Ez azért egy kicsit sok(k)

2010. október 21. 18:43

Sem a NER keretei közé, sem a common sense világába nem illeszthető az, hogy a Fővárosi Közgyűlés (informatikai) tanácsnokká választja Molnár Gyulát.

2010. október 21. 18:43

A Fővárosi Közgyűlés október 15-én öt másik személlyel együtt fővárosi tanácsnokká választotta Molnár Gyulát, a XI. kerület volt MSZP-s polgármesterét. Az alakuló ülésen - egyedül ezt a javaslatot zárt tárgyaláson megvitatva - ehhez szükséges mértékben módosították az SZMSZ-t is.

Rövid, múlt heti hír, mely elsikkadt a
vörösiszap-katasztrófát és az Orbán-beszédeket övező kommunikációs hajcihőben. Pedig azért ütős.

Nemzeti Együttműködés Rendszere? Rendben. A budapesti önkormányzati cégek felügyelőbizottságainak
ellenzéki irányítás alá helyezése? Hm, rendben. Atkári János és Bojár Iván András bevonása a fővárosi munkába? Na, jó. A hat fővárosi tanácsnok közül kettő szocialista? Hm-hm. Mondjuk: deal. Ez Budapest, min. 20 éves ballib vezetés után nem lehet mindent egyik percről a másikra felforgatni. A politikai pragmatizmus szempontjából - fogalmazzunk így - ezt diktálja a »józan ész« és a »valóságtisztelet«.

De sem a NER keretei közé, sem a common sense világába nem illeszthető az, hogy a Fővárosi Közgyűlés - nyilvánvalóan fideszes, KDNP-s szavazatokkal - (informatikai) tanácsnokká választja Molnár Gyulát.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kérdés
2010. október 22. 11:13
Milyen Molnár Gyula helyzete most? Nem irigylésre méltó....este húzassa el a cigánnyal egy óbudai kiskocsmában...ha van még ilyen....hogyaszongya ... sűrű csillag ritkán ragyog az égen...
MakkA
2010. október 22. 11:00
Az informatikai pozíció stratégiai hely. Megkockáztatom, ma már jobb, mint a belügyminiszterség. (A bolsik annak idején egy szem belügyminiszterrel számolták fel az országot.) Tényleg el nem tudom képzelni, hogy a végtelen alávaló ostobaságon kívül mi vezethette őket erre? Adták volna neki a sport tanácsnoki széket, vagy a felügyelje az utcazenészeket. De az informatikát? Vazze. MA
kérdés
2010. október 22. 10:38
Jó név....őfelelőssége, Molnár Gyula. Hát, lássuk, milyen szakember!
ÁrPi
2010. október 22. 10:13
HEJJ, a jobbklikk.hu -n a cikk legelején látható fénykép nem egy mai Molnár Gyula aki a XI ker. polgármestere volt!! De az expolgármester kétségkívül valamiféle informatikus: Azt írja a főtanácsnok expolgármester informatikával kapcsolatban hogy: ""Büszke vagyok arra, hogy 2000-ben egyik kezdeményezője voltam a Parlament önálló Informatikai és Távközlési Bizottsága alapításának, később e testület alelnökévé választott. " ( http://mszp.hu/tagok/molnar-gyula )
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!