Még egyszer megmentik a diplomamentősöket

2016. április 26. 07:33

E-learning alapú távoktató felkészítő tanfolyamot kínál az egyik nyelvvizsgaközpont a Diplomamentő program minden olyan résztvevőjének, aki eddig sikertelenül próbálkozott a nyelvvizsga megszerzésével. Az új tanfolyam neve Mentőöv lesz. A sikeres vizsgában a nyelviskolák is érdekeltek, hiszen állami támogatás teljes összegét csak a diákok hetven százalékának sikeres vizsgája után kapják meg.

2016. április 26. 07:33

E-learning alapú távoktató felkészítő tanfolyamra jelentkezhet a Diplomamentő program minden olyan résztvevője, aki – a próbálkozások ellenére – eddig még nem tudott nyelvvizsgát szerezni, ám a külön kérelemre, decemberi 31-ig meghosszabbítható végső határidő lejártáig számot adna tudásáról.

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint az Euro Nyelvvizsga Központ (Euroexam) által kifejlesztett, ingyenesen igénybe vehető »Mentőöv« tanfolyam azoknak a volt diplomamentős diákoknak adhat jelentős segítséget, akik eddigi próbálkozásaik során a B2-es szintű nyelvvizsgán megközelítették, de nem érték el a küszöböt, hajlandók további 3-5 hónapot belefektetni a nyelvtanulásba, ám önállóan nem vagy csak nagyon nehezen tudnának felkészülni az újabb vizsgára.

Rozgonyi Zoltán, az Euro Nyelvvizsga Központ vezetője elmondta, hogy a tanfolyamra valamennyi diplomamentős tanuló jelentkezhet, függetlenül attól, hogy korábban melyik vizsgaközpontnál próbálkozott, vagy hogy év vége előtt melyik vizsgán tervezi teljesíteni a feltételeket. A Mentőöv indításának első napján 750 volt diplomamentős regisztrált a tanfolyamokra, és a fejlesztők összesen mintegy 2500 résztvevőre számítanak.

A nyelviskolák érdeke is a sikeres vizsga

A korábbi nyelvvizsga-próbálkozás eredményétől függően három, négy vagy öt hónapos tanfolyam a tanulókat folyamatos aktív munkára készteti. A tanulóknak ez idő alatt rendszeresen körülbelül 20-25 perces, jellemzően nem feleletválasztós, hanem produktív munkát igénylő írásos, illetve szóbeli feladatokat kell megoldaniuk, amelyekre az e-learninges rendszertől azonnali visszajelzést kapnak vagy az Euroexam tapasztalt vizsgáztatói adnak nekik személyre szabott értékelést.

A tanfolyam feltételeit az Euroexam a Diplomamentő programot elindító Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft.-vel történt egyeztetés után dolgozta ki. A programot támogatja a Nyelviskolák Szakmai Egyesülete és a programban korábban részt vevő nyelviskolák többsége is – írták.

Ezenkívül a Diplomamentő programban korábban országszerte részt vevő nyelviskolák közül 20 jelezte eddig, hogy havi 1-2 alkalommal személyes konzultációs lehetőséget is biztosítanak ingyenesen a tanulók sikeres felkészüléséhez. A tanulók eredményessége a képző intézmények érdekében is áll, hiszen a tanfolyam állami támogatásának teljes összegét csak akkor kapják meg, ha a csoportjaikban tanuló diákok legalább 70 százalékának sikerül nyelvvizsgát tennie.

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Xenon
2016. május 18. 16:13
Kellett, de visszagondolva jól alakult ez így. Pofára estem volna első vizsgaidőszakban, ha nincs a korábbi tapasztalatom a sokat-szelektíven-rövid idő alatt tanulással. Azért így könnyebb volt felvenni a ritmust a többiekhez képest.
Xenon
2016. május 18. 16:13
Nem, műszaki szakközép volt. Többek között ezért nyomták ott is a németet nagyon, az angolt kevésbé.
Mutimi
2016. május 18. 16:12
Ezért fogalmaztam úgy, hogy elvileg. És nagyon tanérfüggő, sajnos. Megkérdezhetem, hogy szakirányban tanultál tovább?
Xenon
2016. május 18. 16:12
Ez erősen függ az adott intézménytől. Szakközepek és rosszabb gimnáziumok esetén elég gány az oktatás, az érettségi letétele is kihívás, a középfokú nyelvvizsga még inkább, tanterv ide vagy oda. Rátesz egy lapáttal, hogy a diákok képességei is rosszabbak, a többség elvárja, hogy oktassák, és önmagától nem tanul nyelvet, pedig a kulcs a napi 1-2 óra aktív tanulás lenne. A nagyobb gimnáziumok és jobb nyelvi előkészítős osztályok nem érintettek, mert válogatott diákok vannak ott, jobb tanári gárdával, emelt óraszámmal és kiscsoportokban, sokszor külön tanfolyamokkal. Nem nekik jelent gondot a nyelvvizsga rendszerint. Jobb egyetemi szakokon 80% fölött van a legalább középfokú nyelvvizsgával felvettek aránya (a mi évfolyamunkon ez az érték 96% volt, ha jól emlékszem). Azonban szakközépből jöttem, ahol két embernek volt meg a harmincból, egyikőnk sem közoktatási kereteken belül, és úgy tudom az elmúlt hat évben sem szerzett senki más nyelvvizsgát.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!