Megújul a Magyar Nemzet

2016. október 21. 21:20

A dizájnváltással lapunk azt is jelezni kívánja: szerkesztőségünk tudatában van annak is, milyen felelősséggel jár az, hogy az utóbbi hónapok belpolitikai fejleményei után immár a Magyar Nemzet maradt az egyetlen független, magyar tulajdonban lévő országos napilap Magyarországon.

2016. október 21. 21:20
Magyar Nemzet
Magyar Nemzet

A Magyar Nemzet szombattól megújult külsővel jelenik meg. Négy hónappal azt követően, hogy lapunk fekete-fehérből átállt a színes nyomásra, szebb, átláthatóbb, rendezettebb és korszerűbb, ám konzervatív hagyományaihoz is ragaszkodó napilapot vehet majd kezébe az olvasó. A dizájnváltással lapunk azt is jelezni kívánja: szerkesztőségünk tudatában van annak is, milyen felelősséggel jár az, hogy az utóbbi hónapok belpolitikai fejleményei után immár a Magyar Nemzet maradt az egyetlen független, magyar tulajdonban lévő országos napilap Magyarországon. Erőnket megsokszorozza az a figyelem és várakozás, amellyel ebben a helyzetben régi és új olvasóink a Magyar Nemzet felé fordulnak: lapunk így nem csupán a polgári értékrend, hanem az ezt veszélyeztető erőkkel szemben a szellemi ellenállás lapja is. Megerősítése, szakmai színvonalának folyamatos emelése kikerülhetetlen feladat.

Éppen ezért a tipográfiai megújulás mellett más területeken is nagy léptékű korszerűsítésbe kezdtünk. Ezek részeként új szerkesztőségi tartalomkeze­lő rendszerre térünk át, megújítjuk belső információs hálózatunkat, továbbfejlesztjük on­line hírportálunkat, és erősítjük jelenlétünket a világhálón. Elindult, és hamarosan be is fejeződik a nyomtatott napilap és az online szerkesztőségek egyesítése, ami lehetővé teszi a tartalmi bővülést és a nagyobb változatosságot a lap online és nyomtatott felületein egyaránt.

A megújulás részleteiről, a változásokról folyamatosan tájékoztatjuk olvasóinkat.

*

A lap két oldalt már közzé is tett a szombati számból. Ilyen lesz tehát az új dizájn:

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 124 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
1120
2017. január 12. 19:11
"...immár a Magyar Nemzet maradt az egyetlen független, magyar tulajdonban lévő országos napilap Magyarországon." Aztakurva! :)))))))))))))
Hapci
2016. december 28. 15:45
Tyűha, látom, a fidoxszopóknak naggggyon nem tetszik a MN, pedig azelőtt minden szavát úgy olvasták, mint a bibliát, hogy tudják, miként kell felszopni hazánk nagy-kicsi fiát, Felcsút legnagyobb szülöttét. Ellentétben az itteni fidiótákkal, reménykedem abban, hogy - ha kényszerű körülmények hatására is, és nyilván korlátozott ideig, tehát amíg a hózentrágeres geciző kifogy az állami felhatalmazásra lopott lóvéból - lesz végre egy olvasható, a jelen kormánytól nagyjából független jobboldali lap. Ennek legnagyobb akadálya nyilván a borzalmas újságírói gárda, ugyanis akik éveken át csak proli stílű Orbán-eposzokat szereztek, aligha fognak pusztán tulajdonosi utasításra minőségi újságírásra váltani.
kockás liliom
2016. december 02. 12:00
Szerintem nagyon korrekten jártak, hogy megváltoztatták a tipográfiát. Helyes, hogy már semmi nem emlékeztet a jobboldali kormánypárti Magyar Nemzetre. Már csak néhány újságírót kellene lecserélni és tényleg egy teljesen új lap lenne.
madarasi.abel
2016. december 02. 11:59
" az utóbbi hónapok belpolitikai fejleményei után immár a Magyar Nemzet maradt az egyetlen független, magyar tulajdonban lévő országos napilap Magyarországon. " sajnos, de igaz. ejj, most veszek egy pezsgőt, és elteszem arra az időre, amikor a fideszes majmok az életükért futnak... tudom türelmesnek kell lennem, de eljön az az idő, bizton mondhatom.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!