„Őrületesen erős” Magyarországon az orosz propaganda – német lapnak nyilatkozott a Momentum

2023. január 24. 06:17

Tompos Márton szerint a propaganda Magyarországon „mindenütt áthatja a közbeszédet”, de mint fogalmazott: „a legkeményebb szűretlen hazugságok a közösségi médiában, különösen a Facebookon találhatók.”

2023. január 24. 06:17
null

Olvasóink számára emlékezete lehet: „egy kis ruszofília érezhető Magyarországon, amely felzaklatta Európát” – írta meg az Il Giornale nevű olasz lap nyomtatott kiadásában, Vadai Ágnes egyik jelentését is említve. Erről itt írt a Mandiner bővebben.

Ezt nyilatkozta a Momentum képviselője egy német lapnak

Az olasz portál fent említett benyomása azonban aligha tekinthető meglepőnek, ha figyelembe vesszük a hazai ellenzéki politikusok nyilatkozatait. Legutóbb például Tompos Márton, a Momentum képviselője nyilatkozta azt egy német lapnak az orosz propaganda hazai megjelenése kapcsán, hogy

Die Tageszeitung kérdésére válaszolva Tompos úgy fogalmazott: „Magyarországon az az aggasztó, hogy az orosz propagandát az állami média és a kormánypárt, a Fidesz is terjeszti. Más országokban ez sokkal finomabban zajlik a közösségi médián keresztül.”

– tájékoztatta a portált Tompos. Noha egy másik kérdésre válaszolva hozzátette: „a legkeményebb szűretlen hazugságok a közösségi médiában, különösen a Facebookon találhatók.”

„A téma átvette az oltásokkal kapcsolatos kritikák helyét, ahol Soros György vagy Bill Gates milliárdosokat azzal vádolták, hogy mindannyiunkat meg akarnak ölni a chipekkel” – olvasható az interjúban. 

A fentebb idézett része német nyelven itt olvasható:

Wie präsent ist russische Propaganda in Ungarn?

Márton Tompos: Wahnsinnig stark, sie ist allgegenwärtig. Das Beunruhigende in Ungarn ist, dass russische Propaganda auch von den staatlichen Medien und der Regierungspartei Fidesz verbreitet wird. In anderen Ländern läuft es subtiler über soziale Medien. In Ungarn hingegen dringt die Propaganda flächendeckend in den öffentlichen Diskurs ein. Das Thema hat die Impfkritik abgelöst, bei der den Milliardären George Soros oder Bill Gates angedichtet wurde, uns alle mit Chips töten zu wollen. Nun verbreiten sich Fake News über Russlands Angriffskrieg. Wo spielt sich das ab? Die härtesten ungefilterten Lügen finden Sie in den sozialen Medien, vor allem auf Facebook.”

 

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 348 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Wolfram004
2023. január 24. 18:58
C-3PO vagyok, Protokolldroid, TranLang III. kommunikációs modulomnak köszönhetően több, mint hétmillió nyelv, kommunikációs forma és kultúra ismerete van a birtokomban, így megértem az EU nyelven íródott liberális vezérlőelveket is. Mint EU-Magyar tolmács segítek lefordítani: ------------------------------------------ "LEGKEMÉNYEBB SZŰRETLEN HAZUGSÁGOK" = ellenvélemény, az "én" véleményemtől eltérő álláspont ------------------------------------------- "OROSZ PROPAGANDA" = minden olyan vélemény, vagy tényközlés összefoglaló neve, amely nem az EU-nyelven íródott amerikai propaganda része. ------------------------------------------- További fordítási, értelmezési feladatokkal állok rendelkezésre.
egon samu
2023. január 24. 17:31
Én a szovjetek által megszállt Kádári Magyarországon nöttem fel. Szerény véleményem szerint a mai EU-s jogrombolás és ballibes elvi diktatúra magasan felülmúlja az akkori megszorításokat, az emberi jogok korlátozásait. Mindezt amerikai utasításra teszi Pfizeruschi és az egész EU-parazita csöcselék. Iskolásként kötelezö honvédelmi oktatásra jártunk az MHSZ lötérre. Kispuskalövészetnél az utasítás így szólt: "Cél az imperialista mellalak alsó széle közepe!" Mert a veszély Nyugat felöl fenyegetett. Ez ma is abszolút aktuális....
nyugalom
2023. január 24. 17:02
Ki ez a barom? Ezek mind egy falkabol va.ók, egymas butasagait es a fletóet szajkózzak! Na de hol van dobreva es bandaja, csekkatka? Ugyvedek utan futkosnak? Kaili tálalhat!
airwolf
2023. január 24. 13:22
Magyarországon azonban a propaganda mindenütt áthatja a közbeszédet” – tájékoztatta a portált Tompos. Noha egy másik kérdésre válaszolva hozzátette: „a legkeményebb szűretlen hazugságok a közösségi médiában, különösen a Facebookon találhatók.” Te idióta a Facebook mióta magyar? Igaz te sem vagy az:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!