Észak-Korea templomépítésre kérte fel a magyar baptistákat

2018. április 22. 09:42

Az észak-koreai vezetés egy phenjani imaház megépítésére kérte fel a magyarországi Baptista Szeretetszolgálatot.

2018. április 22. 09:42

Az észak-koreai vezetés egy phenjani imaház megépítésére kérte fel a magyarországi Baptista Szeretetszolgálatot – tájékoztatta az MTI-t szombaton a segélyszolgálat Washingtonban élő vezetője. 

Szenczy Sándor baptista lelkész az MTI-nek elmondta: Phenjanban – példa nélkül álló módon – prédikálhatott az ország egyetlen protestáns templomában, és az észak-koreai külügyminisztérium magas rangú tisztségviselője azt is felajánlotta, hogy építsenek baptista imaházat is a fővárosban. 

A kommunista, tehát alapvetően vallás- és egyházellenes ország fővárosában orosz támogatással már épülőben van egy ortodox templom is. Szenczy Sándor elmondta: a hagymakupolás épület már szerkezetkész állapotban van. 

Szenczy Sándor és munkatársai több hivatalos találkozón vettek részt, amelyeken megállapodás született arról, hogy magyar módszerrel, a konduktív pedagógia bevezetésével fognak neki mozgássérült gyerekek rehabilitációjának. Erre azok után kerülhet majd sor, hogy Kim Dzsong Un észak-koreai vezető öt évvel ezelőtt elismerte: a korábbi állításokkal ellentétben Észak-Koreában is vannak fogyatékkal élő, sérült gyerekek.  A helyi konduktorokat magyar szakemberek képzik  majd ki – mondta Szenczy Sándor.

(MTI)

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Petykabá
2018. április 22. 22:51
elképesztő, megjött a pocok esze?
Felcsúti kishazug
2018. április 22. 18:06
Mi lehetett az alkú, amit kb 3 hete kötött Trumpékkal? - konszolidálj, és maradhatsz? -
kispufi
2018. április 22. 15:21
Mondom én, hogy demokrata születik. Nálunk is rusnya hernyólárvából alakultak gyönyörű döglegyekké. Na, itt egy kicsit nagyobban, kicsit másabb viszonylatban, jóval másabb kulisszák előtt, de nagyjából ugyanaz és ugyanúgy. Nobel-békedíj ante portas.
A teremburáját
2018. április 22. 13:39
Legalább Lukács Csabának lesz munkája . Ő amúgy is jóban van az észak-koreaiakkal. Jellemzően!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!