A romániai iskolások csaknem 90 százalékát beíratták hittanra

2015. március 09. 09:37

A romániai iskolások 88 százaléka számára kérték a szülők hittanoktatást, amit nemrég tettek fakultatívvá az országban; tavalyig azt kellett jelezni, ha valaki nem kíván részt venni hitoktatáson. A legtöbb diákot, a iskolások 95 százalékát Hargita megyében íratták be hittanra.

2015. március 09. 09:37

A romániai iskolások 88 százaléka számára kérték a szülők a pénteki határidő lejártáig a részvételt a választható tantárggyá minősített hittanórán – közölte Sorin Cimpeanu román oktatási miniszter.

 
Az alkotmánybíróság tavaly novemberben meghozott döntése szerint sérti a lelkiismereti szabadságot az iskolák azon gyakorlata, hogy a hittant a kötelező tanrend részeként kezelik és azoknak a szülőknek kell kérvényt írniuk, akik nem akarják gyerekeiket hittanra járatni. Most megfordult a helyzet: a tanulók jövő héttől kezdődően csak akkor részesülnek vallásoktatásban, ha azt írásban kérvényezte a szülő.
 
Az alkotmányossági óvást egy szülő nyújtotta be az oktatási törvény ellen. A taláros testület igazat adott a panaszosnak és érvénytelenítette az oktatási törvény azon cikkelyét, amely szerint a tanulónak „lehetősége van felmentést kapni a hitoktatás alól, ha azt gyámja írásban kérvényezi, és ebben az esetben tanulmányi átlagában ez a tantárgy nem szerepel”.
 
Az alkotmánybíróság indoklásában megállapította: maga a törvénycikkely is arra utal, hogy a hittan valójában választható tantárgy, viszont az már sérti a lelkiismereti szabadságot, hogy a gyerekek automatikusan vallásos nevelést kapnak az állami iskolákban, akkor is, ha azt a szülők nem kérték. A román alaptörvény 29. szakasza szerint senki sem kényszeríthető arra, hogy valamely meggyőződésével ellentétes valláshoz csatlakozzék.
 
A bukaresti parlamentnek az alkotmánybíróság indoklásától számítva 45 napja volt arra, hogy az alkotmányellenesnek bizonyult törvénycikkelyt kiigazítsa, de ez még nem történt meg. Ezt előre látva az oktatási tárca meg akarta előzni, hogy a joghézag törvénytelenné tegye az iskolai hittanórákat, ezért péntekig adott határidőt a hittanoktatást óhajtó szülőknek arra, hogy kérvényt nyújtsanak be az iskolákban.
 
A 2 millió 365 ezer romániai iskolás közül péntek délig 2 millió 82 ezret írattak be hittanra. A 133 ezer iskolai felkészítő osztályba jelentkező gyerekek esetében 124 ezer szülő igényelte a hittant.
  
Romániában a lakosság 86 százaléka tagja az ortodox egyháznak. Az országban több mint 18 ezer templom van, míg az általános iskolák száma nem éri el az ötezret a kórházaké pedig négyszázat.
 
A kisebbségi egyházak hívei számára felekezetüknek megfelelő hitoktatást biztosítanak Romániában. A magyar tannyelvű iskolákban bevett gyakorlat, hogy az egyes osztályok diákjai vallásuk szerint három-négy kisebb csoportra oszolva vesznek részt a különböző egyházak és felekezetek hitoktatói által tartott hittanórákon.
 
Hargita megyében, ahol a legnagyobb a magyar lakosságarány, a tanulók 95 százalékát íratták be hittanra.

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zokni
2015. április 23. 09:57
"A templom sok helyen az anyanyelvet jelenti, akinek ez maffia, kissé zavaros gondolkodású!"- írja, meglehetősen értelmetlenül. Még számos hasonló pozitívum felhozható az egyház mellett: a kisebbség védelme általában, vagy éppenséggel a közös érdeklődés, és gyökerek, a hitbéli testvériség megtalálása a többség tagjaival... DE attól, hogy a nyelv őrzője volt az egyház, még nem kell - nem kéne, nem szabadna - az iskolákban hittant tanítani. A hittan, bár a didaktikája hasonló az egyszereggyel, mégsem alapul tudáson, ismereteken, tudományos bizonyítékokon. Hanem hiten. Az meg a templomba való.
Maddox
2015. március 16. 13:43
Tombol a vallásmaffia, közben meg az oktatás színvonala olyan magas, hogy a diákok alig bírnak leírni egy értelmes mondatot. Kórházra, iskolára, utakra, IT infrastruktúrára alig van pénz, vallásra mindig. Középkor.
Öreg
2015. március 16. 13:43
Ha a "szomszéd" országokban nem lennének magyar egyházak, már magyar nyelv sem lenne! A templom sok helyen az anyanyelvet jelenti, akinek ez maffia, kissé zavaros gondolkodású!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!