Az önkormányzati választások tétje

2014. szeptember 29. 12:01

Hatalomtechnikai szempontból egyes városok elengedésével még jól is járna a jelenlegi kormánypárt.

2014. szeptember 29. 12:01
Ténytár
Ténytár

„Legutóbb Gulyás Gergely kijelentése kavart nagy vihart, aki eléggé durván finoman jelezte, hogy »az sem mindegy, hogy a települések hogyan viszonyulnak a kormányhoz«, s kifejezte azon reményét, hogy  »a választópolgárok olyan vezetőket fognak választani október 12-én, akik a kormánnyal szeretnének saját településük fejlesztése és jövője érdekében együttműködni«. Már ez is mutatja, hogy a jobboldal fontosnak tartja az önkormányzati választásokat, pedig akár ettől el is tekinthetne.

 

Hiszen akkor a szükségszerű forráskivonások miatti intézményi bezárások, elbocsátások esetében (ami a túlkapacitás miatt kialakult), könnyebb lenne »bűnbakot« találni a baloldali többségű önkormányzatok szerepében. Így azonban a kormány kénytelen a sajátjai ellen dolgozni, a bezárások saját helyi bázisát ronthatják. Ugyanakkor rengeteg EU-s forrás áramlik az önkormányzatokon keresztül, ezek a források pedig megmaradnak 2014 után is. (...)

Ha a megmaradó feladatokra tekintünk, akkor azt láthatjuk, hogy az arányos, pártlistás megyei önkormányzati választásnak gyakorlatilag alig van tétje. A megyék feladatainak a döntő többségét ugyanis elvonta az állam(igazgatás). Ráadásul 1990 óta a megyéknek nem részei a megyeszékhelyek és bizonyos nagyobb városok, amelyeket az országgyűlés 1990 és 2006 között megyei jogú várossá nyilvánított. 

A települési önkormányzatok szerepe még így sem elhanyagolható: ők felelősek a település üzemeltetéséért, a település fejlesztéséért. Ezen feladataik ellátása során jelentős vagyonnal rendelkeznek, s számos (uniós) fejlesztési forráshoz férnek hozzá. Mindezek mellett továbbra is a települések felelősek a legalapvetőbb közszolgáltatások (egészségügyi, szociális, kulturális, s az óvodák tekintetében az oktatás) biztosításáért is.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2014. szeptember 29. 14:00
"Hatalomtechnikai szempontból egyes városok elengedésével még jól is járna a jelenlegi kormánypárt." Ezt hívják baloldali kampánykönyörgésnek. A zseniális elmék újabb megnyilvánulása Bokros mellé.
Berecskereki
2014. szeptember 29. 13:18
:D Ezek szerint a Ténytár a Falus lovára való szavazásra biztatja a választókat.
heep
2014. szeptember 29. 12:48
"Hatalomtechnikai szempontból egyes városok elengedésével még jól is járna a jelenlegi kormánypárt." Ez igaz lehet. Nagyon önző vagyok ha azt kívánom, hogy ez most még ne az én városomban történjen meg? Mi már eleget szívunk a ballib városvezetéssel.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!