Tovább nőtt a genderideológiát elutasító magyarok aránya

2021. november 29. 20:51

Ráadásul emelkedett azok aránya is, akik szerint csak férfi és csak női nem létezik.

2021. november 29. 20:51
null

Tovább nőtt a genderideológiát elutasító magyarok aránya – közölte az Alapjogokért Központ az áprilisi és legfrissebb közvélemény-kutatása eredményeinek összevetése alapján hétfőn az MTI-vel. Azt írták: amíg 2021 áprilisában a magyar felnőtt lakosság 69 százaléka gondolta úgy, hogy a férfi és női nem vele született tulajdonság,

addig novemberben már közel háromnegyedük, 72 százalékuk helyezkedett erre az álláspontra.

Ráadásul emelkedett azok aránya is, akik szerint csak férfi és csak női nem létezik: 2021 áprilisában a válaszadók 66 százaléka, novemberben pedig már 73 százaléka utasította el e tekintetben is a genderideológia legalapvetőbb állítását – tették hozzá.

Mi is volt ez a kutatás?

Az Alapjogokért Központ két, országosan reprezentatív közvélemény-kutatást is készített arról, hogy mit gondolnak a felnőtt magyarok a „teremtett nemek” megváltoztathatóságát hirdető genderideológiáról. Az áprilisi adatfelvétel során a teljes népesség több mint kétharmada, 68,5 százaléka mondta azt, hogy a férfi és női nem vele született tulajdonság, és csupán 22 százaléka azt, hogy az ember élete során azokat megválaszthatja.

Novemberre a férfi és női nemet teremtett nemként azonosítók aránya 72,2 százalékra nőtt, míg az azok megválaszthatóságát támogatóké 17,3 százalékra csökkent. Előbbi 3,7 százalékpontos emelkedést, utóbbi 5 százalékpontos csökkenést jelent a két adatfelvétel eredményei között.

Ezek alapján még határozottabban kijelenthető, hogy a magyar társadalom döntő többsége elutasítja a nemek teremtettségének, illetve a biológiai nemeknek a megkérdőjelezését

– állapította meg az Alapjogokért Központ.

Amíg áprilisban a magyar felnőtt lakosság 66 százaléka, a legutóbb már 72,6 százaléka mondta azt, hogy csak férfi és női nem létezik, ezzel párhuzamosan pedig 23,6 százalékról 18,1 százalékra csökkent azoknak a válaszadóknak az aránya, akik szerint további nemek is léteznek.

Háttér

Az Alapjogokért Központ 2021. április 6-7-én és 2021. november 22-24-én készített közvélemény-kutatást telefonos adatfelvétellel. Az ezer-ezer fős minták reprezentatívak a 18 évesnél idősebb lakosságra.

Azokban az esetekben, ahol minden megkérdezett válaszolt a kérdésre, 95 százalékos megbízhatósággal mondható, hogy a becslések maximum 3,16 százalékkal térnek el a teljes sokaságra jellemző értéktől – áll a közleményben.

(MTI)

Nyitókép: Budapest, 2021. július 24.
A 26. Budapest Pride résztvevői vonulnak a Vámház körúton 2021. július 24-én.
MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 66 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Reszelő Aladár
2021. december 02. 13:41
Akkor ez egy elég egyértelmű üzenet, hogy a Fidesznek a kampány során nem hogy engedni nem szabad ebben a témában, hanem még hangsúlyosabban kell a genderellenességet képviselni.
jánosbácsi
2021. november 30. 11:08
Bezzeg ők nyugadtan buzulhatnak. Az Országgyűlés dolgozóinak gyerekei könyvet kaptak Mikulásra, a mese főszereplője a parlament ereszcsatornáján mászik. Mély levegőt vett – és átlépve a párkányon – egyik lábát megvetette az oromzaton. Kezével kapaszkodó után keresett, és hamar meg is találta: egy ereszcsatorna futott mellette végig a falon. Megragadta, és másik lábával is kilépett. Ám ekkor emberi szót hallott a háta mögött, és ijedtében, elvétve a lépést, elvesztette egyensúlyát. Riadtan ölelte magához az ereszcsatornát, és szédítő sebességgel csúszni kezdett rajta lefelé. Kétségbeesetten kiáltott, majd csizmája hangos koppanásával földet ért. Szédelgő fejjel tápászkodott fel, és sietve tapogatta végig tagjait. Őrangyalai ezúttal is vigyáztak rá, semmi baja nem esett. Mégis könnyekben tört ki, elkeseredve szidta magát könnyelműségéért, amely ebbe a helyzetbe juttatta: kívül került az épületen, s most szinte ugyanott tart, ahonnan indult.”
Rocktoberi
2021. november 30. 10:21
Nem kétséges, hogy a normális emberek milyen választ adnak.
garabonciás
2021. november 30. 09:07
Kétségkívül vannak beteg emberek, de ők orvosi kezelést igényelnének, és nem gendervécét, meg azt, hogy még a nyelvet is változtassák meg a kedvükért.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!