Tökéletlennek kell lenni

2015. május 25. 11:15

A fogyasztói társadalom gátlástalan, a vásárló naivitás végtelen, az elmúlás gondolata rettenetes.

2015. május 25. 11:15
Győr Ágnes
Magyar Nemzet

„Miért sugallja még egy környezetismeret-tankönyv is azt, hogy mindenképpen kell lennie valaminek az egyénen, ami nem elég jó? Ez főleg annak fényében érthetetlen, hogy ebből az üzenetből éppenséggel egyáltalán nincs hiány modern világunkban. Lehangoló, hogy egyre korábban válnak a fiatalok testtudatossá, és sokszor már a kisiskolások is számolgatják az étkezéseknél a bevitt kalóriákat. Az olyan táplálkozási zavarok, mint az anorexia vagy a bulimia már a hét-nyolc éves korosztály körében is előfordulnak. A betegségnek számos oka lehet, de a folyamat azonos: a gyermek először azon kesereg, hogy sikertelen, aztán azon, hogy nem felel meg a külvilág követelményeinek, aztán arra jut, hogy ennek ő az oka, végül arra, hogy azért ő, mert „kövér”, „beteg”, „csúnya”. Az internet tele van fórumokkal, ahol szülők számolnak be kétségbeesetten arról, hogy öt-, hat-, hétéves fiuk vagy lányuk visszataszítónak tartja magát, és kérnek segítséget arra nézve, hogyan kerülhetik el, hogy a gyermekük – miképp ők maguk is – egész életében kevesebbnek érezze magát egy, az ideálisnál laposabb lábfej, szélesebb csípő, girbegurbább fogsor miatt.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Box Hill
2015. május 25. 22:20
Ahogy a gyereket megtanítják a matematika vagy a fizika törvényeire már általánostól, ugyanúgy meg lehet tanítani az öntudatos fogyasztás törvényeire is és akkor a vásárlói naivitás egycsapásra megszünik.
tango47
2015. május 25. 19:35
Ebben az egocentrikus világban ritkaság egy kiegyensúlyozott emberrel találkozni.
di maggio
2015. május 25. 11:43
Az egyik oldalról azt akarják, hogy csak magad számítasz, élvezd a napot.A másik oldalról,senki vagy, csak ha mások által támasztott külső elvárásoknak felelsz meg. Az eredmény, tökéletes konzum idiótává válsz
kjkj945
2015. május 25. 11:42
Minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!