Karácsony elzárná a vizet az agglomerációs településeken

2023. november 03. 10:28

Politikai zsarolásba kezdett a főpolgármester.

2023. november 03. 10:28

A Magyar Nemzet birtokába jutott az a levél, amelyben Karácsony Gergely főpolgármester a kormányt a zsarolja: a főpolgármester az úgynevezett vízátadási szerződések egyoldalú felrúgásával fenyegette meg Lantos Csaba energiaügyi és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztert.

Amennyiben a főváros valóban betartja ígéretét, és nem teljesíti a vízátadási kötelezettségét, úgy

összesen jóval több, mint 150 ezer lakosának ivóvízellátása kerülhet veszélybe. 

Karácsony szerint a Fővárosi Vízművek veszteségét az is okozza, hogy vízátadási szerződések alapján a cég az ellátási területén kívüli, döntően állami tulajdonú víziközmű-szolgáltatók számára ad át vizet, nagy mennyiségben. Idén több mint 13 millió köbmétert. A főpolgármester hozzátette, hogy ezt korábban befagyasztott árakon adják át, az ellenérték kisebb az önköltségi árnál is.

„Ez a helyzet a fővárosi önkormányzat számára elfogadhatatlan. Egyetlen helyi önkormányzat sem kényszeríthető rá arra, hogy az állami feladatellátás veszteségét viselje” – írta Karácsony. Majd úgy folytatta, „amennyiben záros határidőn belül az állam nem biztosítja – bármilyen jogcímen – az állami ellátási felelősségi körbe tartozó területekre történő ivóvízátadás veszteségének megtérítését úgy a 2023. évre, mint a következő évekre a Fővárosi Vízművek számára, akkor

a Fővárosi Vízművek […] kénytelen lesz […] a vízátadási szerződéseit felmondani.”

A Magyar Nemzet ugyanakkor hozzátette, hogy a főpolgármester nem említett konkrétumokat, nem határozta meg, hogy mekkora összeget is követel az államtól, valamint azt sem, hogy meddig tart az általa említett „záros határidő”. 

A lap emlékeztetett rá, hogy a főváros balliberális vezetése már év eleje óta az hajtogatja, hogy Budapest az anyagi csőd szélén van. Mindezt annak ellenére, hogy 2019-be, amikor Karácsony Gergely átvette a főváros vezetését még 214 milliárd forint állt a rendelkezésére. Rövid lejáratú államkötvényben 82 milliárd, hosszú lejáratúban 77 milliárd, pénzeszközállományban 48 milliárd, továbbá a főváros intézményeinél hétmilliárd forint volt. 

Ehhez képest, ahogy portálunk is írt róla, Kiss Ambrus, Karácsony Gergely helyettese arról írt levelet, hogy  júliusban hatvan milliárdos, augusztusban akár 86 milliárd forintos mínuszban is lehet a budapesti büdzsé. Ez valóban a fizetésképtelenséget jelentheti, és a jelek szerint ezt maga a városvezetés is beismerte már tavasszal.

Ezt is ajánljuk a témában

***

Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Reszelő Aladár
2023. november 11. 10:08
Gelgely számára minden agglomerációba költöző ember áruló. Mert nem Budapesten laknak, ellentmondanak az ő városfelfogásának, vélhetően nem liberálisok, autójuk van és gyerekeik és még fehérek is. Vagy pont azok, akiket egy progresszív vezető szívből gyűlöl. Azaz büntetést érdemelnek. Elsőnek a vizet kell elvenni.
jooeee
2023. november 07. 21:20
Szebb világban az ilyen tróger gazembereket egyszerűen felkötötték. Ide kellene fejlődnünk a demokráciával! Nehogy egy ilyen gazember mondja meg, hogyan szenvedjen több tízezer ember vagy százezer! Kötelet neki!!!!!!!
olajfa-0
2023. november 05. 11:00
Gázában zárták el a vizet és mást is... Gondolom nem azoktól vette a példát.
masikhozzaszolo
2023. november 03. 22:34
De ha mégis lehet ilyet, akkor ránézek a térképre, pl. Halásztelek, fokozottan védett vízbázis, agg lome ráció. akkor az adja Karógerinek. Akkor hogy is van ez?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!