LMP: Korrupciógyanús a hármas metró pályázata

2014. augusztus 03. 16:47

Az LMP főpolgármester-jelöltje, Csárdi Antal szerint korrupciógyanús az a pályázat, amelyen a hármas metró felújításának tervezőjét választották ki.

2014. augusztus 03. 16:47

Az LMP szerint korrupciógyanús pályázaton választották ki a hármas metró felújításának tervezőjét – erről közleményben számolt be a párt vasárnap. A Csárdi Antal főpolgármester-jelölt által jegyzett közlemény szerint a nyertes Főmterv Zrt. a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) második körös meghívásos pályázatán közel háromszor annyiért vállalta a feladatot, mint az eredeti kiírás keretösszege.

A közlemény felidézi, hogy a BKK által kiírt 616 millió forintos keretösszegű pályázaton eredetileg három cég indult, de kettő a meghirdetett keretnél magasabb ajánlatot adott, míg a francia Systrát hiányos pályázat miatt kizárták. A második körös versenyben már csak meghívott cégek vehettek részt és mind a Systra, mind a magyar Főmterv jóval drágább ajánlatot nyújtott be. Eközben a főváros 616 millió forintról 2,6 milliárdra emelte a pályázat keretösszegét.

A párt főpolgármester-jelöltje szerint mindez azért aggasztó, mert a pályázatra 600 millió forint uniós forrás állt rendelkezésre, az ezen felüli összeget pedig a főváros költségvetéséből kell finanszírozni. Ebben a helyzetben az LMP választ szeretne arra kapni a BKK vezetésétől, hogy miért kellett több mint négyszeresére emelni a keretösszeget, ha a kiírásban semmi nem változott, illetve miért kellett a második körben meghívásos pályázatot hirdetni. Az LMP  felszólítja a BKK-t, hogy tegye nyilvánossá a két eljárás során benyújtott valamennyi pályázatot – közölte Csárdi Antal.

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ptiszai
2014. augusztus 04. 16:02
Merő véletlen a Főmterv elnök úr nagy orbán hívő.:) https://www.facebook.com/tibor.keszthelyi.7/likes
ptiszai
2014. augusztus 04. 15:50
2012 hír:A Főmterv Zrt. nyerte meg a Széll Kálmán tér átépítésére kiírt ötletpályázatot, így a céget tanulmányterv készítésére kérik fel. Az egykori Moszkva tér állami finanszírozással, mintegy hárommilliárd forintból alakulhat át. Ezek mindent visznek jó drágán.
Horlas
2014. augusztus 04. 09:08
" A Csárdi Antal főpolgármester-jelölt által jegyzett közlemény szerint " Jó, jó, de ki írta? Egy abszolút laikus esetében már fel sem merül az, hogy mások mozgatják, annyira nyilvánvaló.
liberálzöld.
2014. augusztus 04. 09:06
Gyanús? Ugyan már!!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!