Izrael újabb légicsapásokat mért gázai célpontokra hétfőre virradóra

2021. május 17. 07:05

Találat érte az áramhálózatot is.

2021. május 17. 07:05
null

Izraeli katonai repülőgépek légicsapások tucatjait mérték hétfőre virradóra különböző célpontokra a Gázai övezetben, miközben a területet uraló Hamász szélsőséges iszlamista szervezet is folytatta a rakéták kilövését. Szemtanúk arról számoltak be a Reuters hírügynökségnek, hogy az izraeli hadsereg utakat, valamint a fegyveresek által használt épületeket, lakóházakat bombázott, elsősorban Gázavárosban.

Helyi médiajelentések szerint találat érte az áramhálózatot is, így veszélybe kerülhet a város déli részeinek ellátása.

Korábban megírtuk, hogy a palesztin fegyveresek szombat este 7 órától vasárnap reggel 7-ig mintegy 120 rakétát tudtak kilőni izraeli területre.  

Még keményebb csapások, mint eddig

A tengerpari enklávé több részében a beszámolók szerint robbanások hallatszottak éjszaka mintegy tíz percen keresztül. Izraeli tájékoztatás szerint „terrorista célpontokat” támadtak, miután nem sokkal éjfél után rakétákat lőttek ki Gázából Askelón és Beér-Seva városra. Egyelőre egyik oldalról sem jelentettek újabb áldozatokat. A mostani légicsapások keményebbek, szélesebb körűek voltak, és

tovább tartottak, mint az előző éjszakaiak,

amelyekben 42 palesztin vesztette életét – írta a Reuters.

(MTI)

Fotó: MTI/AP/Adel Hana

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tóth Zoltán
2021. május 17. 12:47
Ne vegyék exhibicionista tolakodásnak a részemről, de hadd ajánljam a figyelmükbe, további feldolgozásra, egy pár évvel korábbi cikkhez fűzött, több hozzászólásomat (az elsőtől kezdve), melyet megvitathatnának a különféle szakértőkkel, vagy akárcsak megfontolhatnák józan parasztésszel: https://mandiner.hu/cikk/20191115_az_iszlam_dzsihad_gazai_allasait_tamadta_az_izraeli_legiero . Ezen beszámolóhoz fűzött, többrétű figyelmeztetéseim mai napig érvényesek, szerintem mind aktuálisabbak, rendkívüli, de korántsem kizárható, ráadásul igen gyorsan eszkalálódó veszélyre hívják fel a figyelmet. Továbbra sem vélem átjárhatatlannak, megbízhatónak a "Vaskupola" rendszerét, miként a jelenlegi ICBM-elleni védelmet sem (a legújabb innovációk pedig még a tervezőasztalon). Meg szeretném még jegyezni, nekem egyre erősebb a gyanúm, hogy az Izraelt támadók részéről eme rakétaeső csupán csak terelés lehet ... egy jóval komolyabb csapás előkészületeiről ... (Miként Szun-ce mondotta, szabadon idézve: amenyiben nem ismert az ellenség helyzete és a várható támadás iránya, úgy minden felé harcképesen kell fellépni, mely ezáltal felaprózva gyengíti az ellenállást. Én nem ragadnék le a "Vaskupolánál", a továbbiak a belinkelt cikknél.)
Trüpéma
2021. május 17. 10:10
Szemet szemért, fogat fogért, ez az Ószövetség, de mivel Izrael 1 fogért rendszerint 12 fogat ver ki, így a palesztinok maradnak a sátáni Hamász fogjai. A Hamászhoz képest Netanjahu ezerszer inkább a palesztinok barátja, de neki is érdeke, hogy a palesztinok a harag és a terror fogjai maradjanak. Ha pedig nyugati módra békülgetünk, arra nem vevők az arabok, ők csak kemény emberekkel hajlandóak megegyezni. A Hamászt kellene kiiktatni, és akkor lenne lehetőség a valódi békére - hiszen a palesztin nép valódi ellensége a saját vezetői.
01234567890
2021. május 17. 09:46
Mikor takarodik innen a neonáci szeekely? Nem kell reagálni a véleményére, trollkodik? Takarodjon a nyilas szeekely! Székelyek szégyene! Mikor takarodik innen a neonáci szeekely? Nem kell reagálni a véleményére, trollkodik? Takarodjon a nyilas szeekely! Székelyek szégyene! Mikor takarodik innen a neonáci szeekely? Nem kell reagálni a véleményére, trollkodik? Takarodjon a nyilas szeekely! Székelyek szégyene! Mikor takarodik innen a neonáci szeekely? Nem kell reagálni a véleményére, trollkodik? Takarodjon a nyilas szeekely! Székelyek szégyene! Mikor takarodik innen a neonáci szeekely? Nem kell reagálni a véleményére, trollkodik? Takarodjon a nyilas szeekely! Székelyek szégyene!
szeekely
2021. május 17. 09:40
A Hamasz egy nagy hulye. De ezzel az uruggyel nem lehet halalra gyilkolni emberek tomegeit. Micsoda szemet arukapcsolas ez mar...?!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!