Szövegértésben és helyesírásban is drámai zuhanásban a német közoktatás mutatói a bevándorló hátterű kilencedikesek miatt

2023. október 18. 06:25

A kilencedikesek 38 százaléka (!) nem német származású.

2023. október 18. 06:25

Németországban 2015 óta jelentősen romlott a kilencedikesek német nyelvi teljesítménye. Tavaly az országos teszteken körülbelül 

minden harmadik nem teljesítette a középszintű érettségihez szükséges minimumkövetelményeket olvasás és hallás utáni szövegértés terén, 

és több mint minden ötödik nem teljesítette azokat helyesírásból. Ez derül ki az IQB „Oktatási trend 2022” című jelentéséből, amelyet a németországi Tartományi Kultuszminiszterek Konferenciájának záróülésén mutattak be 2023. október 13-án.

Az előző, 2015-ös felméréshez képest jelentősen, mintegy 9%-kal nőtt az olvasási és helyesírási problémákkal küzdő tanulók száma. Sőt, a hallásértés/hallás utáni szövegértés területén ez az érték eléri a 16%-ot. 

A középfokú érettségi bizonyítványt általában a tizedik osztály végén szerzik meg. 

Így a tanulmány szerzői szerint a vizsgált kilencedikeseknek még egy évük van arra, hogy elérjék az középszintű érettségi (MSA) követelményeket.

De legalább angolból jobbak...

A tanulmány mindazonáltal egy pozitívumot is mutat: a német nyelvi eredményekkel ellentétben az angol nyelvi képességek „rendkívül örömteli” képet mutatnak a tanulmány szerzőinek beszámolója szerint. A kilencedikesek 2022-ben lényegesen jobban megértik az írott szövegeket és a beszélt nyelvet angolul, mint 13 évvel korábban. Azok aránya, akik nem teljesítették az középszintű érettségi (MSA) minimumkövetelményeit, 3%-kal 24%-ra csökkent az olvasott szövegértés, és szintén 3%-kal 14%-ra a hallott szövegértés területén. 

A tanulmány szerzői feltételezik, hogy az eredményhez hozzájárulhatott a digitális média és az angol nyelvű tartalmak fokozott használata a koronavírus járvány idején. A szerzők az olyan platformokra, mint a TikTok és a YouTube, valamint a streamingszolgáltatásokra tekintettel „iskolán kívüli tanulási lehetőségekről” beszélnek ebben a vonatkozásban. 

A német nyelvi területen elért eredmények viszont „rendkívül aggasztóak” a tanulmány szerzői szerint. A tanulmány jelentős különbségeket mutat ki a 16 német tartomány között.  

Bajorország és Szászország jobban, Berlin, Bréma és Észak-Rajna-Vesztfália gyengébben teljesít.

A tanulmány szerint a gyenge teljesítmény egyik lehetséges oka lehet a koronavírus védelmi intézkedések, amelyek nagymértékben érintették az iskolákat. Feltételezhető, „hogy a német tantárgy kedvezőtlen alakulásához nem elhanyagolható mértékben járult hozzá az országszerte hosszabb időre bevezetett távoktatás és a váltott tanítás” – áll a tanulmányban.

A tavaly vizsgált kilencedikesek a világjárvány a 2020-as kezdetén hetedikesek voltak. A bezárásokkal és váltóórákkal járó rendkívüli állapot – megszakításokkal – több mint egy évig tartott. Az OECD számításai szerint 2020 tavasza és 2021 tavasza között átlagosan több mint 180 napig korlátozták a rendes tanítást. A következő télen már nem volt teljes körű bezárás, azonban a sok fertőzéses eset miatt további tanítási kiesések történtek.

A kutatók szerint az IQB oktatási trendben mutatkozó eredmények másik lehetséges 

oka a migrációs háttérrel rendelkező tanulók megnövekedett aránya lehet. Ez országosan jelentősen, mintegy 11%-kal nőtt 2009 óta. A tanulmány szerint a kilencedikesek 38%-ának vagy a szülei nem Németországban születtek, vagy ők maguk külföldön születtek. 

A német nyelvi negatív tendenciák ugyan minden fiatalt, még a bevándorló háttérrel nem rendelkezőket is érintik, azonban a bevándorló hátterű kilencedikesek „szignifikánsan alacsonyabb kompetenciákat” értek el. 

Az eredmények megerősítik a régóta tartó és sokat vitatott tendenciát: a teljesítmény az alaptantárgyakban csökken. Tavaly ezt mutatták a negyedikesek gyenge teszteredményei matematikából és németből. Most pedig egyértelmű, hogy a kilencedikeseknek egyre nagyobb gondjaik vannak a szövegértés és az íráskészség terén.

A nyitókép illusztráció. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

 

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ittésmost
2023. december 10. 19:28 Szerkesztve
"Józsi6 2023. október 18. 07:51 150 év ....... Csak azért marad fenn a nevük... " Nem hiszem. Bach, Pachelbel, Schumann, Beethoven... Goethe, Hölderlin, Novalis... Meister Eckhart, Baader, Böhme, Fichte, Shelling, Kant, Hegel, Heidegger, Jaspers hogy csak néhányat említsünk a sok ezer zseniális németből.
Tasi János
2023. december 05. 17:40
Morgenthau terv. Cionáci-wahhabita paktum...
esvany-0
2023. október 18. 12:09
Akkor mégis csak bölcs döntés volt, hogy (még időben) bezárták az atomerőműveiket!
bispora
2023. október 18. 11:59
A humán tőke és a gazdaság, GDP közötti összefüggéseket olyan 20 éve taglalják tudományos publikációk. Nyborg prof dániából modellezte azt, mi lesz a migráció előtti 100-as dán átlagintellektussal az afrikai, meg muszlim bevándorlók miatt két emberöltő múlva. Nos a jó hír hogy az átlagintellektus még akkor is kilencven fölött lesz nem sokkal, a rossz hír meg, hogy a dánok aranya nem éri majd el az 50%-ot az országukban. Ja és a GDP olyan 10-15%-al csökken majd. A németeknél a cikk alapján gyorsabb romlás várható- ha belekalkuláljuk az a 2 milió palesztint, amit nemsokára be kell majd fogadniuk. Csak széljegyzetként: a vérfertőző házasságok nagy aránya miatt a palesztin átlagintellektus 80-85 között van. Azt mondanám kábé a magyar cigányok szintje- csak mellé ott van a harcos és agresszív muszlim lélek. De hát a terrorizmusról, békés életről még nem is beszáltünk...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!