A magyar állam egy határmenti postafiók, pottyantós budival

2020. február 04. 15:32

Tudjuk, hogy Magyarország fénysebességgel távolodik a XXI. századtól, de azt azért nem gondolná az ember, hogy egy munkahely, kiváltképp állami munkahely nem tudja biztosítani azokat a körülményeket, melyek a dolgozó fizikai jóllétéhez szükségesek.

2020. február 04. 15:32
Deczki Sarolta
hvg.hu

„A rendszert emberek találják ki, üzemeltetik, vagy tesznek úgy, mintha üzemeltetnék. Egy gyakorló háziasszony is ki tudja kalkulálni, hogy ha nem törődnek valamivel, nem invesztálnak bele, akkor szét fog rohadni. Ha nem becsülik meg a dolgozót, akkor el fog menni. Úgy tűnik, a vezérigazgató uraknak és egyéb döntéshozóknak ez nem megy. Olyan rendszereket tartanak fenn, melyek embereket darálnak be, aláznak meg, tesznek beteggé, vagy éppen hajszolnak a halálba. Nem ők húzzák meg a ravaszt, de ők adják a dolgozó kezébe a pisztolyt.

Ha belegondolunk, emberek százezreiről van szó, és azok családjáról, vagyis ennek az egyre fogyatkozó lélekszámú országnak a jelentős hányadáról. Úgy tűnik, ez nem tétel. Nem fontos. A propaganda azt harsogja, hogy megvédjük a családokat, csak éppen közben tönkreteszik ennek a több százezer embernek a családját.

Január elején az egyik legtragikusabb dolog történt ebben az országban, ami történhet: egy hivatástudó ember nem a hivatását, hanem az életét dobta el. Ennek soha, semmilyen körülmények között nem lenne szabad megtörténnie. A magyar állam teljes csődje ez. A magyar állam egy határmenti postafiók, a kert végében az éppen összedőlni készülő pottyantós budival.

Je suis Kumich László.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 73 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
levig79
2020. február 05. 12:21
Gyurcsány idején jobb volt, nem volt klotyó probléma meg munkaerő hiány probléma. Merthogy : 1. Nem volt posta (sok falun bezáratták) 2. Nem volt munka Hínárfejű képződmény...
kunfia2
2020. február 05. 08:47
Olvasgattam a kommenteket. A csőcselék még a magyar embereket is gyűlöli.A csuti hibbant néró ezt sugározza a híveire,a moslékkoalíció támogatóira.
1000bocs
2020. február 05. 08:00
Nem az a baj, hogy a balos hergel, hisz attól balos hogy mindenkit dühöngő forradalomba akar kergetni - ilyen humanista népség ez. A baj az, hogy a balosnak szelektív az érzékelése. És akkor még finom voltam.
Janice
2020. február 05. 06:26
Szívesen ajánlanám megnézése egy buszsofőr tartózkodóját Ahol a pihenő idejét tőlti Állami cégről van szó Hu Hu!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!