Közös nevező

2015. augusztus 18. 13:58

Milyen a jövőképe a magyar közösségnek, képesek leszünk kihasználni a következő négy évet, vagy az előző húsz évhez hasonlóan inkább a kármentésre kell összpontosítani?

2015. augusztus 18. 13:58
Tokár Géza
Új Szó

A döntéshozatalba való érdemi beleszólás lehetősége azért lenne fontos, mert szép csendben felhalmozódtak azok a problémák, amelyeket csak kellő politikai súllyal és befolyással lehet kezelni. A déli gazdasági fejlesztések elmaradása egyenes következménye a gyenge parlamenti jelenlétnek. A kisebbségekkel foglalkozó intézményeknek nincs megfelelő intézményi hátterük, teljesen leépültek. Senki nem képes (vagy nem hajlandó) releváns választ adni arra, hogy mi lesz a kisiskoláinkkal, a politikai elitünk nem dolgozik a megoldáson. Nem tudni, mit kezdünk a kulturális szervezeteink finanszírozására vonatkozó szabályokkal és lesz-e erőnk bármiféle változás megvalósítására.

A közös gondolkodást a kampányidőszak nem segíti, konstruktív párbeszédre kevés az esély. A kívülállóknak viszont nem azt kellene tapasztalniuk, hogy a közélet az egymással való veszekedést jelenti, mert ez csak elriaszt bármiféle, akár politikán kívüli szerepvállalástól is. A megosztottságot tovább fokozza, hogy a szlovákiai magyar társadalom tarka és rengeteg, a kisebbségi kérdéseken túlnyúló téma, a menekültkérdés, az alapvető emberi jogok kezelése, vagy a magyarországi eseményekkel kapcsolatos nézetkülönbségek is élezik a feszültségeket.

A közös fellépés témája nagyjából tízévente, hullámokban kerül elő: mikor az aktuális népszámlálási adatok rádöbbentenek minket, milyen ütemben fogyunk. Viszont nem a számok megjelentetése után, a munka látszatának kedvéért kell megoldani a közérdekű ügyeket, megkeresni a közös nevezőt. Hanem például a választások kapcsán, amikor esély mutatkozik bármiféle koncepció átültetésére. Ezt lehet számon kérni politikusainktól.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!