Drónok és önvezető traktorok: mezőgazdasági robotokkal helyettesítenék a hiányzó emberi munkaerőt

2023. június 19. 08:48

Szakértők szerint az automatizálás és a mesterséges intelligencia megoldás lehet a mezőgazdaság problémáira.

2023. június 19. 08:48
null

A Science Focus nevű portál szerint Nyugaton egyre kevesebben dolgoznak a mezőgazdaságban, miközben a robotok már készen állnak arra, hogy munkába álljanak a földeken és a tenyésztelepeken. A lap felidézte azt is, hogy az ENSZ már 2020-ban előrevetítette, hogy

a 21. század közepére mintegy 60 százalékkal növelni kell az mezőgazdasági termelékenységet ahhoz, hogy elkerüljük a globális élelmezési válságot.

Hozzátették, az ugyancsak problémákat okoz, hogy egyre több országban munkaerőhiány van ebben a szektorban. Itt lép életbe a munkálatok még erősebb gépi automatizálása. A cikkben megszólaltatott szakértők szerint a következő lépés az lesz, hogy a gazdák mesterséges intelligenciával vezérelt mezőgazdasági robotokkal dolgoztatnak majd a birtokaikon. Példaként a Naïo Oz Farming Assistant nevű gépet hozták, amely kapálásra, gyomlálásra, barázdálásra, vetésre és szállításra is alkalmas. Tehát olyan feladatokat, amelyekre korábban emberi kézre volt szükség.

Az automatizálás jelentheti a megoldást a munkaerőhiányra

„A munkaerőhhiány tehát óriási probléma, és az automatizálás az egyetlen megoldás ennek a szakadéknak az áthidalására” – hangsúlyozták szakértők. A Scince Focus a Stout Industrial Technology 2020-ban piacra dobott első intelligens kultivátorát is bemutatta. Mint ismertették, az intelligens kultivátor a traktor hátuljához csatlakoztatható, és a mesterséges intelligencia segítségével pontosan vezérli a mechanikus késeket, amelyek átforgatják a talajt és eltüntetik a gyomokat, de közben megkímélik a termést. 

George Kantor, a pittsburghi Carnegie Mellon Egyetem tereprobotikai szakértője szerint pedig már arról nyilatkozott a lapnak, hogy „a legegyszerűbb megoldás az lenne, ha minden munkához külön gépet építenénk, majd mesterséges intelligenciával automatizálnánk. De természetesen a mezőgazdaságban több ezer különböző alkalmazás létezik, és ezek közül nagyon kevés elegendő ahhoz, hogy egy üzletet építsünk rá” – hangsúlyozta a szakértő.

A tudományos hírportál azt is felidézte, hogy már az évezred eleje óta léteznek önvezető traktorok. A John Deere például a 2000-es évek elején kifejlesztett egy GPS-alapú önvezető rendszert. Noha mindig ült ember a traktorban, aki mással foglalkozott – derült ki a cikkből. 

Az úgynevezett autonóm traktorok új típusa azont ezt is megváltoztatja. A Monarch Electric Tractor specifikációjában például már konkrétan az szerepel, hogy

A traktor akkumulátorral működik, 360 fokos kamerákkal, amelyekhez a gyártó által biztosított szoftveren keresztül a kezelő élőben hozzáférhet. „A traktor vezetése teljesen új értelmet nyer, mivel elképzelhető, hogy a mezőgazdasági dolgozók egész járműflották irányítását végzik anélkül, hogy valaha is a kormánykerékhez kellene nyúlniuk” – ismertették.

A Monarch állítása szerint a Wingspan mesterséges intelligencia alkalmazáson keresztül a gépkezelők könnyedén nyomon követhetnek majd egyszerre akár nyolc traktort is. Az alkalmazás a térképek mellett olyan hasznos adatokat is megjelenít, mint például a megtett távolságot vagy a felhasznált energiát – írta a Science Focus. 

Az intelligens gazdálkodás, amelyet mezőgazdaság 4.0-nak vagy digitális gazdálkodásnak is neveznek, adatalapú technológiai és vezetés-irányítási reform. A mezőgazdaság 4.0 a precíziós mezőgazdaságban alkalmazott technológiák és szenzorok által előállított nagytömegű adatokra épül, melyek feldolgozását mesterséges intelligencia támogatja. A döntéseket pedig automatizált gépek, a jövőben várhatóan robotok hajtják majd végre. A 21. századi technológia alkalmazása vélhetően változást hoz majd az üzemirányításban, a termékpályák üzleti modelljében is.

Előremutató magyar példák

A jövő mezőgazdaságára már idehaza is akadnak előremutató példák. Mezőhegyesen a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt.-nél az elmúlt években több tízmilliárd forint értékben zajlott és zajlik jelenleg is fejlesztés, amely az agrárium minden ágazatára kiterjed. A beol.hu egy korábbi cikkében többek között arról írt: a Ménesbirtok mintagazdaságként azt a célt szolgálja majd, hogy

az ott szerzett tapasztalatok az iparág minden szereplője számára megismerhetőek és hasznosíthatóak legyenek.

Lázár János építési és közlekedési miniszter, aki korábban kormánybiztosként felelt a birtokért, egy sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy Mezőhegyes az ország első olyan gazdasága, ahol a megművelhető földterületről drónok segítségével gyűjtik az adatokat. Vizsgálják a talaj ásványianyag-tartalmát, vegyszerigényét és a legmodernebb technológiai módszerekkel pontosan ki tudják számolni, mennyi víz elegendő az öntözéshez a zöld szempontokat is figyelembe véve. Így az édesvíz-készletből is kevesebbet veszít az ország – idézte a tárcavezetőt a lap.

Mezőhegyesen modernizálták az állattenyésztést is: egy 880 férőhelyes, két blokkból álló szarvasmarha-telepet alakítottak ki, összesen 2,7 milliárd forintból. A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy a telepen a legmodernebb technológiát alkalmazzák a takarmányozás, fejés,és tejtárolás során is.

Nyitókép: Képernyőfotó

 

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kormánypárti2
2023. június 28. 11:34
Ja, a minap olvastam a hávégés hírt, miszerint idén az aszály miatt kurvadrága a málna. Nem, véletlenül sem azért, mert a 2010-es évekig bezárólag úgy megszopatták a globális felvásárlók a termelőket, hogy mindenki beszántotta a málnását. Mindig az volt a mantra, hogy azért csak ennyi a felvásárlási ár, mert máshonnan olcsóbb. Akurvaanyjukat!
Kormánypárti2
2023. június 28. 11:24
"a 21. század közepére mintegy 60 százalékkal növelni kell az mezőgazdasági termelékenységet ahhoz, hogy elkerüljük a globális élelmezési válságot." "Az automatizálás jelentheti a megoldást a munkaerőhiányra" Nincs itt valami antagonisztikus ellentét? Zabálni vagyunk elegen, dolgozni meg nem? Nem lehetséges hogy az automatizálás még jobban gerjeszteni fogja a túlnépesedést? És mi lesz mondjuk az olyan érzékeny dolgokkal, mint például a málna szedés és hasonló finomságot igénylő dolgok? Persze, láttam én már szőlőszüretelő gépet is, de valamiért nem irigylem az így leszüretelt tőkéket, és nem vagyok biztos benne, hogy innék abból a szőlőből készített borból. De megérdemeljük, ezt érdemeljük!
pepita
2023. június 19. 11:13
Lézerjani Mezőhegyesen próbálkozott ezzel a technológiával. Hogy megtérül-e nem tudni, egy ember folyamatosan bent ült ott is a traktorban, tehát jót spóroltak a munkaerőn. Egyébként a mezőgazdaságnak sok területén nem lehet a munkaerőt kispórolni, pl: szőlő-gyümölcs ágazat, kertészet, juhászat stb.
masikhozzaszolo
2023. június 19. 11:07
Még nem találkoztam vele, lehet, hogy elkotyogom, ahelyett, hogy üzletet csinálnék belőle. A ballont és a drónt nem lehetne kombinálni? A hélium ballon tartaná a szerkezetet, terhet, az irányítást meg a drón végezné. Nagy szélben drónozni sem lehet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!