Nantes-i tűzeset: szabadon engedték az önkéntest

2020. július 20. 07:12

A férfi ellen semmilyen eljárás nem indult.

2020. július 20. 07:12
null

Szabadon engedték vasárnap azt az önkéntest, akit előző nap vettek őrizetbe a nantes-i székesegyházban kiütött tűzzel kapcsolatban, a férfi ellen semmilyen eljárás nem indult – tudatta az ügyészség. A templomban dolgozó 39 éves ruandai férfit arról akarták kikérdezni a rendőrök, hogy péntek este ki és hogyan zárta be az épületet. A tűzoltókat másnap reggel 7.45-kor riasztották a lángokhoz a Szent Péter és Szent Pál-székesegyházhoz. A férfi ügyvédje vasárnap azt közölte a sajtóval, hogy ügyfelét semmilyen körülmény nem köti a tűzesethez.

A 39 éves férfi miseszolgaként dolgozik a templomban. Michel Bourcier, a székesegyház orgonistája úgy nyilatkozott, hogy a férfi nagy becsben tartott tagja a közösségnek, udvarias, kedves és figyelmes.

A nantes-i ügyészség szándékos gyújtogatás miatt indított vizsgálatot a szombati eset kapcsán. A nyomozók szerint a tűz három helyről indult az épületben, megsemmisítve Hippolyte Flandrin 19. századi francia festőművész egyik alkotását, valamint a katedrális orgonáját, amelynek építése a 15. században kezdődött.

(MTI)
 

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tevevanegypupu
2020. július 20. 11:55
Mert olyat persze még senki nem hallott, hogy beépül valaki egy szervezetbe..és aztán mikor elmegy, véletlenül nem zárja be az ajtót..
tevevanegypupu
2020. július 20. 11:51
Kiderítik majd,hogy a plébános volt vagy egy ministráns, akivel a plébános tiltott viszonyt folytat..a szabadon engedett egyén pedig a Máltai Szeretetszolgálat lovagja..
Mich
2020. július 20. 11:32
Tipikus zugügyvédi szöveg. De annyi biztos, hogy elengedték.
packó_
2020. július 20. 09:52
Le kell csukni a plébánost és a sekrestyést. Szerintem az orgonista hölgy is konspirálhatott a Titóval.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!