Az SZFE vezetése üdvözli a Hallgatói Önkormányzat válaszait

2021. május 04. 10:13

A vezetőség bízik abban, hogy folytatódik a párbeszéd.

2021. május 04. 10:13
null

A Mandinerhez eljuttatott közleményből kiderül, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) vezetése üdvözli a Hallgatói Önkormányzat (HÖK) válaszait, amelyeket az új Szenátus megválasztásával kapcsolatban küldött. „Örömmel fogadtuk, hogy a HÖK hajlandó a párbeszédre és javaslatokat fogalmazott meg a Szenátus megválasztásával kapcsolatban. Bízunk benne, hogy a jövőben is közösen folytathatjuk a 156 éves múlttal rendelkező SZFE megújítását” – írják.

Kialakuló párbeszéd?

Az SZFE vezetősége a múlt héten küldte meg a Szenátus megválasztásával kapcsolatos dokumentumokat véleményezésre a HÖK részére, írják. Ebben

az SZFE vezetése többek között javasolta a Szenátus hatásköreinek kibővítését, a hallgatói képviselet létszámának megnövelését,

a HÖK elnökének alanyi jogon történő szenátorrá válását, a lemondott Szenátus által az egyetemi autonómiában okozott károk gyors helyreállítását. A HÖK a megadott határidőig vissza is küldte észrevételeit, amelyek a közlemény szerint „nagyban segítik az Egyetem vezetésének munkáját.”

Múltbéli problémák

A közleményben az egyetem vezetősége emlékeztet: „az előző Szenátus tavalyi összehangolt lemondásával megkísérelte ellehetetleníteni az Egyetem autonóm működését, a megszervezett blokáddal pedig megakadályozták azt, hogy a jogszerűen felállt új vezetés időben elkezdhesse feltárni az Egyetem gazdálkodási, pénzügyi, oktatásszervezési és adminisztratív működésének immár napvilágot látott súlyos hiányosságait.”

A vezetőség szerint a most megkezdett párbeszéd lehetőséget ad arra, hogy az Egyetem új Szenátus megválasztásával kiteljesítse a korábbi vezetése által megtépázott autonómiát. Az SZFE vezetése kész minden olyan hallgatói fórummal egyeztetni, amely nyitott az Egyetem jövőjével kapcsolatos pábeszédre, írják. 

Fotó/Mátrai Dávid

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nick89
2021. május 04. 12:12
Szavazz az Alkotmányosköltség Pártjára!
bölcsbagoly
2021. május 04. 11:00
Mióta párbeszéd az egyoldalú követelőzés?
szürkeSzarvas
2021. május 04. 10:52
Ha a Szurdi Panni a HÖK-akit a Klein Elek bácsi fia a Karsai György "bábművészdoktorigazgató" "mozgat"-akkor "lufasz"-Rózsa Sándor kifejezését használva.
bölcsbagoly
2021. május 04. 10:44
No igen, a követelés az nem vitatéma! Menjetek a francba a hökös csicskásaitokkal együtt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!