Elég az őrületből, a központosításból és az állam-mániából!

2015. január 04. 11:16

A 2010 előtti kormányok nem tudtak, és talán nem is akartak úgy visszaélni az ölükbe pottyant hatalommal, mint a mostani rendszer. Beszéd a MostMi tüntetésén.

2015. január 04. 11:16
Kálmán László
Kapitalizmus
Én például azt szeretném, ha nem a független hírszerkesztőségek vagy az egyesületi és alapítványi iskolák lennének a kivételek, hanem ha az lenne az általános, hogy a polgárok önszerveződő csoportjai működtetik az iskolákat. Az egészségünkről sem kell központilag gondoskodni, nem lenne baj, ha sok szereplő versenyezne értünk az egészségügy piacán.

Vádolnak minket azzal is, hogy »egybemossuk« az elmúlt 25 év egymást követő kormányait, »egyenlőségjelet teszünk« a Fidesz és az előző kormányok közé. Ez egész egyszerűen nem igaz. A 2010 előtti kormányok nem tudtak, és talán nem is akartak úgy visszaélni az ölükbe pottyant hatalommal, mint a mostani rendszer. De sorban egyikük sem tudta vagy akarta helyrehozni a rendszer súlyos hibáit, a médiatörvényt, a közbeszerzési törvényt, a pártfinanszírozást, az egészségügyet.

Ezért nem kérünk a 2010 előtti rendszer egyszerű visszaállításából. A Fidesz csak a végletekig vitte azt, ami már korábban is lehetséges volt, még ha más kormányok nem éltek is annyira a lehetőségekkel. Azt akarjuk, hogy az adófizetők pénzét ne lehessen eltéríteni, hogy az állam ne tarthassa sakkban a sajtót, és egyáltalán senkit.

Amikor a fiatalok a nagyobb részvételt hiányolják, remélem arra gondolnak, nehogy már az állam tegyen szívességet a polgároknak, ha egy-egy ügyet ránk bíz, vagy megkérdezi a véleményünket. Pont fordítva, kizárólag csak azokat az ügyeket intézze, amiket mi, polgárok rábízunk.
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 199 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
írmag
2015. január 05. 11:29
@Dr. Spielmann _szarkupacok_kiikszelve_ = Dr. Matatakakiban. Attól indulsz be? Előtte, vagy utána mosod a kezed? (Anya nem szólt, hogy helyette kellene?) Olyan jó nagy játékos lehetsz!
Agricola
2015. január 05. 09:36
„Én például azt szeretném, ha nem a független hírszerkesztőségek vagy az egyesületi és alapítványi iskolák lennének a kivételek, hanem ha az lenne az általános, hogy a polgárok önszerveződő csoportjai működtetik az iskolákat. Az egészségünkről sem kell központilag gondoskodni, nem lenne baj, ha sok szereplő versenyezne értünk az egészségügy piacán." Az anarchista baromnak csípi a szemét a parlamentáris demokrácia elve, a szabad választások rendszere.
Karbantartó9
2015. január 04. 21:55
Hogyan lehet a neten köpni? (Mert most köpnék egyet)
kaktuszvirág
2015. január 04. 17:19
Ki ez a rossz arcú tetves állat?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!