Így készülne a következő pandémiára a korábbi közgazdasági Nobel-díjas

2021. június 23. 11:41

Micheal Kremer a trentói közgazdasági fesztiválon beszélt arról, hogy milyen problémákra világított rá a járvány, s hogy ezek hogyan lehetnének a jövőben elkerülhetőek.

2021. június 23. 11:41
null
Admin

Június első hétvégéjén immár 16. alkalommal rendezték meg a trentói közgazdasági fesztivált Észak-Olaszországban. A program idén igazán nemzetközi jelleget öltött, hiszen a világ legnevesebb közgazdászainak színe-java képviseltette magát – köztük nem mellesleg 5 közgazdasági Nobel-díjas tudós is. Mint az esemény leírásában írják, a COVID-19 radikális kihívás elé állította azt a gazdasági, szociális, politikai és kulturális keretrendszert, amiben mindannyian élünk. Ebben az új környezetben az államok által bevezetett szabályok és korlátozó intézkedések mindenki életére kihatással voltak, hiszen a legapróbb részletekig szabályozták azt. Éppen ezért lett a fesztivál témája: „Az állam visszatér. Vállalatok, közösségek és intézmények.” A legizgalmasabb előadásokról és a sztárközgazdászok véleményéről a Makronómon is beszámolunk: kövesse velünk az úttörő gondolatokat a következő napokban!

 A legizgalmasabb előadásokról és a sztárközgazdászok véleményéről a Makronómon is beszámolunk: kövesse velünk az úttörő gondolatokat a következő napokban!

Michael Kremer, a Chicagói Egyetem professzora 2019-ben nyerte el közgazdaságtani Nobel-díjat a globális szegénység enyhítésére irányuló kísérleti megközelítésért. A közgazdász Rino Rappoulival, a GlaxoSmithKline Vaccines (GSK) sziennai központjának tudományos igazgatójával beszélgetett a pandémia tanulságairól és a járvány utáni kilátásokról az olaszországi közgazdászfesztiválon.

Meg kell emelni az egyes országok vakcinagyártó-kapacitását, biztosítani kell a gyors reakciót, s el kell érni, hogy minden országba eljuthassanak az oltóanyagok

– ez csupán néhány azon tanulságok közül, melyeket Kremer szerint épp itt volna elsajátítani a világnak ahhoz, hogy egy következő világjárvánnyal sokkal hatékonyabban küzdhessen majd meg.

A felszólalók emlékeztettek rá, hogy a koronavírus-járvány kitörésekor sok szakértő azt jósolta, hogy még 2021 végére sem sikerül majd kifejleszteni az oltóanyagot – a valós tempó azonban még a legoptimistább tippeket is túlszárnyalta. Rappouli korábban szintén a kétedők közé tartozott, ma viszont már örömmel ismeri el a tévedését. A gyógyszeripari óriás sziennai vezetője szerint amellett, hogy végül nagyon könnyűnek bizonyolt a COVID-vakcina gyártása, az is kellett a sikerhez, hogy szinte soha korábban nem látott pénzek ömlöttek a gyógyszeriparra a járvány során.

Ehhez kapcsolódóan Kremer hangsúlyozta, hogy elengedhetetlen döntés volt az is, hogy egyes országok megsokszorozták a vakcinagyártó-kapacitásaikat, hiszen a pandémia minden egyes újabb hónapja 500 milliárd dolláros kiesést okozott a világ GDP-jében. A korábbi Nobel-díjas szerint ugyanakkor a gyártási kapacitások további növelésére volna szükség, mivel ezzel elkerülhető lenne a vakcinahiány és az árak emelkedése. Emellett

a kapacitásbővítés a vakcinanacionalizmus problémáján is segítene átlendülni

– véli Kremer.

A közgazdász emellett kiemelte, hogy a kormányoknak továbbra is komoly összegeket kellene befektetniük a vakcinakutatási és -fejlesztési szektorba. Ez szerinte hozzájárulhat ahhoz, hogy a világ minden lakosa számára elérhetőek legyenek az oltások, ezzel számos ember életét megmentve.

Fotó: Festival dell'Economia di Trento

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!