Okostelefonon írt iskolai dolgozat? Valóság, nem álom

2019. október 10. 09:02

Az iskolák zárt wifi-rendszerén keresztül minderre lehetőség fog nyílni.

2019. október 10. 09:02

 Az ország 3500 általános és középiskolájának valamennyi tantermébe vezeték nélküli internetet kötnek be, a fejlesztés révén lehetővé válik, hogy a diákok az internetről töltsék le az órán a tananyagot, a dolgozatot, akár a saját okostelefonjukon is – mondta a Magyar Nemzetnek az Innovációs és Technológiai Minisztérium helyettes államtitkára.

Solymár Károly a lap csütörtöki számában megjelent interjúban elmondta: ötezer iskolában az internet is gyorsabb lesz. Közölte: két országos beruházássorozat is zajlik, az egyik fejlesztésben azt tűzték ki célul, hogy szupergyors internetet használhassanak a diákok; a kisebb iskolákban másodpercenként száz megabites sebességet garantálnak, a nagyobbakban pedig egy gigabitest.

A második fejlesztést azért indították el, hogy minden osztályteremben legyen vezeték nélküli internetelérési lehetőség. Ezzel a programmal igen jól haladnak, Budapesten és Pest megyében az iskolák harminc százalékában fejezte be a munkát a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség, a legtöbb vidéki iskolában pedig már működik az osztálytermekben a wifi.

„Ilyen horderejű hálózatfejlesztés még nem volt a magyar oktatásban. A beruházások részben uniós társfinanszírozással fedezett összes költsége csaknem harmincmilliárd forintot tesz ki, amihez évente újabb tízmilliárdos tétel társul. Utóbbiból az újonnan létesített, kiépített hálózatok további fejlesztésének költségét fedezzük” – mondta a helyettes államtitkár, aki közölte azt is: a munkákkal a tervek szerint jórészt jövőre végeznek majd.

(MTI)

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vizesnyolcas
2019. október 13. 19:50
Minden a részeleken múlik. Több évet tanítottam úgy, hogy mind a hallgatók, mind a tanár ugyanazt az inernetes csoportmunka-támogató rendszert használták, és azon vizsgáztatni is lehetett. Egy csomó tanárkollégának fogalma sem volt róla, hogy ez a rendszer milyen fantasztikusan tágra nyitotta a puskázás lehetőségeit a vizsgázók számára. Ebben a rendszerben minden felhasználónak (tehát a hallgatóknak) is van privát adatterülete, amelyhez elvben csak ő férhet hozzá. Na most, ha a hallgató megadta a hozzáférési adatait egy külső helyszínen készenlétben lévő segítő társnak, az is láthatta/használhatta ezt az adatterületet. Egy csomó hallgató azt csinálta, hogy a vizsgakérdéseket azonnal átmásolta a saját privát területére, amiket így a fiókba egyidejűleg bejelentkezett, külső segítője is látott. A külső segítő ugyanoda rakta fel a megoldásokat, amiket használva a vizsgázó megválaszolta a kérdéseket. (Persze egy kellő ismeretekkel rendelkező tanár - úgy a tanárok 2-3 %-a - tudta ezt blokkolni.)
gingchantops
2019. október 12. 10:24
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
gondolkodó-x
2019. október 12. 04:48
„Ilyen horderejű hálózatfejlesztés még nem volt a magyar oktatásban." - Kár, hogy volt/van ilyen fejlesztés. A gyorsan jövő információ nehezebben marad meg az agyban, a megértéshez elmélyülés kell, az emlékezéshez pedig ismétlés. Mobiltelefon? Kis betűk? Semmi kézi írás, rajzolás? Viszont romlik a szem, romlik a kézügyesség, romlik a beszédkészség, gyengül az agy. Ez a jövő!!! A régi szép időkben, amikor még én jártam iskolába (még a múlt évezredben) a krétás táblavázlat volt a gyakorlat. A hozzáfűzött élőszavas magyarázat és a kellő lassúság pontosan jó volt ahhoz, hogy közben megértsük és memorizáljuk az új anyagot. Közben bővült a szókincsünk, javult a szó-kiejtésünk. "...lehetővé válik, hogy a diákok az internetről töltsék le az órán a tananyagot, a dolgozatot..." - Minek ehhez az iskola? Ezt otthon is megtehetik. Baromság!
triacus
2019. október 11. 11:34
Egyébként érdemes elolvasni a Magyar Nemzetben megjelent cikket: "- De mi garantálja, hogy a gyerekek az órán a tananyagra figyelnek majd, nem pedig a világhálón szörföznek különféle, akár veszélyes tartalmakat böngészve? - A tanulók nem szorulnak wifire ahhoz, hogy mással töltsék el az időt – amőbázáshoz, levelezéshez például nem kell a modern technika, elegendő hozzá egyetlen papírlap. De a hálózat biztonságos, egyrészt garantált a vírusvédelem, másrészt pontosan meghatározható, hogy mi érhető el és mi nem. Akár arra is van mód, hogy az iskolai wifin keresztül csupán oktatási anyagokhoz férhessenek hozzá a diákok. - Milyen készülék segítségével? - Az nemigen várható el, hogy az állam minden tanulónak táblagépet vásároljon és gondoskodjon azok karbantartásáról. Ellenben ma már a diákok nagyobb részének lapul a zsebében, táskájában okostelefon, tablet, s ez a jövőben még inkább így lesz. Az általunk kiépített iskolai wifin keresztül a diákok saját készülékeiket használhatják a tanórán, a vezeték nélküli internet segítségével például a telefonjukon tanulmányozhatnak bizonyos oktatási anyagokat vagy akár így tölthetik ki az aktuális tesztet, dolgozatot." Forrás: https://magyarnemzet.hu/gazdasag/okostelefonon-lehet-majd-dolgozatot-irni-7383107/ Szóval itt nem arról van szó, hogy az okostelefonokon KELL dolgozatot írni, hanem hogy AKÁR az is KIVITELEZHETŐ vele - az állam csak az Internetes infrastruktúrát és a wifi-hálózatot építteti ki (kvázi ez a Sulinet program továbbvitele) - a cikk címe csak kattintásnövelő csali.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!