Előre megjósolt hanyatlás

2016. augusztus 05. 08:00

Mit javasolt a francia kutatócsoport 2002-ben az EU felkérésére készített tanulmányban? Tömeges bevándoroltatást és egyre központosítottabb európai döntéshozatalt.

2016. augusztus 05. 08:00
Csath Magdolna
Magyar Nemzet

„Nemcsak lehetett volna, hanem voltak is, akik előre jelezték ezeket a problémákat, elsősorban az európai gazdaság hanyatlását és a tömeges bevándorlást mint a munkaerőhiány lehetséges megoldását. Ráadásul a történelmi tapasztalatokon nyugvó elemzést maga az EU rendelte meg 2002-ben a francia Institut francais des relations internationales (IFRI) nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó intézettől azzal a szándékkal, hogy mutassa be hosszú távon – 2050-ig – a nemzetközi környezet és a világkereskedelem várható alakulását, az előre látható demográfiai változásokat, a lakosság számának alakulását, és ezekhez kapcsolódva a migrációs igényeket. (...)

Az Európai Unió mai tagságának megfelelő országcsoport gazdaságának részesedése a világgazdaságból 1980-ban még 30 százalék volt. A tanulmány megjelenésének évében, 2002-ben már csak 22 százalék. A tanulmány szerzői 2050-re 12 százalékra becsülték a részesedés visszaesését. De mi a helyzet ma? Ez az érték 2016-ban 16,5 százalék volt. Európa térvesztése tehát folyamatos, és ennek jeleit már korábban, jóval a 2007–2008-as válság előtt látni lehetett. Ugyanakkor Ázsia gazdaságai a vártnál sokkal gyorsabban nőttek, ami szintén hozzájárult Európa térvesztéséhez.

A kérdés ezek után az, hogy ha a tendenciákat ilyen jól lehetett látni már 2002-ben, akkor az EU vezetői miért nem próbáltak tenni valamit a hanyatlás ellen? A másik előrejelzés a vártnál korábban beigazolódott. Az aktív, munkaképes korú lakosság csökkenését a 2002. évi 331 millióról 2050-re 243 millióra vetítette előre a francia intézet. De hogyan is állunk ezzel ma? A legutóbbi Eurostat-adatok szerint az EU 28 országában az aktív, munkaképes korú lakosság száma már 2014-ben 242 millióra csökkent. Mit javasolt a francia kutatócsoport 2002-ben az EU felkérésére készített tanulmányban? Tömeges bevándoroltatást és egyre központosítottabb európai döntéshozatalt intézményi és politikai szinten egyaránt. Mit tesznek ma az EU vezetői? Pontosan ezt: bátorítják és uniószerte szétosztani akarják a többségében muszlim bevándorlókat, és egyre több hatalmat akarnak központosítani Brüsszelben. Mit mondtak annak idején, 2002-ben a bevándoroltatási ötletre a britek? Azt, hogy szétzilálja a társadalom szövetét, szétzúzza a közösségeket. És mit mondtak a britek 2016-ban? Azt, hogy nem kérnek az egyre erőszakosabb centralizációból, sem a tömeges bevándoroltatásból, inkább kilépnek az EU-ból.

Az egyik nagy kérdés ezek után az, hogy vajon mi zajlott le 2002 és 2016 között EU-s vezetői körökben? Voltak-e előre eltervezett lépések, amelyek a mai helyzethez vezettek? Lehet-e a 2002. évi tanulmány ismeretében csodálkoznunk a hirtelen felgyorsult bevándorlás és az EU egyre agresszívabb központosító törekvései láttán?”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 129 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Borotai Sándor
2016. augusztus 05. 14:32
Csáth Magdolnát köszönet illeti, hogy ezt az információt az olvasóközönség számára szolgáltatta, és ezzel megadta a lehetőséget arra, hogy az olvasó maga vonja le a következtetést. Az Európai Unió neoliberális politikai elitje nem Európa népeinek érdekeit nézi, hanem a globális nagytőke növekedési fétisét és a befektetett tőke megtérülési igényeit tartja szem előtt a döntései során.
Borotai Sándor
2016. augusztus 05. 14:13
De megkérdeznék mást is... Szóval mindezt előre lehetett látni, és erre bizony még az átlagember is képes volt, ehhez csak szemléletmód kérdése. De vajon ez a szakértői vélemény megjósolta-e a 2008-as Credit Crunch bekövetkezését és azt azt követő világgazdasági pangást? Hiszen világosan lehetett látni, hogy a tőke szabad áramlása a nagyobb megtérülést ígérő régiókba bizony felborítja a fizetőképes kereslet és a kínálat globális egyensúlyát. Hiszen már az átlagember is képes volt látni Magyarországon, hogy a terméket piaci értékesítését csak nyakló nélküli fogyasztási hitelekkel lehetett fenntartani, ami előbb-utóbb pénzügyi összeomlásához vezethet. Szerintem a hivatkozott jelentés a várható negatív következményekkel egyáltalán nem foglalkozott, hiszen arra nem kaptak megbízást. Ugyanúgy megkérdezhetném azt is, hogy foglalkozott-e a jelentés azzal, hogy mondjuk napjainkra milyen foglalkoztatási válság alakul ki Európában? Hogy a gépesítés és robotizálás következtében a munkavállalók tömegesen veszítik el a munkahelyüket. Ennek a következményeit felmérte-e? Nem hiszen. Ez is csak költői kérdés volt, mert ha a jelentés foglalkozott volna ezzel, akkor nem tanácsolta volna a tömeges bevándorlást. Mert a tömeges munkanélküliségnek nem lehet megoldása a tömeges bevándorlás. Ezzel pedig arra szeretnék rámutatni, hogy ebben a kérdésben óriási szürkehályog telepedett nemcsak az Európai Unió neoliberális elitjének a szemére, hanem a jelentéseket készítő szakembergárdának a szemére is. Európa népességes pedig ennek a neoliberális farkasvakságnak az áldozata.
Borotai Sándor
2016. augusztus 05. 13:30
Csáth Magdolnának igaza van, de a lényeggel ő is adós maradt. Mindezt a tendenciát valóban előre lehetett látni 2002-ben. Sőt, már a rendszerváltáskor is lehetett látni. És ennek kimondásával adós a szerző. Nem nevezi néven az okot. A globális kapitalizmus kielégíthetetlen profitvágyáról van szó, amely teljesen szabadjára engedte a tőke szabad áramlását. A tőke pedig tömegesen települt át a Távol-Keletre, és általában a fejlődő régiókba, többek között Kínába, Indiába és Dél-Amerikába, ahol a tőke megtérülési lehetőségei jobbak voltak. Magától értetődő, hogy azokban az országokban, ahonnan a tőke dezertált, ott visszaesett a gazdasági fejlődés üteme, ahova pedig áttelepült, ott szárnyalni kezdett. A népesség csökkenésének üteme némileg más, mert az európai népesség növekedése megállt, sőt visszájára fordult. Ez nemcsak, hogy összefüggésben van Európa túltelítődésével, hanem az európai társadalmak individuális szemléletére utal, ahogyan a tömegek reagáltak a jólét csökkenésére. Ismétlem, mindezt előre lehetett látni, akár még az átlagember is képes volt megjósolni. Csáth Magdolna cikkében nem is ez a döbbenetes, hanem a tény, hogy az Európai Unió már 2002-ben a tömeges méretű bevándorlásban látta a megoldás lehetőségét. Ez arra utal, hogy a mai migrációs válságra való felkészülés legalább 2002-ig vezethető vissza. Jómagam nem kételkedek abban, hogy a menekültválság, amely tavaly kezdetét vette, az mesterségesen előidézett kontinentális migrációt takar. Sajnos sem Csáth Magdolna, sem én nem tudunk erre nézve egyértelmű bizonyítékokkal szolgálni.

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!