, hanem a Fidesz-KDNP szerinte homoszexuális tagjait is).

  • Tehát a mesterterv, hogy a jelenlegi ellenzék, amennyiben kormányra kerül
  • leváltja, vagy legalábbis »satuba fogja« Polt Pétert, mivel a legfőbb ügyész nyilvánvalóan politikai megbízott,
  • kirúgja az állami szférából mindazokat, akik politikai megbízás alapján kerültek hivatalba,
  • börtönbe juttatja a most hatalmon levők közül azokat, akik enyves kézzel nyúltak a közvagyonhoz,
  • listázza a jelenlegi  kormánypárti újságírókat, és eltiltja őket a hivatásuktól,
  • szimbolikus vagyontárgyakra (jacht, magánrepülőgép) különadót vet ki.

Mindezt persze oly módon, hogy a jogállami kereteket úgymond »nem lépné át«. Hát, nem a fenét. Egyebek mellett létezik egy rigorózus alapelv, hogy emberek vagyontárgyait a megkérdezésük nélkül nem piszkáljuk, nemhogy jogállamban, de még tisztességes társaságban sem. A prosperitás (jelenjék meg bármilyen külsőségekben) önmagában nem tehet gyanússá senkit, és senkitől nem kérhető számon, hogy mit vásárol a pénzéből. Vagyis: nem lehet egyes, a Momentum  szerint »szimbolikus« vagyontárgyak tulajdonosait büntetőadókkal sújtani, hiszen nincs róla konkrét tudomásunk, hogy bűnösök volnának. Az meg, hogy ki mit tekint „»szimbolikusnak«, merőben szubjektív.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 103 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2021. március 26. 12:31
sok utat bejártam, de a fejem madártávlatban baglyok köpeteként talajra ér T
pemete jakab
2021. március 25. 21:48
"Mert amúgy kicsoda Fekete-Győr András, hogy előírja, mit csináljon a bíróság?" A Fidesz-KDNP kormány nem írja elő, mit csináljon a bíróság. Ők "csak" azt befolyásolják, mely ügyek ne juthassanak a bíróság elé.
Budai Katalin
2021. március 25. 21:32
Mi van Balavánnyal? Eddig mást sem csinált, mint a Fideszt ba...gatta ezerrel, most meg itt ez az írás. Mi történt? Gyuri! Maradj ugyanolyan hülye libernyák, mint amilyen eddig voltál. Elszédülök az örökös 180 fokos fordulataidtól. :-(((
tothpal
2021. március 25. 20:54
Feltehetően vásárolta a jogi diplomáját... Sokan vannak hasonló "jogtudósok"...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!