„Gázai övezetek vannak mindenhol Európában is: no-go zónáknak hívják őket” – kongatják a vészharangot a szakértők

2023. október 13. 12:54

Az m1 48 perc című műsorában ifjabb Lomnici Zoltán kijelentette, a palesztinoknak juttatott európai uniós források közvetett úton eljutnak a Hamászhoz is.

2023. október 13. 12:54

Horváth József sem találja egyelőre a választ, hogy fordulhatott elő, hogy a világ egyik legfejlettebb hadseregét, legprofibb titkosszolgálatait is váratlanul, felkészületlenül érte a Hamász múlt szombati brutális támadása Izrael ellen.

Az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai szakértője mindezt az M1 és a hirado.hu közös hírháttérműsorában, a 48 percben mondta el, hiszen teljesen egyértelmű, hogy Lánczi Tamás műsorvezető és vendégei legutóbb a Közel-Keleten kialakult rendkívül súlyos helyzettel foglalkoztak. Majd azzal folytatta Horváth, hogy nemcsak a zsidó állam, hanem az Egyesült Államok, Oroszország és valószínűleg Kína is folyamatosan figyeli ezt a geopolitikai szempontból rendkívül fontos térséget, így még érthetetlenebb az, ami történt.

Tüntetéssorozat a demokratikusan megválasztott kormány ellen

Schiffer András az izraeli belpolitikai helyzetről, az ország szövetségi rendszeréről beszélt. Az ügyvéd, volt országgyűlési képviselő felhívta a figyelmet, hogy az izraeli alkotmányossági rendszert ne próbáljuk magyar szemmel elemezni, mert egészen más, mint hazánkban. S utalt arra, hogy régóta tart egy tüntetéssorozat a demokratikusan megválasztott Netanjahu-kormány ellen, s olyan dolog történt, amelyre nem volt példa Izrael 75 éves történelmében, miszerint tartalékosok kilátásba helyezték, hogy megtagadják a katonai szolgálatot, vagy hogy a Moszad korábbi vezetője nyíltan a kormánnyal szembehelyezkedő nyilatkozatot tett.

Ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég jogi tanácsadója arról beszélt, elaltatták a nemzetközi közvéleményt, a világ szinte kizárólag az ukrajnai háborúra figyelt, s a palesztinoknak juttatott európai uniós források közvetett úton eljutnak a Hamászhoz is, 

Amerika pedig az utóbbi időben kisebb mértékben támogatta Izraelt, mint korábban.

Lánczi Tamás pedig arról a felháborító abszurditásról beszélt, hogy miközben Magyarország mondvacsinált okokból nem jut hozzá a neki jogosan járó EU-s pénzekhez, eközben Brüsszel kijelenti, nincs jogalap a palesztin hatóságnak – amely megtűr a területén egy terrorszervezetet – juttatott támogatás felfüggesztésére. Szerinte arra nincs épeszű magyarázat, hogy miként lehet továbbra is pénzelni azt a szervezetet, amely az euró százmilliók egy részt rakéták vásárlására fordítja. Schiffer ugyanakkor arra is utalt, hogy a Gázában, Ciszjordániában tapasztalható nyomor, kilátástalanság tovább fogja szülni az erőszakot. 

Már csak az EU támogatja teljes mellszélességgel Ukrajnát

Szó volt még a műsorban a migrációs paktumról, arról, hogy tizenhárom perc alatt akartak dönteni Európa jövőjéről. Lánczi Tamás feltette a kérdést, miben bíznak az uniós tagállamok, abban, hogy nekik erősebb a hadseregük, mint Izraelnek, jobbak a titkosszolgálataik, abban, hogy ez Európában nem fog megtörténni? A műsorvezető szerint Gázai övezetek vannak mindenhol Európában, no-go zónáknak hívják ezeket. Ezenkívül beszéltek még arról is, hogy Amerika is csökkenti Ukrajna támogatását, valójában már csak az Európai Unió akarja a háborúban lévő országot a korábbihoz hasonló mértékben finanszírozni.

Nyitókép: Képernyőfotó

 

 

Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fatman
2023. október 13. 17:38
ez van... rég mondom: a 30-as évekre megismétlődnek a 30-as évek... koncentrációs táborokba fogják zárni újra a bevándorlókat, csak ezúttal a muzulmánokat...
survivor
2023. október 13. 17:23
Genusnextgen Hazudsz. Nem kérdezik, szoponc.
survivor
2023. október 13. 17:22
Intel Ahol is mindent Izraeltől kapnak, szabad kijárást is Egyiptom felé. És az EU segélyeit, persze...
Intel
2023. október 13. 16:17
A palesztinok évtizedek óta túszok a világ legnagyobb koncentrációs táborában, Gázában. Izrael bölcsei gondolhatnának rá, hogy időnként véres lázadások törhetnek ki és bizony a börtönőrök is megszenvedik az ilyesmit. Így tehát felmerül a kérdés, hogy mi az a sokat emlegetett "terror". Például az, hogy két nap alatt 400000 palasztintnt kibombáztak az otthonából az vajon terror-e?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!