Ugocsa koronázni akar

2017. január 19. 20:42

Majtényi ugyan elvállalta a felkérést, de többször kifejtette, hogy saját meglátása szerint is teljesen esélytelen a jelölése. Jogosan merül fel a kérdés, hogy akkor mi értelme van a volt ombudsman jelölésének?

2017. január 19. 20:42
Lánczi Tamás
Mozgástér

„Majtényi ugyan elvállalta a felkérést, de többször kifejtette, hogy saját meglátása szerint is teljesen esélytelen a jelölése. Jogosan merül fel a kérdés, hogy akkor mi értelme van a volt ombudsman jelölésének?

Azok, akik a nyilvánosság elé dobták Majtényi László nevét, két okból tehettek így. Egyrészt, céljuk lehet Majtényi nevének „megjáratása”, hogy egy esetleges ellenzéki együttműködésnek egy már bevezetett személy legyen a miniszterelnök-jelöltje. Tehát ezzel az akcióval szeretnék megkezdeni Majtényi felépítését a baloldali összefogás kormányfőjelöltjének. Ráadásul a baloldal fő szponzorának, Soros Györgynek is megfelelne Majtényi jelölése. A volt ombudsman vezette Eötvös Károly Közpolitikai Intézetet ugyanis a Soros Alapítvány hozta létre 2003-ban, és az Intézet ma is Soros György egyik kiemelt magyarországi támogatottja.

A másik magyarázat pedig az, hogy a Majtényit jelölők átaludták az elmúlt hét évet, és még mindig azt hiszik, hogy ők kormányoznak, hogy ők igazgatják Magyarország ügyeit. Pedig világuk mára összetöpörödött, jelenleg még a szükséges parlamenti többségük sincs meg ahhoz, hogy Majtényit egyáltalán jelöljék a köztársasági elnöki tisztségre.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
dr.ótos
2017. január 20. 12:37
ignorálhatja
Dénia
2017. január 20. 07:22
Alapvetően szerintem ezzel nincs probléma, hogy állítanak egy ellenjelöltet akkor is, ha matematikai esélye nincsen a megválasztásának. De politikailag fel lehet mutatni, hogy mi így képzeljük, meg ilyet szeretnénk. Jó alkalom egy tekintélyes személyen keresztül politikát megjeleníteni. De az, hogy ennyire későn, ennyire hirtelen ötletszerűen történt ez, ez tényleg arra utal, hogy hosszabb távra tervezik felépíteni a karaktert. Esetleg egy közös miniszterelnök-jelöltnek, ha úgy alakul. Akkor legyen egyáltalán valaki, aki megfelel a magát még tényleg meghatározónak képzelő ballib holdudvar elképzeléseinek. De szerintem ez sem baj. Sőt, az ő szempontjukból végre valami értelmes stratégia.
balbako_
2017. január 20. 06:36
Nyilvánvalóan arról van szó, hogy megpróbálják Majtényi mögött felsorakozó erők - így George Soros is - őt rátukmálni a baloldalra közös jelöltnek. Ehhez azért Szanyinak, Botkának is lesz pár szava, de ez legyen az ő gondjuk.
Mich
2017. január 20. 00:54
Ezek nem "átaludták az elmúlt hét évet", hanem átálmodozták... és nem azt hiszik, hogy még mindig ők kormányoznak, hanem hogy holnap (vagy legkésöbb holnapután) puccsal megszerzik a hatalmat... hisz az nekik jár... ...és ezért nem végeznek semmi értelmes parlamenti munkát.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!