Új hajójáratokat indít a Dunakanyarban a Mahart

2020. július 13. 13:23

A rövidebb útvonalon naponta kétszer, a hosszabb járaton naponta egyszer indulnak hajók.

2020. július 13. 13:23
null

A dunakanyari körjáratához kapcsolódva két új hajójáratot indít péntektől Esztergom és Zebegény között, illetve a Szentendre-Leányfalu-Tahitótfalu-Visegrád vonalon a Mahart PassNave Kft. – jelentette be a dömösi kikötőben hétfőn tartott sajtótájékoztatón a kormányszóvivő. Szentkirályi Alexandra elmondta, a rövidebb útvonalon naponta kétszer, a hosszabb járaton naponta egyszer indulnak hajók. A jegyár mindkét útvonalon 500 forint lesz, és az utazás megszakítható, ez lehetőséget nyújt a Dunakanyar felfedezésére. A kormányszóvivő hozzátette, a Mahart kezdeményezése azért is jelentős, mert az idei nyaraláskor valószínűleg nagyon sokan belföldi úticélokat választanak, ezzel segítik a hazai turizmusból élő 400 ezer család megélhetését. 

Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium (IM) parlamenti államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője köszöntőjében kiemelte, a Mahart állami tulajdonú cégként „a turisztikát érintő válságos időkben mintát mutat, hogyan lehet a mostani helyzetet kihasználni, a magyar utazóközönséget kiszolgálni”. Spányik Gábor, a Mahart PassNave Kft. ügyvezetője elmondta, a dunakanyari körjárat népszerűségét mutatja, hogy a hétvégén négyezer utast szállítottak és a társaság készül a harmadik hajó üzembe állítására az útvonalon, számítva a Felvidékről érkező turistákra.

A körjáratról azután döntött a társaság, hogy rövid idő alatt népszerű lett a Nagymaros és Zebegény közötti vonatpótló hajójárat, amelyet azért indítottak, mert június közepén kő- és sárlavina öntötte el a vasúti síneket és a közutat. A Hop on – Hop off körjárattal, amely július 3-án indult el, a Visegrád-Nagymaros-Zebegény-Dömös-Nagymaros-Visegrád vonalon lehet hajózni napijegy váltásával, azaz az utat meg lehet szakítani.

(MTI)

(Nyitókép: drónnal készült felvételen a Dunakanyar látképe Visegrád felől 2017. október 26-án. MTI Fotó: Ruzsa István.)

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mokány
2020. július 13. 19:56
Esztergom jobb part. Zebegény bal part. ( folyásirány szerint).
mo ching
2020. július 13. 14:33
Bicikli +200 peso, de megéri, mert szép a táj és egy nap alatt ennyi pénzért többször is fel lehet szállni, meg leszállni, meg újra felszállni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!