Jogában áll hallgatni!

2010. október 25. 14:13

Megszüntetni az MR2-t? Na, azt már nem.

2010. október 25. 14:13

Bár még csak a blogoszféra világában (ami lássuk be, még nem bír a Magyar Közlöny hitelességével) szivárog az info a megszüntetési tervekről, már beindult a szerveződés az adó jelenlegi műsorstruktúrájának védelmében: tiltakozó Facebook-csoport alakult, demonstráció szerveződik. A „Tiltakozzunk az MR2 megszüntetése ellen!” csoportot már több, mint 14 ezer ember kedveli, emellett pedig az adó hivatalos FB-oldala is több, mint 46 ezer taggal büszkélkedhet. Nem véletlen, hogy ekkora a felhajtás már csak a megszűnés pedzegetésének hatására is. Rádióadó a fiatalok körében ekkora érzelmi felhajtóerővel még nem bírt Magyarországon. (...)

Mit is szeretünk annyira a Petőfiben?

A rádió zenei koncepciója egészen meghökkentő módon ment szembe a mainstream angolszász popkultúrát kizárólagosító adókkal. Sosem hallott dalok, az ismeretlenség homályából feltörő zenei formációk, és hihetetlenül tehetséges magyar előadók felkarolása - valami ilyesmi lett a siker kulcsa. Számos zenekar adhat hálát azért a szinte missziós tevékenységért, aminek köszönhetően a garázsmuzsikálás helyett ma már a legnagyobb itthoni fesztiválok stabil meghívottjai. Az MR2 formálta a hazai zenei kultúrát. A Petőfi ma már szinte önálló stílus, életérzés, szubkultúra.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csakén
2010. október 28. 20:51
Mindent meg kell változtatni, végül is forradalom van,vagy mi? Egyébként is, minek olyan adó,ami magyar a magyar zenét preferálja?Vagy ha nem, azért... Csak mert fel vagyunk hatalmazva, 2/3, népakarat, stb. Majd jönnek az ápolók, - remélhetőleg- 2014-ben. És utána mit?
Kaducsa
2010. október 25. 18:42
"Mit is szeretünk annyira a Petőfiben?" Semmiért. Évek óta elviselhetetlen.
Tau bácsi
2010. október 25. 14:45
Minden hibája (túl sokszor játszák ugyanazokat a számokat, a merítés sem elég széles) ellenére a leghallgathatóbb magyar rádióadó. Bődületes baromság lenne megváltoztatni a profilját.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!