Kiderült, ki lesz Skócia következő miniszterelnöke
Elődje, Humza Yousaf egy hete jelentette be, hogy távozik az SNP és a skót kormány éléről.
„Hűek leszünk örökségéhez” – fogalmazott a miniszterelnök.
Korábban a Mandiner is beszámolt a szomorú hírről: meghalt Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke.
Temetésen beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök, Aleksandar Vučić köztársasági elnök, Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a külhoni magyarság nevében és Juhász Bálint, a VMSZ Intézőbizottságának elnöke, a párt nevében.
A magyar miniszterelnök Facebook-bejegyzést is közzé tett, melyben így fogalmazott:
Pásztor István megmutatta nekünk azt az utat, amelyen a szerbek és a magyarok együtt haladhatnak. Hűek leszünk örökségéhez. Isten nyugosztalja!
Mutatjuk a kormányfő bejegyzését:
Nyitókép: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán