Nobel-békedíjra jelölte Kásler Miklós Böjte Csabát

2022. március 23. 11:18

Az Emberi Erőforrások minisztere erről közösségi oldalán számolt be.

2022. március 23. 11:18
null

A tárcavezető bejegyzéséből kiderült, Böjte Csaba testvér a vasfüggöny leomlásakor kezdte papi szolgálatát. „Az immáron több mint három évtizedes humanitárius tevékenységével lebontotta a Kelet-Közép Európában élő nemzetiségek közti falakat, amivel egyszerre példaként és jó gyakorlatként is szolgál az egész emberiség számára.”

– mutatott rá a miniszter.

Több mint 2500 gyermekről gondoskodik

Majd azzal folytatta a bejegyzést, hogy „Csaba testvér filozófiája az, hogy olyan keresztény alapvetéseket vezessen be az ott élő gyermekek felkarolásánál, amely túlmutat a kulturális különbségeken és a történelmi ellentéteken.”

Mára a Böjte Csaba testvér által alapított Dévai Szent Ferenc Alapítvány 26 bentlakásos intézményben több mint 2500 gyermekről gondoskodik. Munkájának gyümölcse nem csak ideológiai síkon, hanem számszerűsítve is tetten érhető – olvasható a Facebook-bejegyzésben.

Békés egymás mellett élésre sarkalja a térségben élőket

„Böjte Csaba gyermekmentő missziójával egy olyan új személetet hozott el ebbe a térségbe, amely a békés egymás mellett élésre sarkalja az ott élőket.

A megmentett emberéletek mérhető eredményeként pedig azt gondolom,

– indokolta a jelölést Kásler Miklós.

Nyitókép: Kásler Miklós miniszter Facebook-oldala

***

Április első vasárnapján újabb négy évre határozzuk meg az ország sorsát, hazánk minden magyar állampolgára eldöntheti milyen irányba tartson közös utunk.

Az elmúlt 30 évben nem foglalkoztatta a politika? Esetleg még nincs is személyes tapasztalata a rendszerváltás utáni időszakból? Vagy csupán szeretné hazánk jelenlegi helyzetét reálisan látni, mielőtt döntést hozna saját és gyermeke jövőjéről? A Mandiner Választási Különszáma erre kínál lehetőséget!

A Mandiner Választási Különszámát ezekben az üzletekben vásárolhatja meg! 

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Reszelő Aladár
2022. március 25. 08:14
Sajnos sosem volt még ennyire esélytelen rá. Keresztény, gyerekeken segít és etnikai kisebbségeket képvisel. A baja világgal, hogy az eslő kitétel irtandó, a második csak globális felmelegedést okoz a harmadik pedig sosem létezett. Esélytelenebb csak akkor lenne, ha orosz lenne.
Sulammit
2022. március 24. 00:56
Nagyon megérdemelné! Imádkozunk érte. Ha valakinek Csaba testvérnek nyugodt szívvel oda lehet adni. Obamának, Zelenszkijnek röhejes és érdemtelen.
Hyazinth
2022. március 23. 13:56
Sarkalni a cipész vagy a focista szokott. Ha valakit ösztönzünk valamire, akkor sarkalljuk.
foldizs
2022. március 23. 13:52
Kásler Miklós foglalkozhatna már végre egyszer azzal, amihez ért. Onkológus, ugye...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!