Figyelmeztetés a használati utasításban (Neal Stephenson – Seveneves)

2016. július 13. 09:38

Stephenson új technikai környezetbe emeli régi aggodalmainkat, és flottul tudósít a képzeletünket mindig megmozgató világvégéről, mintha a saját pusztulásunk elkerülhetetlen volna.

2016. július 13. 09:38
Makai Péter Kristóf
Próza Nostra

Stephenson műve folyamatosan egyensúlyoz a használati utasítás és a figyelmeztetés között. Aprólékosan átgondolja, hogy mi minden szükséges az emberiség túléléséhez, és egyetlen részletet sem hagy ki. Innen ered a könyv tekintélyes vastagsága, prózája pedig gyakran csap át tudományos értekezésbe minden különösebb előjel nélkül. Egy IKEA-útmutató pontosságával ismerteti az űrbéli élet apró mozzanatainak technikai hátterét, az emberi lét biztosításának tudományos feltételeit. Itt a legalapvetőbb, készpénznek vett dolgokat is meg kell teremteni, vizet kell fakasztani a sziklából, néhol szó szerint. Ezért aztán hosszú, időről-időre érdekfeszítő, aztán ellaposodó technikai leírások között kell megtalálnia az olvasónak az emberi tényezőt. Márpedig a világvége általában meg szokta mozgatni a lelkünket, ilyenkor súlya van tetteinknek. Stephenson könyve azonban nem zsigerileg hat az érzelmeinkre, inkább magunk tornáztatjuk a végtagjainkat, hogy ne macskásodjanak meg az űr súlytalan világában, és mesterségesen hozzuk létre a gravitációt.

A szerző sokszor csalt mosolyt az arcomra: jó emberismerettel tart tükröt a pánikba esett földlakók elé, szatirikus éllel mutatja be, hogyan dacolnak a halállal. Infantilis, gügyögő neveket választanak a széteső Hold nagyobb darabjainak, az űrbe induló rakétákra tonnaszám hordják a használhatatlan, szimbolikus jelentőségű csecsebecséket. Hektoliternyi ondónak megfelelő DNS-mintát gyűjtenek, hogy megőrizzék genetikai változatosságunkat, a Föld kormányai pedig eutanáziapirulákat osztogatnak. Itt jelennek meg a Cory Doctorowtól és Elon Musktól csak nevükben különböző technobloggerek és polihisztorok, akik a média segítségével kiharcolják, hogy a végítélet idején is a saját útjukat járhassák. Az ő szerepük az, hogy Kasszandraként figyelmeztessék a vesztébe rohanó emberiséget, de mindezt iróniával és lelkesedéssel teszik. Aztán lehervad a mosoly, amikor látom, hogy a kilövőállomásokat véres harcok árán felkelők foglalják el, hogy illegálisan az űrbe juthassanak, vagy amikor taktikai nukleáris csapást mérnek az utolsó űrprogram hátráltatóira. Igenis van valódi dráma a könyv lapjain, csak ki kell hámozni a technikai leírások tömkelegéből.

Az egyik legfőbb konfliktusforrás éppen a technikával való visszaélés, a média fegyverként való használata. A tudományos élet jeles képviselői lelkipásztornak felcsapva tweetekben és élő adásban ringatják »zsargonálomba« a haldokló népet. Az űrállomáson és a környező hajók közt Spacebookon és Scape-en keresztül kommunikálnak, a parancsok és a legfontosabb információk csak az illetékesek kezébe kerülhetnek, valamint a lázadás vagy a forradalom is elektronikusan szerveződik. És persze mindenki figyeli a másikat, a pletyka gyorsan terjed: az űr összezártságában nincs sok hely a magánéletnek.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!