Hét perc figyelem naponta

2019. július 08. 22:38

A liberális világrend, amely a migrációval és a genderelmélet terjesztésével készül tönkretenni a keresztény kultúrát és a nemzetállami létet, a családok szétverésével már nagyon régen megkezdte a normális társadalmak felszámolását.

2019. július 08. 22:38
Nádasi Katalin

A feminizmus örvén a liberális világrend, amely most a migrációval, a genderelmélet terjesztésével és hasonlókkal készül végleg tönkretenni a keresztény kultúrát és a nemzetállami létet, a családok szétverésével, a nők egyenjogúság címén való munkába állításával már nagyon régen megkezdte a normális társadalmak felszámolását. Ezzel a húzással gyakorlatilag ellehetetlenítették a gyerekek értelmes nevelését, valamint a társadalom legkisebb sejtjének, a családnak a fennmaradását. Azzal pedig, hogy a gyerekek neveletlenül nőnek fel, legtöbbet a nagy közösség, a társadalom veszít. Ne feledjük, dr. Zacher Gábor 2014-es adata szerint a kétkeresős családokban átlagosan napi hét (!) perc jut a gyerekekkel való foglalkozásra.

Kizártnak tartom azt is, hogy női agy szüleménye volna az egyenjogúságnak a jelenlegi formája, amely a legtermészetesebb női tevékenységeket, a gyermekek világra hozását, fölnevelését és a családok gondozását minősíti az egyetlen olyan munkává, amelyért nem illeti meg jövedelem – saját jogon járó megélhetés – a nőket. Ez egyértelműen arra készteti őket, hogy bármi mást vállaljanak, hiszen a család – főleg a nagycsalád – főállású szolgálatának egyenes következménye a szegénység és a kiszolgáltatottság. Ugyanaz a politikai cél és gazdasági érdek szülte ezt a természetellenes teóriát, mint az összes többi káoszteremtő víziót.

Végigéltem a „Legfontosabb a munkavállalás”, a „Valósítsd meg önmagad!”, a „Szexuális forradalom”, és a „Mert te megérdemled” szlogenek évtizedeit. Egyértelműen ennek a liberális gondolkodásmódnak tulajdonítom, hogy a hagyományos értékrend, amelyben a férfi képviselte az erőt, a biztonságot, erkölcsi példát mutatott, a nő pedig biztosította a kisközösség belső rendjét és tisztaságát, a türelmet, a szeretetet, az elfogadást és a gondoskodást, vele a női minőséget, kiszorult a világból, az életünkből. Pedig ez a hagyományos értékrend már bizonyította életképességét, és egy reális egyenjogúsítással tökéletesíteni lehetett volna. Nagyon fontos lenne újradefiniálni az egyenjogúság fogalmát, mert csak akkor lehet igaz és tartalmában teljes, ha az anyaság is erkölcsileg és anyagilag megbecsültté, választhatóvá válik. A család megbecsülése önmagában kevés, mert abból nem lehet a villanyszámlát kifizetni.

Már három vagy négy generáció nőtt föl úgy, hogy az említett női minőség hiányzik az életükből. Ezek a nemzedékek úgy cseperedtek fel, hogy a születésük utáni öt-hat év nagy részét az édesanyjuktól, nagymamájuktól távol, valamilyen közösségben, bölcsődében vagy óvodában töltötték, mert az anyák – szükségből, társadalmi elvárásból vagy önmegvalósítási szándékból – visszamentek dolgozni. Ezek az intézmények remek gyermekmegőrzők, közülük sok oktatási szempontból is kiváló, de alkalmatlanok arra, hogy a kicsik kívánatos vagy legalább megfelelő szocializációját elvégezzék. Elérhető egy felszínes rend betartása, a napi program lebonyolítása, de nem lehetséges az együttélési szabályok ösztönszintű elsajátíttatása és e szabályok alkalmazásának automatikussá tétele.

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
TAVIROZSA
2019. július 09. 12:44
Azt is kellene kutatni, hogy eközben a "közösségi életre" hány perc jut ! Sajnos láttam olyan jelenetet, hogy a kisgyereket sétáltató telefonáló anyuka oldalán a kisgyerek magával "beszélgetett" ! :( (Persze, ha egy fontos műtétről kérték ki a szakvéleményét, akkor érthető, hogy nem a gyerekével foglalkozott !)
Szabó A. Imre
2019. július 09. 08:20
Igazat kellene mondani! A kétkeresős családmodell kommunista találmány és az a célja, hogy egy bérért két munkaerőt dolgoztathassanak, a gyerekeket pedig az állam nevelje a számára legkezesebb állampolgárrá. Mivel ez nagyon profitábilis szisztéma, a II. világháború után a tőkés világ is igyekezett minél teljesebben elterjeszteni, csak ők az állami erőszak helyett divatokba csomagolt ideológiák segítségével. A mai globális gazdasági világrend is erre a koncepcióra épül. Ha a férfiak és nők nem ébrednek fel és nem harcolják ki a családhoz való jogukat, ennek gazdasági és kulturális feltételeit, akkor a globalizmusban kiteljesedik a kommunista utópia és minden ember totálisan szabaddá és totálisan kiszolgáltatottá válik --- bábbá, az élcsapat, egy nagyon szűk globális elit kényének-kedvének.
áfonya
2019. július 09. 08:01
Kiderült mi a liberálisok legnagyobb bánata . Láthatólag nem esett jól a liberális-ellenzéki sajtónak, hogy olyan „szuper” állampapír kerül a lakossági piacra, ami jó a lakosságnak, a magyar államnak és ebből következőleg nem jó a külföldi tulajdonú bankoknak. A „független” sajtót valahogy mindig kitöri a frász, ha bármilyen pénzügyi művelet során a pénz a kisbefektetőkhöz kerül, magyarul a lakosság jön ki belőle jól. Ahogy az ellenzéki pártok, úgy a liberális sajtó is mindig valahogy ott lyukad ki, hogy az a dolgok természetes rendje, a külföldiektől veszünk fel hitelt és nekik fizetünk kamatot. Attól meg egyenesen rohamot kapnak, ha a szélesebben vett magyar középosztály a kedvezményezettje bárminek is. A magyar államadósság elmúlt években történő átstrukturálása, a belföldi és a lakossági befektetők preferálása jelentősen növelte a kormányzat mozgásterét vagyis az ország gazdasági, pénzügyi és persze politikai függetlenségét. Ez utóbbi a legkellemetlenebb a liberálisok számára. Merkelék 2010-ben hatalmas hibát követtek el, amikor a Fidesz hatalomra kerülése után, jó liberálisként, demokrataként, a Fidesz hű szövetségeseként a teljes gazdasági és pénzügyi behódolást követelték Orbán Viktortól. Nem is Gyurcsányék idején, hanem akkor tanultuk meg végleg, hogy mire számíthatunk tőlük, azóta minden külföldi tulajdonú bank, biztosító, pénzügyi befektető cég megtanulta, hogy véget értek azok az idők, amikor kamionnal járhattak be a magyar államkincstárba. Persze Magyarországon számukra továbbra is jó a gazdasági környezet, csak a húsz évig megszokott extraprofitjuk tűnt el. De ennek ellenére egyik sem vonult ki innen, csak a korábbinál sokkal jobban támogatják a demokráciáért aggódó és a korrupciót bárhol megtaláló civil szervezeteket. Mennyibe kerül ez? Liberálisaink most azon aggódnak, túl sokba fog kerülni az államnak, hogy a lakosságtól készül kölcsönt felvenni. Normáliséknál ezt úgy fogalmaznák meg, hogy a Magyar Állam a saját pénzügyi biztonságának a költségeit a magyar lakosságnak fizeti meg és nem külföldi intézményi befektetőknek. És a magyar lakosságnak azért is megéri többet fizetni, mert ezek a hozamok a magyar gazdaságba, a fogyasztásba kerülnek vissza, tehát gazdaságélénkítő hatásuk is lesz hosszabb távon. Liberálisaink tehát mindent meg is tettek, hogy az állami szándékok bejelentése után elvegyék az emberek kedvét attól, hogy állampapírt vásároljanak. A kedvencem a portfolio.hu címválasztása: „Nagyon sok kötvényt kellene rásózni a lakosságra”. https://www.flagmagazin.hu/flaneur/kiderult-mi-a-liberalisok-legnagyobb-banata?fbclid=IwAR269usB6aoDLD-RZn3BpOK0fyyXJQYIedEyQSw1ZGHuvcY_P-SV_0d3VHw
Secnir
2019. július 09. 07:42
"A feminizmus örvén a liberális világrend, amely most a migrációval, a genderelmélet terjesztésével és hasonlókkal készül végleg tönkretenni a keresztény kultúrát és a nemzetállami létet, a családok szétverésével, a nők egyenjogúság címén való munkába állításával már nagyon régen megkezdte a normális társadalmak felszámolását." a nők egyenjogúság címén való munkába állításával a nők egyenjogúság címén való munkába állításával a nők egyenjogúság címén való munkába állításával b+ már a felütés is erős volt. mondjuk ha annyira ellenzi, akkor nádasi miért írogat? miért dolgozik, ahelyett, hogy otthon mosna/főzne/takarítana? "amely a legtermészetesebb női tevékenységeket, a gyermekek világra hozását, fölnevelését és a családok gondozását minősíti az egyetlen olyan munkává, amelyért nem illeti meg jövedelem – saját jogon járó megélhetés – a nőket." -szüljél, pénzt kapsz. A lármásan hirdetett liberális iránymutatások közepette felnövő „hétperces gyerekek” közül kerül ki egyre több kisiklott életű, alkalmazkodni, beilleszkedni, a másik emberrel törődni, együttműködni nem tudó és nem is akaró, sehová sem tartozó fiatal. Otthonról kapott belső tartás hiányában nem az értelmes munkában és a jó emberi kapcsolatokban keresnek megoldást az életükre, hanem italban, drogban és örökös bulizásban. Sok esetben már e nemzedék tagjai randalíroznak, rombolnak a köztereken, és fiatal országgyűlési képviselők személyében sajnos a Parlamentben is. -ilyet utoljára a '80-as években olvastam, amikor a galerikről írtak a szabad földben meg a magyar nemzetben. ja, és most is, nahát!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!